Súlyemelés

2022.08.12. 17:00

Ünnepre készülődnek

Szombaton újra benépesíti a sportág apraja és nagyja a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokot, ahol ismét a létesítmény névadója előtt tisztelegnek a súlyemelők. A hagyományos Messzi István Emlékverseny idén sem marad el, minden korosztály megmutathatja magát a férfi és női szakágban. 

Nyitray András

Messzi István 1988-ban Szöulban ért pályára csúcsára, amikor olimpiai ezüstérmet szerzett, a Kecskeméti Spartacus korábbi kiválósága emellett három alkalommal nyert magyar bajnoki címet, 1985-ben az év Bács-Kiskun megyei sportolójának is megválasztották. 1991, május 9-én Katonatelepen életét vesztette egy tragikus autóbaleset során. Emléke előtt már 22. alkalommal tisztelegnek majd Kecskeméten, és szokás szerint augusztusban tartják meg a nívós és színvonalas emlékversenyt. 

A szombati verseny 10 órakor veszi kezdetét, elsőként a férfi serdülő, ifjúsági és junior korcsoportok mérik össze tudásukat a mérlegelést követően. Az ünnepélyes megnyitót követően 12 óra 30 perctől a női serdülő, ifjúsági és junior korosztályok következnek, majd a leginkább várt számok, a férfi és női felnőtt versenyek veszik kezdetüket. A férfiak az összes súlycsoportban 14 óra 30 perckor kezdenek, majd hozzájuk hasonló keretek közt a női versenyre kerül sor 17 órától.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában