Kosárlabda

2022.07.05. 18:46

Kucsera Dániel marad Kecskeméten

Újabb játékos írta alá a szerződését a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét férfi kosárlabda NB I.-ben szereplő együtteséhez, Kucsera Dániel továbbra is a hírös városiakat erősíti.

Vincze Miklós

Kucserda Dániel a helyi Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia utánpótlás-nevelő rendszeréből került be a profi sport világába

Fotó: Réti Attila

Az újkori, azaz a kecskeméti kosárlabda akadémia fémjelezte korszakában Kucsera Dániel volt az első olyan játékos, aki a helyi Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia utánpótlás-nevelő rendszeréből került be a profi sport világába a KTE Kosárlabda Klub Kft. játékosaként. Kucsera 2018. március 21-én a Falco ellen két szerzett ponttal kezdte meg a szereplését a felnőttek között, és mára fontos tagja lett a kecskeméti keretnek. Nem véletlen, hogy a klub a következő bajnoki évre annak ellenére is szerződést ajánlott a 23 éves kosárlabdázónak, hogy jövőre már nem lesz rá érvényes az U23-as szabály.

– Fontos volt számomra a mögöttünk hagyott szezon, hiszen ez volt az utolsó olyan évem, amikor érvényes volt rám is az U23-as szabály, azaz jól kellett teljesítenem annak érdekében, hogy továbbra is az NB I.-ben játszhassak – jelentette ki Kucsera Dániel. – A visszajelzések alapján és saját véleményem szerint is fejlődtem, főleg védekezésben tudtam kivenni a részem a csapat teljesítményéből. 

Örültem, mikor a klub vezetői ajánlatot tettek a hosszabbításra, és hogy őszinte legyek, egy percig sem gondolkodtam más opcióban, mindenáron szerettem volna Kecskeméten maradni. 

Szeretem a várost, rengeteg élmény, emlék, mindennapi feladat és érzelem köt ide, sokat köszönhetek az itteni szakembereknek, a hírös városi kosárlabda családnak. Úgy vélem, hogy mindannyiunk számára emlékezetes marad a 2021-22-es évad, nekem az volt az első felnőtt érmem, amelyet az idén tavasszal a Magyar Kupában megszereztünk. Bízom benne, hogy az előttünk álló évben is eredményesen tudunk szerepelni. Jelenleg a bokasérülésem rehabilitációja zajlik, júliusban pedig reményeim szerint már a komolyabb terhelést is elkezdhetem. Szeretnék stabil tagja maradni a keretnek, és minél több játékpercet kiharcolni magamnak - utalt a céljaira Kucsera Dániel. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában