Labdarúgás

2022.07.23. 21:31

Döntőt játszik az Akasztó az ötödik Goldi kupán

A rendezővel, a Ráckeve VAFC csapatával mérkőzött szombaton délután az Akasztó az 5. Goldi-kupa elődöntőjében. A Bács-Kiskun megyei gárda 1–0 arányban győzött, így vasárnap döntőt vívhat.

Vincze Miklós

A gólszerző Bányai Máté (kék mezben), a Kiskunfélegyháza elleni mérkőzésen.

Fotó: Gulyás Sándor

Ötödik alkalommal rendezi meg az idén a Pest megyei bajnokság másodosztályának a Déli csoportjában szereplő Ráckeve VAFC a Goldi kupát. A rendezvényen lassan már törzsvendég a Bács-Kiskun megyei első osztályban szereplő Akasztó, amely címvédőként utazott el szombaton Ráckevére. Ugyanakkor nem a legjobb kilátásokkal, hiszen sérülések, nyaralások és munkahelyi elfoglaltságok miatt csak tizenegy játékossal tudott elutazni a gárda, egyetlen szóba jöhető cserejátékossal, az edző Szrenkó Istvánnal. Judák László, az Akasztó FC technikai vezetője a mérkőzést megelőzően elmondta, hogy amennyiben felkészülési mérkőzésről lett volna szó, alighanem lemondták volna a szereplést, a Ráckevéhez fűződő többéves barátság azonban kötelez, így tizenegy fővel is vállalták a megmérettetést.

A szombati elődöntőben a rendező gárdával csapott össze Szrenkó István csapata, amely a Németh ZS. – Szrenkó A., Dobosi, Kapus, Szabó Sz. I. – Fábián, Bányai, Molnár – Szabó Sz. II., Bajusz, Szabó N. tizeneggyel futott ki a pályára. A mérkőzésen a hiányzók ellenére végig az Akasztó dominált, több ziccert is kidolgozott, míg a hazaiaknak egy százszázalékos helyzetük akadt, akkor Németh Zsolt bravúrral, lábbal mentett. Az első félidő utolsó harmadában a vezetést is megszerezte az Akasztó. Bányai Máté került lövőhelyzetbe középütt, a kaputól majd harminc méterre, márpedig az akasztóiak középpályása az ilyen szituációkat nagyon kedveli. Ezúttal is ínyencnként használta ki a lehetőséget, és a jobb felső sarokba bombázta a labdát. Több gól nem esett a mérkőzésen, Szabó II. Szabolcs ugyanakkor a második félidő közepén megsérült, így Szrenkó István is beállt a győztes csapatba. A másik elődöntőben a Fejér megyei első osztályban szereplő Ercsi és a Pest megyei első osztályban szereplő Tököl csapott össze. A mérkőzést szintén 1–0 arányban a Tököl nyerte meg, így a Pest megyei gárda lesz az ellenfele az Akasztónak a vasárnap 18 óra 30 perckor kezdődő mérkőzésen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában