Labdarúgás

2022.07.08. 14:09

A Magyaróvárt ellen kezd a Kécske az NB II.-ben

A Magyar Labdarúgó Szövetségben (MLSZ) pénteken elkészítették az NB II.-es bajnokság 2022-23-as idényének a sorsolását. A másodosztályban érdekelt Bács-Kiskun megyei alakulat, a Tiszakécskei LC ennek megfelelően az első fordulóban a Mosonmagyaróvár ellen kezd hazai pályán, július utolsó napján, az első idegenbeli mérkőzését pedig Kozármislenyben vívja.

Vincze Miklós

Illusztráció

Fotó: shutterstock.com

A Magyar Labdarúgó Szövetségben elkészítették az NB II. 2022–2023-as idényének sorsolását. A küzdelmek július 31-én kezdődnek, a záró fordulót pedig 2023. május 21-én játsszák. Az őszi idény egy előrehozott fordulóval, december 11-én zárul, majd a pontvadászat másfél hónapos szünet után, január 29-én folytatódik. A húszcsapatos mezőnyben öt új együttes van: az MTK Budapest és a Gyirmót FC Győr az NB I.-ből esett ki, míg az NB III.-ból a HR-Rent Kozámisleny, a Kolorcity Kazincbarcika SC és a Credobus Mosonmagyaróvár  jutott fel. A bajnokság végén a két legjobb gárda felkerül az NB I-be, az utolsó két helyezett kiesik, a 16–18. helyen végzett csapatok pedig oda-visszavágós rendszerben osztályozót játszanak az NB III. három csoportjának bajnokával.

Az első két forduló párosítása. (Cikkünk frissul a teljes menetrenddel.).

LABDARÚGÓ NB II.

1. FORDULÓ
Július 31.
MTK Budapest–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Gyirmót FC Győr–Szentlőrinc
Kolorcity Kazincbarcika SC–Dorogi FC
Pécsi MFC–Békéscsaba 1912 Előre
FC Ajka–Budafoki MTE
Tiszakécskei LC–Credobus Mosonmagyaróvár
Soroksár SC–HR-Rent Kozámisleny
BFC Siófok–Diósgyőri VTK
Szombathelyi Haladás–Aqvital FC Csákvár
ETO FC Győr–Nyíregyháza Spartacus FC

2. FORDULÓ
Augusztus 7.
Nyíregyháza–Haladás
Csákvár–Siófok
Diósgyőr–Soroksár
Kozármisleny–Tiszakécske
Mosonmagyaróvár–Ajka
Budafok–Pécs
Békéscsaba–Kazincbarcika
Dorog–Gyirmót
Szentlőrinc–MTK
Szeged–ETO

3. FORDULÓ, 08.14., Tiszakécske–DVTK.

4. FORDULÓ, 08.17., Csákvár–Tiszakécske,

5. FORDULÓ 08.21., Tiszakécske–Nyíregyháza,

6. FORDULÓ, 08.28., ETO FC Győr–Tiszakécske,

7. FORDULÓ, 09.04., Tiszakécske–Haladás,

8. FORDULÓ, 09.11., Siófok–Tiszakécske,

9. FORDULÓ, 10.02., Tiszakécske–Soroksár,

10. FORDULÓ, 10.05., Tiszakécske-Szeged-Csanád,

11. FORDULÓ, 10.09., Ajka–Tiszakécske,

12. FORDULÓ, 10.16., Tiszakécske–Pécs,

13. FORDULÓ, 10.22., Kazincbarcika–Tiszakécske,

14. FORDULÓ, 10.30., Tiszakécske–Gyirmót.

15. FORDULÓ., 11.06., MTK–Tiszakécske,

16. FORDULÓ, 11.09., Tiszakécske–Szentlőrinc,

17. FORDULÓ, 11.13., Dorog–Tiszakécske,

18. FORDULÓ, 11.27., Tiszakécske–Békéscsaba,

19. FORDULÓ, 12.04., Budafok–Tiszakécske.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában