Labdarúgás

2022.08.14. 15:45

Először nyert a KTE II.

A Kecskeméti TE NB III-as tartalékcsapata vasárnap a Monort fogadta a Műkertvárosi Sportcentrumban, és a kilátogató nézők nem unatkoztak, hiszen összesen hét gólt hozott a találkozó. A mérkőzés hőse az első félidőben mesterhármasig jutó Major Ernő volt, aki emellett egy előkészítéssel is kivette a részét a 4–3-as sikerből.

Nyitray András

Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

Az NB I.-es keretből ezúttal Kersák Roland és Tóth Dávid érkezett túlkorosként, míg fiatalnak számított Buna Gábor, Győri Ábel és Győri Benjámin is. 

Már a 6. percben megszületett az első kecskeméti gól, a bal oldalon Tóth és Major Szabolcs bontotta meg szépen a monori védelmet, majd utóbbi beadására középen Major Ernő érkezett üresen (1-0). Nem kellett sokat várni a második kecskeméti gólra sem, ekkor ismét Major Ernő indulhatott meg viszonylag szabadon a monori kapu felé, majd 18 méterről jobbal lövésre szánta el magát, és ezt jól is tette, hiszen kipókhálózta a bal felső sarkot (2-0). 

A folytatásban éledeztek a vendégek, Kersáknak is akadt munkája, de a 20. percben tehetetlen volt, egy mutatós passz végén Haragos tiszta ziccerbe került, és kilőtte a rövid alsót (2-1). A 26. percben újra Kersáknak kellett védenie egy vendég lövést, ami sokat jelentett a meccs alakulásának szempontjából, ugyanis a 31. percben Major kiugratása után Győri Benjámin törhetett kapura, aki a jobb alsóba passzolt végül (3-1). Öt perccel később megint egy szépen megkomponált kecskeméti támadást sikerült góllal lezárni, Győri Benjámin ezúttal sarokkal tette vissza az érkező Major elé a labdát, aki nem erősen, de annál jobban helyezve lőtt a hosszú alsóba, ezzel mesterhármasig jutva (4-1).

A második félidőben kontrákra rendezkedett be Szabó Tibor csapata, az első negyedórában csendesen csordogált a játék. Az 55. percben már komoly szépítési sanszhoz jutott a Monor, Győri Benjámin lökte fel ellenfelét a tizenhatoson belül. A büntetőt Hulicsár a jobb alsóba passzolta (4-2). A 64. percben vált igazán élessé újra a meccs, ekkor Juhász lőtt a jobb felsőbe egy szabadrúgást jó 22 méterről (4-3). 

A Monor ugyan feljött, de az utolsó húsz percben több hatalmas lehetősége is volt a kecskeméti fiataloknak arra, hogy lezárják a találkozót, Major Szabolcs lövései azonban nem találtak utat a kapuba, emellett Győri Ábel és Szamosi Csanád ígéretes fejesét is hárította a vendég kapus. Az eredmény már nem változott, a KTE II. ezzel megszerezte első sikerét a harmadosztályban.

– Nagyon örülök annak, hogy a helyzetkihasználásunk most jól működött, ennek köszönhetően már az első félidőben nagy előnyre tudtunk szert tenni. Fordulás után két pontrúgással visszajött a meccsbe a Monor, ezek után hiába volt meg rá több alkalommal is lehetőségünk, nem tudtuk lezárni a találkozót egy újabb góllal. A vége így izgalmas lett, de a győzelmünk összességében megérdemelt – értkelt Szabó Tibor, a Kecskeméti TE II. vezetőedzője. 

Kecskeméti TE II. – Monor 4–3 (4–1)
Kecskemét, 150 néző. V: Szommer (Zahorecz, Kató)

KTE: Kersák – Barkóczi, Szalai Sz., Szamosi – Győri Á., Buna, Hatvani (Györgye 58.), Tóth D. – Győri B. (Kovács Á. 58.), Major E. (Horváth M. 93.), Major Sz. (Bálint 95.). Vezetőedző: Szabó Tibor

Monor: Gerencsér – Szabó B. (Nagy A. 46.), Haragos, Kovács D. (Agóts 71.), Rácz (Végh 79.), Urbin, Hulicsár, Juhász, Puskás, Kocsis, Mlinárcsik (Papp 32.). Vezetőedző: Céró Bálint
Gólszerző: Major E. (6., 11., 35.), Győri B. (30.) ill. Haragos (20.), Hulicsár (55. – büntetőből), Juhász (64.)
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában