2022.05.14. 13:15
Mintegy háromszázan állak rajthoz a hetedik Szép Kihíváson Kecskeméten
Bár tavaly csak augusztus végén volt lehetőség megrendezni a versenyt, idén ismét sor kerülhetett májusban a már hagyományos Szép Kihívás kerékpáros teljesítménytúrára, melyet azért hoztak létre, hogy minél többen megszeressék a biciklizést.
Idén is népszerű volt a Szép Kihívás. Fotó: Kovács Nóra
Ezúttal is népes tábora gyűlt össze a kerékpárosoknak, akik három kategóriában vehettek részt szombat reggel a kecskeméti Auchan parkolójából rajtoló megmérettetésen. A 207 kilométeres Szép Kihívás mellett harmadik alkalommal rendezték meg a Nagyon Szép Kihívást, melynél 262 kilométert teljesíthetnek a bicajosok, illetve a Családi Szép Kihívást, ahol 20 kilométert kellett tekerniük a résztvevőknek. Idén mintegy 300-an vettek részt a megmérettetésen.
– A SZÉP Kihívás 207 kilométeres távja a Balaton-kerülésnek felel meg, mivel a környező települések mentén megkerüljük Kecskemétet. Ezúttal Kerekegyháza–Lajosmizse‒Tiszakécske‒Kiskunfélegyháza irányába indult a menet. A Nagyon SZÉP Kihívást inkább a profik választják, akik rendszeresen kerékpároznak és versenyekre is járnak. Ők alapozásként is tekintenek erre a kihívásra – mondta Szépné Panda Tímea, a Szép Kihívás szervezője.
A teljesítménytúra célja, hogy minél többen megszeressék a sportágat, és a fiatalok, illetve az idősek is csatlakozzanak, ezért a teljesítménytúrán a leggyorsabb helyett legfiatalabb és a legidősebb versenyzőket díjazzák.
A szervezők minden évben segítenek egy alapítványnak, ezúttal az összegyűlt nevezésből a Vakok és Gyengénlátók Egyesületét támogatják, nekik segítenének minél magasabb összeggel.
A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.