Kosárlabda

2022.05.27. 07:00

Este lezárhatja a negyeddöntőt a Kecskemét

Péntek este 18 óra 15 perces kezdéssel folytatódik a férfi NB I. rájátszása, ahol a negyeddöntőben már 2–1-re vezető Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Messzi István Sportcsarnokban zárhatná le egy újabb sikerrel a három győzelemig tartó párharcot a Szolnoki Olajbányász ellen.

Nyitray András

Forray Gábor: Egy jó csapatot győztünk le, jól játszott a Debrecen is. Fotó: MW-Archív/Bús Csaba

Fotós: KOVACS PETER

Forray Gábor: Egy jó csapatot győztünk le, jól játszott a Debrecen is. Fotó: MW-Archív/Bús Csaba

Fotós: KOVACS PETER

 Nincs könnyű dolga a KTE-nek, hiszen Forray Gábor csapata sérülések miatt elveszítette Dramicanint és Klobucart is, de két alapember nélkül sem vallott szégyent legutóbb az együttes Szolnokon. A hazaiak trénere szerint az lehet döntő, hogy mennyire tudnak felfrissülni a folytatásra. 

– Igazából az lesz a legfőbb kérdés, hogy mennyire tudjuk felfrissíteni magunkat ebben az erőltetett menetben – nyilatkozta Forray Gábor vezetőedző az összecsapás előtt. – Az Olajbányász rendkívül fizikális gárda, főleg a tábla alatt, és mi pont ott vagyunk most egy játékossal kevesebben. Ezt a feladatot kell most megugrani, valamint figyelni arra, hogy jól rendeződjünk vissza, ne engedjünk könnyű és gyors kosarakat a szolnokiaknak. Ezt az első két meccsen maradéktalanul megoldottuk, ezúttal is ezt kell tennünk. Végig magas koncentrációra lesz szükség, akkor tudunk majd nyerni. Én hiszek a csapatban, a szurkolóinkban, hogy együtt kiharcoljuk a továbbjutást és bekerülünk az elődöntőbe. Mindent megteszünk, hogy ezt az óriási bravúrt bemutassuk – mondta bizakodva a kecskeméti tréner. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában