Labdarúgás

2022.05.07. 20:47

Drámai hajrával halasztotta a Solt a kereki ünneplést

A húsz kör után 46 ponttal a második helyen álló Kerekegyháza a 35 ponttal a negyedik Soltot fogadta a megyei másodosztályú bajnokság Északi csoportjában, a 21. fordulóban. Mindkét csapat számára óriási volt a tét, a Kerekegyháza a bajnoki címért harcolt, a Solt pedig a bronzéremért. Ennek megfelelően hatalmas csatát vívtak a csapatok, a mérkőzés csattanója végül az lett, hogy elmaradt az igazi csattanó.

Vincze Miklós

Döntetlennel végződött a mérkőzés Fotó: Vincze Miklós

Egy hete az utolsó pillanatig kiélezett, izgalmas mérkőzést vívott a Kiskunmajsával a hazai pályán a Kerekegyháza, és a kezdést jelző sípszó után az volt a külső szemlélő benyomása, hogy a történet ott folytatódott, ahol egy héttel ezelőtt abbamaradt, ugyanis mindkét csapat óriási lendülettel vetette magát a küzdelembe. A 10. percbe megszerezte a vezetést a Kerekegyháza. Gavula vitte ki balra a labdát, beívelt a hosszú sarok irányába, onnan Pécsi visszapasszolta középre, Gazdag II. pedig középről, tíz méterről, laposan a kapuba lőtt, 1–0. 

Nagyjából ugyanekkor a Kiskunmajsa is megszerezte az éllovas Kiskunfélegyháza II. vendéglátójaként a vezetést, e pillanatban tehát bajnoki címet ért a hazai előny. 

A 19. percben Gazdag II.-t találta meg egy beadás az ötösön, a solti kapus, Borbély azonban bravúrral mentett. Három percre rá Malik nagy bedobását követően került helyzetbe Farkas, de nem tudott már igazi erőt adni a labdába. A 34. percben Nitsch vágott ki egy hatalmas szólót a bal oldalon, a végén letálalta Facskónak a játékszert, aki balról, éles szögből, 15 méterről a hosszú sarok mellé durrantott. A 41. percben Farkas ívelt gyakorlatilag kapura a szögletzászló közeléből egy szabadrúgást, Borbélynak minden tudására szüksége volt, hogy hárítson, a labda az ötösön pattogott, a nézőtérről sikolyok érkeztek, az újabb hazai gól azonban elmaradt.

Óriási lendülettel jött ki a Solt a második játékrészre, egy hazaadást követően Tóth Márk vetett bele magát Nagy Róbert felszabadító rúgásába, és bár lesről pattant róla a kapuba a labda, tehát a találat nem számított, a vendégek elszántságát azonban jól illusztrálta ez a jelenet. Két percre rá Gavula tért ölelő indítását Pécsi befutotta a bal oldalon, középre adását követően Gazdag II. lőtt kapásból fölé. AZ 51. percben Facskó tekert középre szabadrúgásból, Puskás fejelt mellé az ötös sarkáról. Négy percre rá egy rövid hazaadást követően Pécsi szerezte meg a labdát, a kapus mellett is elhúzta, éles szögből kapura gurított, de egy kétségbeesetten hátrafutó védő menteni tudott. Kisvártatva újra Pécsi lőtt balról, 12 méterről, Borbély ezúttal is a helyén volt. 

Az 59. percben Farkas küldött meg egy hatalmas bombát egy 28 méteres szabadrúgásból, a labda a bal sarokba tartott félmagasan, a Borbély bravúrját követően kipattanó labdát Pécsi lőtte kapásból fölé. 

Ezt követően jó darabig egyik fél sem alakított ki helyzetet, de egyre nagyobb hévvel folyt a csata a pályán, egyre felszültebbé vált a légkör is, a lapok is elkezdtek villogni. A 83. percben Facskó adott be szögletet a jobb oldalról, Puskás hét méterről kapura fejelhetett, a labda a gólvonalon álló Malik fejéről a lécre, majd onnan kifelé pattant. A vendégek kétségbeesetten reklamáltak, hogy gólt kellett volna ítélni, mert szerintük bőven túljutott a gólvonalon a labda. A legvehemensebben Puskás reklamált, aki megkapta a második sárga lapját, így kénytelen volt elhagyni a játékteret. Tízen maradtak a vendégek, de nem adták föl. Közben a Kiskunmajsa-Kiskunfélegyház II. mérkőzést lefújták, 3–2 lett az eredménye, vagyis egy kereki győzelem azt jelentette volna, hogy már ezen a szombaton bajnok a Kerek. 

Ezt akadályozta meg a 92. percben a Solt. Korsós tört előre a jobb oldalon, középre adott, a labda Guylsához került, aki térült-fordult, majd nagy helyzetből, tíz méterről kapura lőtt. Egy védő beleért a labdába – miközben a hazai kapus a bal sarokra vetődött –, és mentett is, a labda azonban Tóth Márk elé perdült, aki az üresen tátongó jobb alsó sarokba helyezett, 1–1. Óriási csatát vívott egymással a két csapat, a pontosztozkodás igazságosnak mondható. A Kerekegyházának az utolsó fordulóban mindössze egy pontot elég szereznie a sereghajtó Izsák otthonában ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot. Egy közismert Queen-dallal mindjárt tartottak is egy kisebb főpróbát.

Gazdag I. Attila: – Érzésem szerint ma jobban játszottunk, sokkal több helyzetet kidolgoztunk, mint a vendégek. Nekik három lehetőségük volt, nekünk nyolc-kilenc, ezekből korábban bebiztosíthattuk volna a győzelmet. A végén ez meg is bosszulta magát egy lecsorgó labdát követően. De nincs semmi baj, le a kalappal a srácok előtt, ma is remek teljesítményt nyújtottak, jó mérkőzést vívtunk. Gratulálok a vendégcsapatnak is, mert tavasszal nagyon jól teljesítettek. Négy játékosom már biztosan nem játszhat az alapcsapatból az utolsó fordulóban, de tisztában vagyunk azzal hogy Izsákon egy pont is már bajnoki címet ér, meg fogjuk oldani a hiányzók pótlását.

Vaskó József: – Gratulálok a Kerekegyházának. Nagyon sajnálom ezt a mérkőzést, ezen a pályán újra megszenvedtünk. Nem tudunk itt jól játszani, mert az erényeinket nem tudjuk kamatoztatni ezen a keskeny és rövid pályán. A csapatom a hosszabbításban bravúrral tudott pontot menteni, ennek nagyon örülök. Lehetett volna több is ebben a mérkőzésben, de ma sajnos ennyire futotta. Ezzel együtt gratulálok a saját csapatomnak is, mert ma még tíz emberrel is hősiesen küzdött, és nem adta fel.

Kerekegyházi SE–Solti FC 1–1 (1–0)

Kerekegyháza, 150 néző, vezette: Sebestyén László (Kovács Alexandra, Bán Kristóf)

Kerekegyháza: Nagy R. – Sahin–Tóth, Farkas, Garaci, Malik, Gavula, Pécsi (Szécsényi 85.), Gazdag II. (Kunsági 73.), Boronnkay (Kovács S. 93.), Nagy N., Gáspár. Játékos-edző: Gazdag I. Attila.

Solt: Borbély – Facskó, Szement, Puskás, Tóth M., Bencze (Korsós 57.), Nitsch, Madár (Fekete 83.), Hajdú (Gulyás 68.), Molnár, Cislo. Edző: Vaskó József.

Gól: Gazdag II. 10., illetve Tóth Márk 92. perc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában