Asztalitenisz

2022.05.26. 21:32

Harmadik helyen zárta az évet a Spari

Május 14-15. között rendezték az asztalitenisz női Extraliga befejező szakaszát a final fourt, ahova a 12 csapatból a négy legjobb jutott be.

Kovács Nóra

Fotó: spari

Az elődöntő során az alapszakasz nyertese játszott a negyedik helyezettel, a második a harmadikkal. Az alapszakaszt a Budapesti Erdért nyerte meg. A második helyen a Budaörs végzett. A harmadik a kecskeméti Spartacus, míg a negyedik az Ajka lett.

Az elődöntőben a Budaörs ellen mérkőzött a Kecskemét, végül 5-2-re a Budaörsi Sport Club győzött.

‒ A Budaörs egy erős csapattal rendelkezik, válogatott és külföldi kerettagokkal, a legjobb játékosuk Póta Georgina, a magyar mezőny egyik legjobb játékosa. Azzal, hogy a páros mérkőzést megnyertük, illetve Radonjic Mojsilov Aleksandra mérkőzést nyert Dari Helga ellen, felcsillant a remény, hogy sikerülhet megrángatni az oroszlán bajszát. Célunk is volt meglepetést okozni, de a többi mérkőzés is kiélezett csatákat hozott. Az 5-2-es végeredmény, ami kialakult végül a Budaörs győzelmével, az reális. Érvényesült a papírforma, de elégedett vagyok az eredménnyel, nem vallottunk szégyent ‒ nyilatkozta Szabó Krisztián, a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér edzője.

A Budapest Erdért szintén 5-2-es különbséggel győzte le az Ajka csapatát, így a bronzmérkőzésen a Kecskemét az Ajka csapatával játszott.

‒ Az Ajkát az alapszakasz során mindkét mérkőzésen meg tudtuk verni, 6:1 és 6:4-es különbséggel. Bár a papírforma szerint mi számítottunk az esélyesebbnek, de náluk is volt erős játékos, Peterman-Varga Tímea, aki bármire képes lehet ellenünk, ez pedig egy sokkal kiélezettebb csatát vetített előre, mint a Budaörs ellen. Sajnos itt nem sikerült megnyerni a párost. Az egyéniben a csapatok fej-fej mellett kezdték a mérkőzést 3:3-ig. Nekünk a dobogóhoz öt nyertes meccs kellett, míg az Ajkának hat győzelemre volt szüksége, mivel a legszorosabb állás egy ilyen találkozón az 5:5 lehet, viszont a döntetlen annak a csapatnak kedvez, aki előrébb áll a tabellán. 3:3-nál két rendkívűl kiélezett küzdelem következett, de Füle Kata és Radonjic Mojsilov Aleksandra megnyerte a meccsét, így a harmadik helyen zártunk. A bajnok a Budaörs lett, aki megnyerte a bajnokságot az Erdért ellen ‒ mondta az edző. Hozzátette: A bronzmérkőzés nehezebb volt számukra, mivel ott ők számítottak az esélyesebbnek, míg a Budaörs ellen az esélytelenek nyugalmával állhattak asztalhoz.

Fotó: spari

‒ Lazábban játszhattunk, kevésbé stresszes ilyenkor a helyzet és könnyebben tudnak játszani a lányok. Mindkét mérkőzésen jól teljesítettünk, nagyon egységes volt a csapat és mindenki odatette magát a hétvégén. A csapattagok Füle Kata, Radonjic Mojsilov Aleksandra, Ciurcui Melinda, és Tölgyes Dorottya mind-mind kivette a rész a Budaörs és az Ajka ellen. Illetve az alapszakasz során is több játékos be tudott állni, Farkas Szilvia, Márkus Enikő, Polónyi Nóra és Zsitra Vivienn is nagyon szépen be tudtak segíteni. Végül a tavalyi évet túlszárnyalva javítottunk a helyezésen és felállhattunk a dobogóra. 

Szabó Krisztián elmondta, reálisnak tartja a harmadik helyet.

‒ Év elején, amikor elindult a bajnokság, akkor lehetett számítani a játékoskeretből, hogy ha nem hátráltatja semmi a csapatokat, sem sérülés, sem betegség, akkor az Erdért és a Budaörs kimagaslik a mezőnyből. Ezáltal a harmadik hely a maximumot jelentette számunkra, ezt elérve nincs bennem hiányérzet. A jövőt is szem előtt tartva a fiatalokat is próbáltuk integrálni a csapatba és bevonni a mérkőzésekbe, ők pedig sikeresen helyt álltak. Bár az év közben sok dolog hátráltatott minket, örülök, hogy az év végére össze tudtuk szedni a csapatot és jól rá tudtunk hangolódni a Final Four-ra és megint bizonyítottuk azt, hogy ha egységesek vagyunk, küzdünk egymásért és a lányok kihozzák magukból a legjobbat, akkor gyakorlatilag bármire képesek ‒ nyilatkozta hírportálunknak a Spari edzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában