Labdarúgás / Galériával

2022.08.27. 20:58

Otthon tartotta a három pontot a Tiszakécske a KLC ellen

A megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság első fordulójában a Tiszakécske II csapata a Kecskeméti LC-t fogadta. A két csapat változatos mérkőzést vívott egymással, de mindössze egy gól született.

Szentirmay Tamás

Fotó: Szentirmay Tamás

Több mint negyedóra késéssel kezdődött a találkozó, mert a játékvezetői hármas autójával valamilyen probléma adódott és nem tudtak időben érkezni. Az már látszott a bemelegítésnél, hogy az NB II.-es csapatból mindössze egy játékos, Végső Előd játszott vissza. Hét közben még úgy nyilatkozott Bagi Gábor a hazaiak technikai vezetője, hogy Czakó Kristóf védi majd a kaput, de ő időközben átigazolt Lakitelekre. És mivel Antal Botond még nem teljesen egészséges, így az első csapat nem adta le Baráth Bencét, és Cseh Viktor állt a kapuba. 

Az első negyedórában a hazaiak támadtak többet, a vendégek csak ritkán jutottak el a tiszakécskei kapuig. A 16. percben megszerezte a vezetést a Tiszakécske. István László jobb oldalról egy gyenge beadással küldte középre a labdát, amit Káli megtolt. Kormos hiába próbált rá vetődni, nem érte el a jobb alsó sarokba becsorgó játékszert 1–0. Tíz perccel később ismét a két hazai labdarúgó passzolt egymásnak. Káli-István, majd ismét Káli összjátéka után a csatár középről, mintegy tizenkét méterről lőtt, Kormos már verve volt, de Kőrös a gólvonalról tisztázni tudott. A 38. percben egyenlíthetett volna a Kecskemét. 

Ludánszki a tizenhatoson belül felvágta Bozsik Mátét, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. 

A büntetőt maga sértett végezte el, és a jobb alsó sarokra tartó gyenge lövését Cseh kitudta ütni. Öt perccel később ismét Bozsik előtt adódott hatalmas helyzet. Jól rajtolt egy előrevágott labdára, ami a védők mögé került. Cseh ugyan kijött a kapujából, de Bozsik kicselezte, ezzel viszont túlságosan kisodródott és a védők beérték. Az első félidő utolsó percében ismét Bozsik, Cseh párharc alakult ki, de ezúttal is a kapus győzött. Az ellentámadásból István László lövését csak másodszorra tudta megkaparintani Kormos. A második félidő elején István jobb oldali szöglete után Végső a felső kapufára fejelte a labdát. A mérkőzés hajrájában ismét Bozsik előtt adódott hatalmas lehetőség, de rosszul találta el a labdát, ami messze elkerülte a kaput.

Bagi Gábor, a Tiszakécske II technikai vezetője: – Mind a két csapat megpróbált kulturáltan játszani, de a meleg sok mindenre rányomta a bélyegét. Egy óra elteltével, mivel amatőr szinten vagyunk, fáradtabbak lettek a játékosok. Abban voltunk jobbak a Kecskemétnél, hogy több nagyobb helyzetünk adódott, és abból egyet kihasználtunk, ami nem is volt igazából helyzet. Viszont kihagytunk olyan ziccereket, amivel hamarabb le tudtuk volna zárni a mérkőzést. A Kecskemét fiatal csapat, jó játékerőt képviselnek, nagyon sok csapatnak megnehezítik majd a dolgát. Ők most kevésbé voltak szerencsések, tizenegyest hibáztak, de ha az összképet nézzük, akkor nem érdemtelenül nyertük meg egy góllal a mérkőzést.

Nagy Lajos, a Kecskeméti LC edzője: – Ma a futball igazságtalan volt velünk, mert legalább annyi helyzetet kidolgoztunk, mint az ellenfelünk. Nagyon rossz érzés kikapni egy olyan góllal, ami szinte a hálóig sem ment el, egy oldal beadásból csorgott be a lábak között. Az elmúlt évben is mondtam már, hogy amíg nem rúgunk gólt idegenben és otthon, addig nem tudunk pontot és pontokat szerezni. Azt hiszem, hogy egyenrangú partnere voltunk a Tiszakécskének, de a helyzeteket gólra kell váltani. Annak viszont örülök, hogy az ifjúsági csapatunkból három újoncot avattunk, és az új játékosaink jól mutatkoztak be. Fel a fejjel, készülünk a következő mérkőzésünkre.

Tiszakécske II–Kecskeméti LC 1–0 (1–0)

Tiszakécske, 150 néző, vezette Tóth Róbert (Berger Tibor, Apró Ferenc).

Tiszakécske II: Cseh – Horváth A., Végső, Varga N. (Tóth K. 59.), Oberna Klemenc (Hoffmann 78.), Káli, István L., Tóth-Molnár (Tóth M. 89.), Ludánszki, Alberti (Szólát 68.). Technikai vezető: Bagi Gábor

Kecskeméti LC: Kormos – Szabó V., Balázs (Kovács D. 87.), S. Juhász (Urbán 76.), Tóth A. (Varga S. 70.), Patvaros, Bozsik, Fekete (Varga M. 46.), Kőrös, Gáspár, Bessenyei (Figura 67.). Edző: Nagy Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában