Labdarúgás

2022.08.25. 11:30

Idegenbeli rangadóval kezd az Uszód

A 2021/22-es idényben bronzérmet szerzett az Uszód a megyei harmadosztályú bajnokiság Nyugati csoportjában. Borsos Tamás, a felnőtt csapat játékos-edzője beszélt többek között arról, hogy az idei bajnokságban szeretnének még jobb helyen végezni.

Vincze Miklós

Az Uszód szeretne idén jobb eredményt elérni, mint tavaly

Fotó: Vincze Miklós

Borsos Tamás az elmúlt idényt értékelve elmondta, hogy mivel a 2021/22-es idény előtt a dobogós hely megszerzése volt a céljuk, így nem lehetnek elégedetlenek. Az érmek közül a bronz jött össze. Mivel volt a hajrának olyan pillanata is, amikor egy dunaszentbenedeki vereség miatt már nem a saját kezükben volt a sorsuk az érmet illetően, így nagyon meg tudják becsülni, hogy mégis sikerült a képzeletbeli dobogóra befutni.

Ami a csapat keretét illeti, az lényegében nem változott, az életkor tekintetében nem fiatal társaság az Uszód, viszont annál összetartóbb, összeszokottabb. Két távozójuk van, és jellemző az uszódi lelkesedésre, hogy ők ketten sem a futballal hagytak föl. Márkus Kristófot Budapesthez köti a munkahelye, ezért nem tud tovább futballozni az uszódi csapatban. 

A megannyi gólt jegyző Deli Dávid a másik, akinek szintén munkahelyi elfoglaltság miatt jut jóval kevesebb ideje a labdarúgásra. Fel azonban nem hagy a focival, sőt, nevezték is az uszódiak, csak jóval ritkábban tud Borsos Tamás rendelkezésére állni.

– Szerencsére érkezőkről is be tudok számolni – jelentette ki a játékos-edző. – Három játékost igazoltunk, a huszonegy éves Vinkó Benjámint a Hajóstól, a harminchat éves Kovács Lászlót Homokmégyről, és a huszonhét éves Rakiást Milánt a Kalocsától. Velük egy kissé fiatalodik az átlagéletkor, de ami ennél sokkal fontosabb, az előkészületi mérkőzéseken bizonyították, hogy valóban erősödik velük a keret, meghatározó játékosként lehet velük számolni kezdőként is.

A bajnokságra való felkészülést egy hónappal a bajnoki rajt előtt kezdték meg. A megyei harmadosztályban bizony van olyan társaság, aki edzésre szinte nem is tud időt szakítani. Uszódon sem egyszerű megoldani ezt a feladatot, de sikerült. Péntekenként tartottak tréningeket, és minden hétvégén egy-egy előkészületi mérkőzést játszottak. – Az Akasztó második csapatát 3–2-re sikerült legyőznünk, a Tolna megyei harmadosztályú Sióagárdot 9–1-re, a Foktő U19-es csapatát 5–0-ra, a Dunaszentbenedekkel pedig 3–3-as döntetlent játszottunk. Persze az előkészületi meccseken nem az eredmény számít, ennél sokkal fontosabb, hogy csiszolni tudtuk a csapatjátékot.

Borsos Tamás az őszi idényt még edzői minőségében kezdi meg, ám miután márciusban végre sor került a régóta halasztott műtétre, reményei szerint szeptember vége felé már szerelésért is jelentkezhet, és onnantól már játékos-edzőként dirigálhatja a csapatot, szerezheti a fontos gólokat. Erre nagy szükség is lesz, minden egyes találatra, Uszódon a cél ugyanis nem változott. – Mindenképpen szeretnénk dobogós helyre befutni a bajnokság végén, ugyanakkor nem tagadom, titokban abban reménykedünk, hogy akár a bajnokságot is sikerül megnyerni. 

Ez azonban egyáltalán nem lesz egyszerű, elég ugyanis körülnézni, és azt látjuk, hogy az egész mezőny jelentősen megerősödött. Különösen a három északi csapat, az Apostag, a Kunszentmiklós és a Szalkszentmárton. 

De ebbe a sorba tartozik a Szakmár is az erősítések alapján. Meggyőződésem tehát, hogy végig nagyon szoros lesz a verseny, szoros lesz a befutó. Szeretnénk tehát annál a befutónál minél előkelőbb, sőt, a legelőkelőbb helyen beérkezni.

Ami az első fordulóbeli mérkőzést illeti, szeretnének győzelemmel távozni Szalkszentmártonból. – Hosszú ez a bajnokság, az lesz a végén a legény a gáton, aki végig bírja a tempót, ezzel együtt nagyon nem mindegy, hogy hogyan sikerül a rajt. Mi szeretnék szépen elkapni ezt a rajtot.

Ebben a szurkolóik is a segítségükre lehetnek. – Nem csak remélem, hanem tudom is, mivel sokan jelezték, hogy többen is el fognak kísérni minket Szalkszentmártonba. Azon leszünk tehát, hogy megháláljuk nekik a bizalmat. Egy biztos, jó kis rangadó várható, a szalkiak rendezvényének köszönhetően remélhetőleg minél több néző előtt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában