Labdarúgás

2022.06.21. 07:00

Előkerült végre a labda is Kecskeméten

A Kecskeméti TE megkezdte a felkészülést a 2022/2023-as szezonra, melyben a csapat az OTP Bank Liga (NB I.) újoncaként száll majd harcba a bennmaradásért. A játékosok hétfőn már a labdával is elkezdhettek barátkozni, emellett egy friss igazolást is bemutatott a klub.

Nyitray András

Munkából nem lesz hiány a következő hetekben Kecskeméten.

Fotó: Nyitray András

Először rúghattak labdába nyáron a Kecskeméti TE játékosai, hiszen hétfőn ténylegesen is megkezdte a nyári felkészülést az együttes. A múlt hét folyamán még orvosi vizsgálatok, mérések és tesztek vártak a labdarúgókra, nem kevés futással, így a játékszerre sem volt akkor még szükség. 

Ez a hét már jóval sűrűbb lesz a keretnek, ugyanis nem kevesebb, mint kilenc foglalkozás vár a lila-fehér játékosokra, tehát több napon is duplázni fognak. A heti munka során edzőmeccs még nem lesz, először július 2-án a Szentlőrinc ellen lép majd pályára hazai környezetben a KTE, másnap pedig már indul is az együttes az egyhetes szlovéniai edzőtábora, ahol további két találkozó következik majd. Addig itthon készül a gárda, és ahogy azt Szabó István vezetőedzőtől megszokhatták játékosai, nem nagyon lesz lehetőség spórolni a munka során. 

– A játékosok már megkaptak egy előzetesen kiadott, egyéni programtervet, mibe természetesen az új érkezők folyamatosan bekapcsolódtak, ezt Buzási Péter erőnléti edző adta ki – tekintett vissza Szabó István vezetőedző. – Csütörtöktől szombatig már orvosi teszteken és méréseken vettek részt a fiúk, amire azért volt szükség, hogy lássuk azt, honnan indulunk. Örömmel mondhatom, hogy adott egy jó kiindulópont. A héten már más típusú munka zajlik, előkerült a labda is, az első három-négy azonban teljesen más, mint a hagyományos heti ciklusunk. Kilenc edzéssel készülünk most, a Széktói mellett a SZIK-pályákon és a Műkertvárosi Sportcentrumban is. Nagy újdonság nincs, vannak már érkezőink, illetve lesznek is még, folyamatos tárgyalásokban vagyunk, emellett néhány próbázót is megnézünk. Részleteket és neveket természetesen akkor tudunk majd elárulni, ha az aláírások is odakerültek a papírra. A nagy melegben is jól végzik a munkát a fiúk, nagyon remélem, hogy a tavalyi hangulat, hozzáállás, szenvedély megmarad bennük, ezeket a tulajdonságokat az érkezőknél is figyelembe vesszük. Sok munka jellemzi most a napjainkat, de közben természetesen próbáljuk úgy edzeni a játékosokat, hogy egészségesek maradjanak – adott betekintést Szabó István, a Kecskeméti TE vezetőedzője. 

A klub a napokban már több játékos kapcsán jelentett be szerződéshosszabbítást, emellett Belényesi Csaba személyében egy új érkezőt is, hiszen a védő fél szezon után tért vissza a Diósgyőri VTK-tól Kecskemétre. Hétfőn újabb középhátvéddel bővült a klub kerete, Pejovics Danilo a Szeged-Csanád Grosics Akadémiától tette át székhelyét a Széktói Stadionba, miután lejáró szerződését kihasználva lecsapott rá a KTE. A 23 esztendős, szabadkai születésű védő 2018 februárjában igazolt Magyarországra, akkor a Nyíregyháza játékosa lett, ahol 2020 nyaráig futballozott, majd a legutóbbi két szezont Szegeden töltötte. A szerb és magyar állampolgársággal is rendelkező védő 95 mérkőzésen szerepelt azóta az NB II.-ben. 

– Ami fontos volt a számomra, az a bizalom és az akarat, amit a klub és Szabó István vezetőedző is azonnal éreztetett velem. Ezek után gyorsan eldőlt, hogy itt fogom folytatni. Az rögtön megtetszett, hogy azonnal befogadott a társaság, mintha egész életünkben ismertük volna egymást a többiekkel. Sok helyről lehetett hallani, hogy a kecskeméti egy családias közeg, ezt most én is megtapasztaltam. Személyes célom az, hogy a klubbal együtt érjük el azt, amit kitűztünk most a szezon elején. Amennyiben a klub eléri azt, amit szeretne, akkor én is – mondta Pejovics Danilo. 

A klub hosszabbításokat is bejelentett, két saját nevelésű fiatal, Bodor Zoltán és Győri Benjámin is profi szerződést írhatott alá. Az NB II.-ben már mindkét játékos bemutatkozott az előző szezonban, és mivel az NB I.-ben is létezik úgynevezett „fiatalszabály”, a feljutás után is tovább bontogathatják szárnyaikat a 2003-as születésű ifjoncok. 

Győri Benjámin korábban a Puskás Akadémia és a Honvéd-MFA színeiben pallérozódott, így került Kecskemétre, ahol testvére, Győri Ábel is kerettag már. A fiatal csatár hét mérkőzésen lépett pályára tavaly a felnőttek közt, míg az U19-es bajnokságban 15 gólt szerzett.

Bodor Zoltán saját nevelésű játékos, 2013 óta futballozik Kecskeméten. Tavaly nyáron térdsérülést szenvedett, ami miatt szinte a teljes szezont ki kellett hagynia, de az utolsó fordulóban bemutatkozhatott a felnőttek között a 19 éves közép­pályás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában