Labdarúgás

2022.08.26. 18:37

Megkezdődik a megyei I. osztályú bajnokság

Szombaton megkezdődnek a küzdelmek a megyei I. osztályú bajnokságban, ahol tizennégy csapat harcol majd a helyezésekért. Az első találkozón a Tiszakécske II a Kecskeméti LC-t fogadja. A távozókról, érkezőkről, a bajnokságban várt helyezésről, valamint az egymás elleni találkozóról a két edzőt kérdeztük.

Szentirmay Tamás

Bagi Gábor a Tiszakécske II technikai vezetője.

Fotó: Szentirmay Tamás

Bali Gábor, a Tiszakécske II technikai vezetője: 

– Most a nyár folyamán többen is távoztak tőlünk, valamennyien Lakitelekre, így Dóka Dávid, Szabó Ádám, Steklács János, valamint László Zsolt. Új játékosok igazából nem nagyon jöttek, Ludánszki Bence, aki korábban az első csapat keretének a tagja volt, kihagyott majd nem egy teljes évet, de most nálunk folytatja. Egyébként meg az U 15-ös csapatnak az edzője. Az ifjúsági csapatból igazából egy játékos van, aki kiöregedett még pedig Alberti Dániel. Velünk készül, és remélhetőleg egyre többet játszik majd Szólát Kevin és Klemenc Márk is. Természetesen számítunk az NB II.-es csapatból visszajátszókra is, de az ő létszámuk csökkent. Eddig egy kapus és három mezőnyjátékos játszhatott vissza, de mostantól csak egy kapus és két mezőnyjátékos. A Lovas ikreket is „elveszítettük”, mert rájuk az első csapat keretében számít Visinka Ede vezetőedző. Ha így nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy gyengült a csaptunk, de ha a másik oldalát, még pedig azt, hogy ők ezzel előre léptek, akkor ez pozitívum számukra, de a mi számunkra is.

A technikai vezető elmondta még, hogy a célkitűzéseiken nem kell változtatni. Amit az elmúlt bajnokságban megfogalmaztak, azt elérték, mert odaértek a negyedik helyre. Nem tudja mennyi realitása lett volna annak, hogy dobogón végezzenek. Az a három csapat, amely megszerezte az első három helyet, megérdemelten érték el azt az eredményt. 

Hiába játszottak és játszanak majd náluk NB II.-es játékosok, az nem egy állandó dolog, és nem biztos, hogy mindig áldás. 

Ők az utolsó pillanatban kerülnek hozzájuk, de nem tudni, hogy mennyire tudják megértetni magukat a játékosainkkal, mivel nem náluk edzenek. Mennyiségileg kevesebbek lettek és rutintalanabbak is. Persze most is az a célkitűzésük, hogy az első hatba bekerüljenek. Reménykednek abban, hogy akikkel itt évekkel ezelőtt elkezdték a munkát, azokkal elérhetnek egy kifutott eredményt.

– Az első mérkőzésektől mindig félek. A Kecskemétnek volt már tétmérkőzése, nekünk még nem, a felkészülési mérkőzések pedig nem olyanok, mint a bajnokik. Nagyon jó mérkőzést várok, mert az ellenfelünk, fiatal, harcos csapat. Mivel a bajnokság elején vagyunk, teljesen háromesélyes a találkozó. Valószínű, hogy jó mérkőzés lesz, mert ők is a három pontért küzdenek majd, de mi is. Egy jó indulás sok mindent meghatároz, a bajnokság hátralévő részében. A játékstílusunk nem fog változni, a támadó focit preferáljuk, ebből építettük fel az évek során a játékunkat. Ha mindenki odateszi magát, akkor nem lesz rossz meccs, és nem fog rossz eredmény születni.

Nagy Lajos a Kecskeméti LC edzőjét is megkérdeztük:

– A felkészülésünkbe sajnos közrejátszott sok minden, mert nem úgy sikerült, ahogyan terveztük. Lejátszottuk a kupamérkőzést, sajnos már a találkozó elején gólt kaptunk, mi pedig nem tudtunk rúgni. Igazából nem sopánkodunk, mert a bajnokság most következik, erre a sorozatra készültünk komolyabban. Érkezett hozzánk Szabó Valentin Kalocsáról, Gáspár Ernő Kerekegyházáról, Figura Ákos Bácsalmásról, ők valamennyien kecskeméti kötődésűek, Piránszki István kapus már egy éve nem játszott, de most nálunk folytatja. Csatárt szerettünk volna még igazolni, de sajnos nem sikerült. Az U 19-es csapatunkból több játékos is felkerült a felnőttek közé. Megemlíteném Tóth Andrást, aki helyet követel magának a csapatba. Hozzá kapcsolódik még Varga Sándor, aki tehetséges ifjúsági játékos. Eddig is támaszkodtunk az utánpótlásra, ezután is fogunk. Szűcs Dominik Kiskunfélegyházára távozott, sajnáljuk, hogy elment, mert minőségi játékos.

Nagy Lajos elárulta, hogy a bajnokságban a középmezőnyt szeretnék megcélozni, annak is az elejét. A tudásuk meg van ehhez, de akarás is kell hozzá, hogy mérkőzéseket tudjanak nyerni. A Tiszakécske elleni meccsüket nagyban befolyásolja majd az, hogy kik fognak visszajátszani az NB II.-es keretből. Aki náluk a pályán lesz, az biztosan meg fog tenni mindent a győzelemért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában