Kézilabda

2022.08.27. 09:13

Nem sikerült a főpróba a KNKSE-nek

Utolsó edzőmeccsét játszotta le pénteken a Kecskeméti NKSE NB I./B-re készülő női kézilabda csapata, mely az Algyő vendége volt. A hazai gárda végül 41-36-ra tudott nyerni.

Nyitray András

Illusztráció

Fotó: shutterstock.com

Dr. Paic Róbert, a KNKSE trénere ezzel együtt nem borúlátó a bajnoki rajt előtt.

– Sokkal elégedettebb vagyok ezzel az edzőmeccsel, mint az előzővel. Most bebizonyították a lányok, hogy tudnak nagy szívvel küzdeni. Hibáink ugyan voltak, de olyan momentumokat is láttam a találkozón, amik nagyon előremutatóak a jövő szempontjából. Olyan újdonságokkal rukkoltak elő – elsősorban támadásban – amiket még nem láttam tőlük. A 36 lőtt gól példamutató, a 41 kapott ugyanakkor egyáltalán nem. Sajnos nagyon sok támadásbefejezési lehetőséget hagytunk az ellenfélnek; 60 lövés érkezett kapura, és ebből 41 a hálóban kötött ki. Ezen még mindig nagyon sokat kell dolgoznunk, főleg a helyezkedésen. Jobban meg kell éreznünk egymást, és törekednünk kell arra, hogy több, minőségi faultot adjunk, amivel tudjuk tördelni az ellenfél támadásait. Jó volt most az Algyővel játszani, merőben más volt, mint az eddigi ellenfeleink. Jó lett volna győzni, de ma az öt gól a reális különbség – értékelt a vezetőedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában