Labdarúgás

2022.08.16. 12:10

Szerdán Csákváron meccsel a Tiszakécskei LC

Szerdán már a 4. fordulót vívják meg a Merkantil Bank Liga NB II.-ben. A Tiszakécske ezúttal idegenbe utazik, Csákváron szeretné megszerezni az első idegenbeli egységeit.

Vincze Miklós

A két csapat legutóbb április 17-én, Tiszakécskén találkozott, akkor a Csákvár borsot tört a hazaiak orra alá.

Az Aqvital FC Csákvár három mérkőzésből öt pontot gyűjtött, egy győzelem és két döntetlen áll a neve mellett, tehát még veretlen Tóth Balázs vezetőedző által irányított gárda. Nem is akárkik ellengyűjtötték össze ezt az öt pontot, hiszen az első körben Szombathelyről hoztak el egy pontot, azt követően hazai pályán legyőzték a Siófok együttesét, majd a harmadik körben döntetlenre voltak képesek az előző héten a DVTK-t Diósgyőrben legyőző Soroksár otthonában. Nem lesz tehát könnyű dolga Visinka Edének és csapatának a szerdán délután 17 óra 30 perckor kezdődő mérkőzésen. A kécskeiek hazai győzelemmel rajtoltak, ezután azonban egy kicsit bennragadt a csapat, előbb Kozármislenyben szenvedtek vereséget a sárga-ékek, majd a DVTK vitte el a pontokat a Tisza partjáról. Bravúrnak számítana tehát a pontszerzés vagy a pontok megszerzése, de a Tiszakécske nem egyszer bizonyította már, hogy képes kellemes meglepetést okozni a mellette jóban-rosszban kiálló szurkolóinak.

Az NB II. állása

1. MTK 3 2 1 – 10–6 7

2. Soroksár 3 2 1 – 7–4 7

3. Pécs 3 2 1 – 5–3 7

4. Haladás 3 2 1 – 4–2 7

5. Gyirmót 3 2 – 1 8–2 6

6. Békéscsaba 3 2 – 1 7–2 6

7. Ajka 3 2 – 1 8–4 6

8. Siófok 3 2 – 1 2–1 6

9. Kazincbarcika 3 2 – 1 5–7 6

10. Csákvár 3 1 2 – 4–3 5

11. Szentlőrinc 3 1 1 1 5–7 4

12. Mosonmagyaróvár 3 1 – 2 3–4 3

12. ETO FC Győr 3 1 – 2 3–4 3

12. Diósgyőr 3 1 – 2 3–4 3

15. Kozármisleny 3 1 – 2 6–8 3

16. Tiszakécske 3 1 – 2 3–5 3

16. Grosics Akadémia 3 1 – 2 3–5 3

18. Budafok 3 – 1 2 3–7 1

19. Nyíregyháza 3 – – 3 0–3 0

20. Dorog 3 – – 3 3–11 0

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában