Labdarúgás

2022.08.05. 07:00

Balotaszállás rendezi meg a tradicionális négyes tornát

Tizenhat esztendővel ezelőtt indult útjára a labda a Négyeshatár Kupán, melyet minden év augusztus első hétvégéjén szerveznek meg Balotaszállás, Öttömös, Ruzsa, Pusztamérges csapataival, ugyanis a négy község határát szimbolizálja a kupa. Az idei évben Balotaszálláson gyűlnek össze a csapatok. 

Földes Péter

Forrás: shutterstock.com/illusztráció

Amikor elindult a sorozat, igazi hétvégi program volt, ugyanis pénteken este az öregfiúk játszottak, majd szombat délelőtt gyerekek mérkőztek egymás ellen végül szombat délután a felnőtt csapatok ütközetei következtek. 

– A kupa magával a balotai labdarúgással is összekapcsolható, ugyanis akkoriban indult el falunkban a nagypályás futball – tekintett vissza Szarvas Ervin, az egyesület elnöke. – Mivel személyemen és rajtam kívül még heten-nyolcan futballoztuk akkoriban Öttömösön, ezért gondoltuk, hogy a négy szomszédos falunak szervezünk egy tornát. A balotai csapat tizenkétszer megnyerte ezt a sorozatot, általában mindig az is rendez, aki a címvédő.   

Az elmúlt évben Ruzsán rendezték a kupát, igaz, az előtte lévő évben is a balotaszállási együttes nyerte el a serleget. Tavaly a Pusztamérges hiányzott, így csak három klub vett részt, de mostanra rendeződtek a viszonyok az egyesület háza táján is, így teljes a mezőny.

– Pénteken este 18 órától lesz öregfiúk mérkőzés, ahol Balotaszállás-Öttömös közös csapata játszik Ruzsa-Pusztamérges közös együttesével. A szombati napon 15 órától kezdődnek a találkozók, ahol sorsolás után lesz két elődöntő, majd egy bronzmérkőzés és végül egy döntő – zárta gondolatait Szarvas Ervin a torna pontos programját illetően. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában