Galériával

2022.05.27. 21:32

Óriásit küzdött a négy közé jutó Kecskemét

A férfi NB I. rájátszás negyeddöntőjében a negyedik meccset rendezték péntek este a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét és a Szolnoki Olajbányász csatájában. A KTE Klobucar és Dramicanin távollétében is hatalmasat harcolt, és őrült hajrában ki is harcolta a továbbjutást.

Nyitray András

Fotó: Bús Csaba

Fotó: Bús Csaba

Szenzációs, közel telt házas hangulat fogadta a csapatokat a csarnokban, már a bemelegítés alatt kitett magáért a két szurkolótábor. Ugyanezt tették a parketten a csapatok is, hiszen a KTE a továbbjutásért, a Szolnok az életben maradásért küzdött. Egy ideig fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a negyed közepén a vendégek elkapták a fonalat, Kovács kettesével már 17-10-re vezetett a Szolnok, ami kecskeméti időkérést hozott maga után. Jól tudott visszajönni a Kecskemét, Wittmann palánkos hármasa, és Karahodzsics palánk alatti játéka után már újra egál állt a kijelzőn (17-17). A hajráig már kevés pont született, de a Kecskemét jött ki ebből jobban, Karahodzsics újabb jó egyéni megoldása révén megnyerte a negyedet a hazai csapat (21–19). 

A második negyed elején Pollard egy ártalmatlan szituációban meghúzta a bokáját, de ez sem törte meg a kecskeméti lendületet. Wittmann és Karahodzsics nagyon keményen dolgozott mindkét palánk környékén, emellett Milutinovic extra pontokat tudott hozzátenni a hazai terméshez, ültek a kinti dobásai is. A Szolnok kinti dobásokkal tartotta a lépést, Kovács keze extrán sült a sarokból minden alkalommal, míg Badzim is pontosan célzott, így an egyed közepén egál volt az állás (32–32). Ebben a mederben csordogált a kitűnő hangulatú derbi a folytatásban is, az utolsó két és fél percre viszont elveszítette a fonalat a Kecskemét, Young és Subotic vezetésével így a legjobbkor jött a szünet a hazaiaknak (40–46). 

A második félidő több rossz kísérlettel indult, az első pontokat végül Karahodzsics tudta megszerezni. A Szolnok higgadt maradt, egy sportszerűtlen hiba után Badzim és Cakarun révén kerültek előnybe a vendégek, de Jaramaz és Pollard hármasaival sikerült fordítania a lelkesen küzdő Kecskemétnek. A harmadik etap végül nem akármilyen végjátékkal ágyazott meg a folytatásnak, hiszen előbb Pollard dobott be visszalépésből egy hármast emberrel együtt, majd a legvégén Young dudaszós távolival válaszolt erre (69–67). 

Rossz vállalásokkal indult mindkét oldalon a záró játékrész, érezhetően kicsit elkezdte nyomni a csapatokat a tét, amihez a közönség is félelmetes hangulatot teremtett. A Szolnok kezdte sokkal rosszabb ritmusban a negyedet, hiszen alig kettő perc alatt négy felesleges faultot is összeszedtek a vendégek, ami a pontszegény periódusban nem tűnt jó ómennek. Egyik csapat sem tudott ellépni, így amikor Jaramaz a négy perc elteltével újabb triplát süllyesztett el, gyakorlatilag felrobbant a csarnok (74–74). Megint percekre lefagyott az eredményjelző, de ez a remegő kezeknek volt köszönhető, Badzim azonban két emberrel a nyakán begyűrte valahogy a palánk alól labdát, így az utolsó két percnek szolnoki előnnyel mentek neki a csapatok (74–76). Jaramaz tüzelt a büntető vonalról egy betörés után, a labda ide-oda pattogott a gyűrű szélén, de a kecskeméti hangorkán valahogy helyére tette végül a labdát (76–76), majd a szerb egy támadóhibát is kiharcolt azonnal. Pollard vette kezébe a labdát, és megint emberfeletti alakítást nyújtott, emberrel a nyakán vágta be a hármast, így a szolnoki játékosok számára még forróbb lett az egyébként is tikkasztó csarnok hőfoka. Subotic azonban érezhetően kedveli a nyomást, gyorsan egyenlíteni tudott (79–79). A vendégek úgy sakkoztak, hogy egy gyors fault után még lesz idejük támadni, és ez be is jött, mivel Wittmann csak az egyik büntetőjét dobta. Ez is elég volt azonban a győzelemhez, ugyanis 7.7 másodperccel a vége előtt hiába kért időt Potocnik mester, a labdát Pollardnak sikerült bedobni, aki nem is engedte, hogy faultolják már, így a Kecskemét bejutott a négy közém, ahol a Körmend vár rá (80–79). 

Forray Gábor, a Kecskemét vezetőedzője: – Nehéz ilyenkor megszólalni, de úgy érzem, hogy megérdemelten nyertünk. Jár a gratuláció közönségünknek, óriási energiát adtak nekünk, de csak elismeréssel tudok beszélni a Szolnokról, illetve szurkolóiról is, hiszen ez a mai egy igazi kosárcsemege lett ebben a formában. Megvolt a szerencsénk természetesen a hajrában, de ezért nagyon sokat tettünk egész évben. Korábban azért is izgulnunk kellett, hogy a tízben ott leszünk-e, sérülések és betegségek hátráltattak minket, de leküzdöttük a nehézségeket, ahogy ma is. Emberfeletti teljesítményt nyújtottak a játékosaim, hiszen ma is nehéz helyzetben voltunk hasonló okok miatt. Az a rendszer, amit évek óta következetesen követünk, ma kifizetődött, átsegített minket a nehézségeinken. Nem szeretnénk megállni a Körmend ellen sem, egy újabb nagyon erős ellenfél, nagyon erős hazai pályával, de azt gondolom, innentől nekünk minden mérkőzés bónusz. Szeretnénk továbbmenni, hiszen nekik is vannak gyenge pontjaik.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Szolnoki Olajbányász 80–79 (21–19, 19–27, 29–21, 11–12)

Kecskemét, 1500 néző. Vezette: Kapitány G., Györffy P., Farkas G.

Kecskemét: POLLARD 23/9, Kucsera 3/3, JARAMAZ 16/9, Milutinovics 16/6, KARAHODZSICS 13. Csere: Wittmann 9/6, Fazekas M. –, Ivkovics –, Kiss D. –. Vezetőedző: Forray Gábor

Szolnok: BADZIM 23/12, Pallai –, KOVÁCS P. 17/9, Szubotics 12/3, Cakatrun 8. Csere: Cummings 8, Young 11/3, Gilszki –, Rudner –. Vezetőedző: Gasper Potocnik

A párharc végeredménye: 3–1 Kecskemét javára. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában