Labdarúgás/Galériával

2022.06.29. 20:17

A hőségnek esélye sincs – megkezdte a gyermekek táboroztatását az SC Hírös-Ép

Ezen a héten elrajtolt a kecskeméti SC Hírös-Ép nyárra tervezett gyermektáborai közül az első. A táborvezető kvartett egyik tagja, Patvaros Zsolt mutatta be az egyhetes tábor programját, és vázolta fel, hogy mire számíthatnak az SC Hírös-Ép táboraiban a gyerekek. És szüleik.

Vincze Miklós

A 4 és 14 év közötti gyermekeket várják a táborokba

Fotó: Vincze Miklós

Az SC Hírös-Éppel kapcsolatban megszokott, hogy az egyesületben bármilyen feladat adódik, arra rendszeresen a megfelelő embert, illetve embereket találják meg. Nincs ez másként az idei nyári táborokban sem. – Az első héten négyen vezetjük a tábort, Gréczi Gábor, Marozsi Gábor, Tóth Csaba és jómagam – mutatta be a személyzetet Patvaros Zsolt. – Ez a csapat a későbbiekben kiegészül majd Kitl Zoltánnal is. Gréczi Gábor és Tóth Csaba még újak a stábban, de pillanatok alatt beilleszkedtek. A megyei focikedvelők körében bizonyára ismerősek ezek a nevek, de ha valaki nem ismerné egyiküket sem, azt megnyugtathatom: csupa olyan szakemberről van szó, aki nem csak megfelelő labdarúgómúlttal rendelkezik, de komoly jártassága és gyakorlata van az utánpótlás-nevelés terén is. Mindannyian utánpótlásedzőként is dolgoznak, mindannyian a megfelelő licenccel rendelkező szakemberek. 

Szerénytelenség nélkül jelenthetem ki tehát a stábunkról, hogy mind szakmai, mind pedagógiai szempontból jó kezekben vannak a gyerekek.

Az első egyhetes turnus harminc fővel indult, a táborokba egyébként a 4 és 14 év közötti gyermekeket várják. Arra a felvetésre, hogy ez a harminc fő telt házat jelent-e, Patvaros Zsolt elmondta, hogy telt ház lényegében nincsen, hiszen a műkertvárosi sportcentrum adottságai révén nem kell, hogy legyen felső határ, a létszámnak inkább csak a felügyelők létszáma szabhat határt. 

– Tíz gyermekre jogszabály szerint legalább egy felügyelőre, táboroztatóra van szükség kell. Mi évek óta betartjuk ezt, de nem csak azért, mert ez az előírás, hanem mert ez így életszerű és természetes, így lehet felelősséggel odafigyelni a gyerekekre, és igényesen színvonalas programokat szervezni. Ha valamelyik héten a harmincas létszámot esetleg meghaladjuk, akkor a felügyelő stábba is becsatlakozik kiegészítő ember.

Az SC Hírös-Ép arról híres, hogy legyen az teremtorna, vagy legyen az bármilyen rendezvény, az rendre hajszálpontosan és precízen megtervezett. E tekintetben gyorstesztnek vetettük alá Patvaros Zsoltot, két villámkérdéssel, amelyek így hangzottak: Mit csinál holnap ilyenkor pontban negyed tizenegykor és háromnegyed kettőkor a társaság? – Valóban nem hoz zavarba ez a kérdés, hiszen az egész hétre lebontva kész programunk van. Holnap negyed tizenegykor az első edzés zajlik még, háromnegyed kettőkor pedig még tart a szabad foglalkozás, ami ma például a stáb által szervezett vetélkedőből állt, de a szabad foglalkozáson ebéd utáni csendes pihenőt is biztosítunk annak, aki igényli, igaz, a gyerekek között nincs ilyen – állta ki a próbát habozás nélkül Patvaros Zsolt. – A szabad foglalkozás keretében lesz majd pingpong verseny is, illetve tervezzük, hogy átvisszük a gyerekeket az ugrálóvárba is, a Vadaskert mellé.

A tábor hivatalosan reggel nyolckor kezdődik, de mivel a szülők közül soknak akkorra már be kell érnie a munkahelyére, hét óra után már vihetik a táborozókat. A napi program hivatalosan délután négykor végződik, de itt is megszokott a félötös zárás, és csak félöt után kezdik el hívni azt a szülőt, aki esetleg a táborban felejtette aznap a csemetét.

Vannak természetesen pesszimista szülők, akik hisznek a Murphy törvényekben – mit hisznek, életvezetési alapelvük az egészséges pesszimizmus. A Murphy alaptörvény ugyebár úgy szól, hogy ami elromolhat, az el is romlik. Egy ilyen pesszimista szülőnek, ha ebben a kánikulában, munka közben van érkezése egy perce a táborozó gyerekére gondolni, akkor hatvan másodperc alatt körülbelül hat problémakört képes azonnal beazonosítani. „A gyerek a mai napon éhen halhat, szomjan halhat, unatkozhat, rendetlenkedhet, leéghet a napon és megsülhet a melegtől” -futhat át az agyán. Ám ez a felvetés – ha úgy tetszik, a hat vád – sem hozta Patvaros Zsoltot egy pillanatra sem zavarba.

– Mindegyik eshetőségre fel vagyunk készülve – jelentette ki. – Az étkeztetés megoldott, a református konviktusból hozatjuk az ételt. Napi négy alkalommal kapnak enni a gyerekek, amiről most úgy érzékeljük, hogy talán majdnem túl sok is. Minden bizonnyal a nagy meleg miatt kisebb az étvány, ezért esznek kevesebbet a gyerekek, de az biztos, hogy éhesen nem megy haza senki, nem kell otthono rögtön istant vacsorát összecsapni. A szomjan halás sem fenyeget, hiszen elképesztő mennyiségű ásványvíz van betárazva a táborra – mutat a terem végében álló hegyekben álló ásványvíz tartalékra, amely egy nyáron gyakorlatra induló fél hadosztálynak is elég lenne. Télen kettő egésznek is.

– Ezekben a kimondottan meleg napokban külön oda is figyelünk, hogy folyamatosan igyanak a srácok, és a kulacsokat is vigyék föltöltve magukkal. A kánikulára való tekintettel locsoljuk is őket, és naptejjel is kenjük őket, sőt, erre a szülők figyelmét is felhívtuk, hogy akár már reggel kenjék be a gyereket. És hozzanak sapkát. A sportcentrumban folyamatosan működik a locsoló, ilyenkor egyszerű de népszerű megoldás a gyerekek között, hogy az alatt megszaladgáltatjuk őket. Ugyanakkor természetesen odafigyelünk arra, hogy 11 és 15 óra között árnyékos helyen legyenek. Hőguta ellen a helyiségekben a ventilátorok folyamatosan üzemelnek, ez se fenyegeti tehát a srácokat. 

Ami az unatkozást illeti, egy olyan focitáborban, ahol harminc fiú van együtt, olyan, hogy unatkozás, nem létezik. Ezt bizonyítja az is, hogy bár manapság a fiatalok a mobiltelefonjaikon élnek, nálunk még a szabad időben is gyakorlatilag nulla a telefonhasználat. 

És nem azért, mert meg lenne nekik tiltva, hogy szabad foglakozás alatt elővegyék a telefont, hanem egyáltalán nem is igénylik. Ennek nagyon örülünk, ez egyfajta visszaigazolás számunkra, a felügyelők számára is, hogy jók a programok. Ahogy az is, hogy van ugyan tévé a fedett helyiségben, de még be sem kellett kapcsolni. Manapság menő divat a focistákat ábrázoló kártyák cserélgetése, ezt lelkesen művelik a srácok. Itt új barátokat szerezhetnek, a focit pedig igénylik és művelhetik minden mennyiségben. Ami a rendetlenkedést illeti, arra nem kell fölkészülnünk, hiszen mindaz a színes program, ami az unalmat űzi, a rendetlenkedést is megelőzi. És nyugodtan kijelenthetem, hogy bár ezt a korosztályt nehéz lefárasztani, de azért le vannak fárasztva. Ez tehát soha nem jelentett problémát.

Egyszóval éli az élénk életét a tábor, ahogy éli majd a következő három is, egészen július 22-éig, akkor zárul majd ez a sorozat. 

Augusztusban pedig már kezdődnek az edzések a megannyi csapat számára, a felkészülés a következő idényre. Közben tárt karokkal várják a többi focizni óhajtó gyermeket is az SC Hírös-Épnél, elsősorban a klubban focizó srácokat, de az úgynevezett ügyeleti foci, kedden és csütörtökön fél öttől fél hatig bárki előtt nyitva áll, akinek a szülei szeretnének mondjuk egy nyugodt órácskát vásárlással tölteni. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában