Erőemelés / Galériával

2022.06.26. 19:08

Több mint 500 erőemelő versenyzett Kiskunfélegyházán

Nemzetközi erőemelő versenyt rendeztek Kiskunfélegyházán, a Városi Sportcsarnokban az elmúlt napokban. Az öt napos versenyre tizennyolc országból 574 nevezés érkezett.

Szentirmay Tamás

Tizennyolc országból érkeztek nevezések. Fotó: Szentirmay Tamás

A versenyt nem egyesület, hanem egy magánszemély, Patyi Zoltán szervezte június 22. és 26. között. A labdarúgást kedvelők körében nem ismeretlen Patyi Zoltán, mert hosszú időn keresztül működött játékvezetőként, majd pedig ellenőrként. Azért a labdarúgást nem hagyta abba teljesen, szervez kispályás tornákat, de egy ideje már átpártolt az erőemelésre. 

– Nem tudok arról, hogy Kiskunfélegyházán volt-e korábban Európa-bajnokság, azt gondolom, hogy ez az első – vélekedett Patyi Zoltán. – A városunkban nem sokan láttak még erőemelést, de azért jó néhányan kilátogattak az öt napos versenyünkre. Az erőemelés három fogásból, guggolásból, fekvenyomásból és felhúzásból áll. A guggolásban kétfajta változatot különböztetünk meg a klasszikusnál, a térdek szabadon vannak, a másik változatnál viszont bandázzsal betekerik a versenyző térdét, így gyakorlatilag olyan, mintha sínben lenne. Mivel a térdük fix, így nem tud oldalra elmozdulni, ezáltal nagyobb súllyal tudnak guggolni a nők és a férfiak, a különböző súlycsoportokban. Az erőemelésben egy nap alatt kell végrehajtani a guggolást, fekvenyomást és a felhúzást, és ebben a sorrendben. Az adott, hogy a két versenyszám között mennyi pihenő időnek kell eltelni. 

A nőknél 44 kiló a legkisebb, és +110 kiló a legnehezebb súlycsoport.

 Negyvennégy kilótól hatvanig négy kilónként emelkednek a súlycsoportok, a felett pedig hét és fél kilóval. A férfiaknál 56 kiló a legkisebb és +140 a legnehezebb súlycsoport. Természetesen az évek száma szerint is vannak bontások, a nyílt kategóriában bárki indulhat. 39 év felett öt évenként változnak a korcsoportok. Felső korhatár nincs, most egy 88 éves magyar versenyző volt a legidősebb, aki benevezett az Európa-bajnokságra. 

Patyi Zoltán elmondta még, hogy a városban korábban is működött már erőemelés, csak nem ilyen hatásfokkal. Az igazi verseny szervezés két évvel ezelőtt kezdődött egy Liga Kupa versennyel. Ezt követően megpályázta a mostani EB-t. Az elmúlt év novemberében Portugáliában döntöttek arról, hogy Kiskunfélegyháza rendezheti meg a kontinens viadalt. A versenyt a Magyar Professzionális Liga által, de konkrétan nem egy egyesület, hanem személy szerint Patyi Zoltán szervezte, a családjával, feleségével és a gyerekeivel együtt. A sporthoz közel álló két kiskunfélegyházi család is segített a szervezésben és a nem kevés munkában. Versenybírók a magyarokon kívül érkeztek, Egyiptomból, Portugáliából, Franciaországból, Moldovából, akik egymást váltották az öt nap alatt. 

– Egy ilyen versenyen nagyon fontos a műsorközlő munkája, aki folyamatosan angolul mondja, hogy ki fog következni, és milyen súllyal – tette hozzá a főszervező. – Neki segítenek a lapozók, akik profi módon dolgoztak. A villamagasságot a verseny megkezdése előtt beállítják, így a lapozó, a versenyző első kijövetelekor már tudja, hogy milyen magasra kell a villát állítani, hogy az kényelmes legyen neki. 

Minden versenyzőnek három kísérlete lehet, de ha egy nem sikerül, akkor vagy újra megpróbálja azon a súlyon, vagy nagyobb súlyt kérhet, lefele azonban nem mehet. 

Patyi Zoltán az öt nap alatt nagyon sok tapasztalatot gyűjtött, és már azon gondolkodik, hogy a következő versenyen hogyan orvosolja a hibákat. Most azt a problémát látta, hogy a versenyzők bejárati útja nem volt kijelölve. Szerencsére nagy a sportcsarnok, de a hozzátartozók nem egy esetben odamentek a versenyzőkhöz. Ezt az elkövetkezendő versenyeken szeretné kiküszöbölni, hogy csak az edző és a versenyző maradjon a zárt zónában. Távlati tervei között nem kis feladat, mint a következő évi világbajnokság megrendezése szerepel. Pályázatát már benyújtotta, a magyar szövetségtől, ezzel kapcsolatban, mint mondta, minden támogatást megkap. Sikeres elbírálás esetén hatalmas munka vár majd rá és a családjára 2023-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában