Labdarúgás/Galériával

2022.08.08. 09:56

Alul maradt a Magyar kupában a Kecel a Deszk csapata ellen

Az elmúlt idény végén biztossá vált, hogy a Kecel is indul a Magyar Kupa főtábláján. A címvédő a Csongrád-Csanád megyei Deszk csapata ellen mutatta meg magát az ország legjobb százhuszonnyolc csapata között. A keceli csapat ezúttal csak helyzetekig és lesgólig jutott, míg ellenfele az első negyedórában mattolta a hazaiakat és ezzel ki is alakult a végeredmény.

Földes Péter

Fotós: Pozsgai Ákos

Sok nézőt csalogatott ki a két csapat, ugyanis egyaránt voltak hazai és vendég szurkolók is. Már a bemelegítésnél látszódott, hogy mind a két fél komolyan készül a találkozóra. A nagy meleg ellenére remek ritmusban kezdődött a mérkőzés. A 4. percben jártunk, amikor Matyelka ívelte fel a labdát a félpályáról, a hórihorgas Pásztort keresve, aki a kifutó Gerner mellett el tudta fejelni a játékszert és gurult a kapu felé a labda, ám Sendula József a gólvonalról mentett. A 7. percben Szabó Roland ugratta ki Földi Róbertet, aki ziccerben ment a kapura, ám Gerner nagyot védett és kiütötte a próbálkozást. A 11. percben megszerezte a vezetést a Deszk.

 Földi remek ütemű kiugratást tálalt Fórizs Attila elé, aki egy átvétel után Gerner mellett lőtt a kapuba 0-1. 

Az első keceli lehetőségre a 18. percig kellett várni, ekkor Torma rázott le magáról két vendég védőt, majd az új igazoláshoz, Bányaihoz passzolt, ő pedig egy jó átvétel után huszonöt méterről tüzelt, de védett a vendég hálóőr. Tíz perccel később egy deszki beadás után Gerner kirúgását Torma vette le, majd két védő szorításában is lőni tudott, ám újfent védett a kapus. A 35.percben Bányai adott be balról, melyre Dulai érkezett, de három méterről fölé lőtt. Kilenc perccel később kísértetiesen hasonló lehetőség adódott, mint Dulai ziccerénél, ám most Torma futott el a bal oldalon, majd gurított középre, ahol Bányai várta a labdát, ám mellé gurította azt.  

A második félidő 3. percében Torma ugratta ki Gavulát, aki kapura tört, de Repák kapus hatalmas bravúrral védett. Az 53. Percben Fórizs húzott be a jobb szélről, majd bal lábbal lövést eresztett Gerner kapujára, de mellé ment a kísérlet. A 66. Percben Gavula remek ütemű átadást tett Torma elé, aki lefutotta védőjét, majd középre centerezett, ám Patainak kicsit hosszú volt a labda, így mellé gurított. A 70. Percben Torma adott be balról egy szögletet, ám Sendula Péter – még ha kicsivel is, de - fölé fejelte azt. Tíz perccel később Bányai adott remek passzt Gavulának, ám nagy helyzetben mellé lőtt a támadó. A keceli csapat nem adta fel ment előre, még az utolsó percben is szögletet rúgtak, amire Gerner kapus is felszaladt, ám egy vendég védő felszabadított és vége lett a találkozónak. 

Kecel FC-Deszk SC 0-1 (0-1)
Kecel, 200 néző, vezette: Szántó Simon Péter (Ancsin Zoltán, Kató Bence) 
Kecel FC: Gerner – Doszpod (Tóth Péter 24.) (Patai Balázs 46.), Csáki, Sendula J., Herczeg, Sendula P., Vata, Bányai, Torma, Gavula, Dulai. Játékos-edző: Vata Zalán
Deszk SC: Repák - Németh Z., Kövesi (Török 62.), Pásztor (Bódi 91.), Istókovics (Rácz 62.), Tarjányi, Matyelka, Szabó R. (Salánki 77.), Teschner (Gaudi 77.), Földi, Fórizs. Edző: Csordás József
Gól: Fóris 11. percben
Sárga lap: Doszpod 21., Galuva 85., Sendula P. 89., illetve Földi 22., Németh Z. 72. percben 

Pandur László, a Kecel FC szakmai igazgatója: - Nagyon nehéz bármit is mondanom, ugyanis a mérkőzés elején nagyot hibáztunk, hogy az öltözőben ragadtunk. A huszadik perctől már az történt a pályán, amit mi akartunk, többet volt nálunk a labda veszélyesebb támadásokat vezettünk, de nem tudtunk gólt rúgni. A félidőben volt egy elég komoly rendrakás, majd a második félidőt is végig uraltuk, az ellenfelünk nem nagyon jött el a kapunkig. Sajnos alul maradtuk a kupában, mindenképp tovább szerettünk volna jutni, sajnos ez nem jött össze. A játék minden elemében elégedett vagyok a csapattal, kivéve a kapu előtt. Sajnos Sibalin Dániel távozásával nagy űr keletkezett ott, de bízom benne, hogy a támadóink megtalálják góllövőcipőjüket és a bajnokikon már szállítani tudjuk a gólokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában