Labdarúgás

2022.08.14. 14:30

Szalai Ádám közel két év után tér vissza Pálmonostorán

Sérülés miatt hosszú időre eltűnt a megye labdarúgásából Szalai Ádám, aki korábban éveken át a Soltvadkert meghatározó játékosa volt, hogy aztán a tervek szerint idén ősszel visszatérjen a fociba, mégpedig Pálmonostorán, ráadásul nem csak labdarúgóként, hanem játékos-edzői minőségben is.

Vincze Miklós

Fotós: Pozsgai Ákos

2020. szeptember 13-án játszotta az utolsó mérkőzését a Soltvadkert színeiben Szalai Ádám, azon a mérkőzésen szenvedett el súlyos sérülés. És persze mondani szokás, hogy minden sérülés a legrosszabbkor jön, de ez az ő esetére ez hatványozottan igaz. – A sérülésemet követően kezdett súlyosbodni a covid miatti járványhelyzet, és mire a számomra szükséges műtétre sor kerülhetett volna, az egynapos, járóbeteg műtéteket elhalasztották, így nem sikerült átesnem rajta, és a megye egybe sem térhettem vissza. Lassan már le is tettem a nagypályás fociról, amikor az idén nyáron újra jött Pálmonostoráról a megkeresés, amelyre rábólintottam. Az, hogy most újra szerelésért jelentkezem, és hogy ráadásul Pálmonostorán, egyébként csak azok számára meglepetés, akik nem tudják, hogy én eredetileg pálmonostorai vagyok.

Azért sem meglepő, hogy a zöld-fehér mezt választotta Szalai Ádám, mert Papp László, a pálmonostorai klub mindenese már évek óta csalta haza játékosnak, ez a terv aztán nem csak Szalai Ádám sérülése miatt esett kútba, hanem okafogyottá is vált, amikor a Pálmonostora nem tudott elindulni a 2021/22-es bajnokságban. Most azonban, amikor újra nevezett a csapat, és el is indul az őszi idényben – nem is akármilyen célokkal – a megyei harmadosztályú bajnokság Északi csoportjában, újra aktuálissá vált a meghívás, és Szalai Ádám most már rábólintott. – Az csak július végén derült ki, hogy nem is csak játékosként, hanem játékos-edzőként számítana rám, de örömmel bólintottam rá erre a szakmai szempontból kibővített felkérésre.

Papp László, a klub mindenes intézője már a nyár derekán elmondta, hogy elsősorban volt pálmonostorai játékosokat szeretne visszahívni az újjáalakult felnőtt keretbe, ezt Szalai Ádám is megerősítette. – Elsősorban a korábban itt játszókból áll majd össze a csapat, és környékbeliekből igyekeztünk kiegészíteni a keretet, amely nagyjából már fölállt. Tömörkényből hívtunk haza öt helybéli játékost, fiatalokat és időseket egyaránt. Seres Sándor már felhagyott a labdarúgással ,őt reaktiváltuk. Hazatér Kunszállásról ifjabb Papp László, nálunk folytatja Városföldről Szabó Gábor és Kertész Milán, illetve hozzánk igazol Kovács Norbert és Földesi Mihály Szentesről, valamint vállalta a felkérést Balla János is, a félegyházi Vasutas SK apusa. Nyugodt lélekkel jelenthetem ki tehát, hogy bár még nem végleges a felnőtt keret, de megvan a csapat, mennyiségben és minőségben is megüti azt a szintet, ami a céljaink eléréséhez szükséges.

Márpedig a kitűzött cél határozott: mielőbb visszajutni a megyei másodosztályba. – Reálisnak érzem ezt a célkitűzést. Szeretnénk természetesen megnyerni a bajnokságot, ugyanakkor mivel a megyei másodosztály létszámgondokban szenved, így a feltöltési szabályoknak köszönhetően nem muszáj megnyerni a bajnokságot ahhoz, hogy valaki feljebb lépjen. Ezzel együtt ha összeáll ez a társaság, amely összegyűlőben van most Pálmonostorán, akkor mindenképpen legalábbis dobogóesélyes lesz a csapat, de azon fogunk dolgozni, hogy minél szebb eredményt ünnepelhessünk a jövő tavasszal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában