Futsal

2022.08.19. 15:02

A Nyírbátort fogadja hétfőn este a ScoreGoal Kecskemét

Hétfőn 19 órakor az első hazai meccsét vívja a futsal NB I.-ben a ScoreGoal Kecskemét Futsal a Messzi István sportcsarnokban. A Nyírbátor elleni összecsapáson a kék oroszlánok egyetlen és legfontosabb célja, hogy megszerezzék a győzelemért járó három egységet.

Vincze Miklós

Fotó: Réti Attila/SG Kecskemét Futsal

A nyírbátori klub csapatként újoncnak számít az élvonalban, ám a keretükben a tavaly még Nyírgyulajban és Debrecenben játszó rutinos játékosok is szerepelnek, így garantáltan kemény összecsapás vár majd a kecskemétiekre.

A hírös városiak az első fordulóban a címvédő Haladás ellen 4–4-re végeztek. A Nyírbátor a nagy futsal hagyományokkal rendelkező Rubeola FC Csömört fogadta az előző körben, és 4–1-es sikerrel kezdték az évadot ellenük.

Marko Gavrilovic sportigazgató úgy véli, hogy kihívásokkal teli lesz a hétfői bajnoki találkozó. Számára viszont csak a győzelem lehet elfogadható az első hazai meccsen: 

– A Haladás ellen megszerzett egy pont akkor lesz igazán értékes, ha a Nyírbátor ellen megszerezzük hazai környezetben a győzelmet – hívta fel a figyelmet Marko Gavrilovic sportigazgató. – A nyírbátori csapatról tudjuk, hogy kiváló játékerőt képvisel, hiszen a tavalyi nyírgyulaji keretből és a DEAC-tól is igazoltak minőségi futsalosokat. Ez egy nagyon fontos összecsapás lesz a számunkra, és egyben nagy kihívás is, ugyanis nem tudunk még sokat aktuális ellenfelünkről, hiszen csak egy forduló ment le a bajnokságból. Nekünk azonban most a saját dolgunkra kell koncentrálni leginkább, kihozni a maximumot magunkból hazai közönség előtt. Ha szeretnénk az előzetesen kitűzött célt teljesíteni, azaz az alapszakasz végén a a felsőházba kerülni, akkor mindenképpen győznünk kell hétfőn. Ezért mindent meg is teszünk majd, készen fog állni a csapat a megmérettetésre. Ebben a szurkolók támogatására is nagy szükségünk lesz. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak majd az évad első hazai meccsére, és buzdítanak minket a lelátóról – tette hozzá a szerb szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában