Labdarúgás

2022.05.13. 18:28

Biztosíthatják a bennmaradást

A Merkantil Bank Liga NB II.-es labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulóját vasárnap bonyolítják le. A Tiszakécskei LC gárdája a Szolnoki MÁV FC-t fogadja a városi sportcentrumban.

Szentirmay Tamás

Erdei Carlo (fehérben) a Haladás ellen Fotó: Szentirmay Tamás

A hazaiaknak 41 pontjuk van, és jelenleg a 12. helyen állnak a tabellán, míg a vendégeknek 35, és a 19., azaz kieső helyen tartózkodnak. Természetesen a tiszakécskeiek szeretnék megnyerni a mérkőzést, amivel be is biztosítanák a bennmaradásukat a másodosztályban. Ugyanakkor a szolnokiak sem mondtak le arról, hogy a következő bajnokságban is az NB II.-ben szerepeljenek, ehhez azonban győzniük kellene Tiszakécskén. 

A vendéglátók egy nyolcsorozatos nyerő szakasz után négy egymást követő mérkőzésen vereséget szenvedtek, ezért még matematikailag lehetséges az, hogy kieshetnek, bár ahhoz sok mindennek kellene közrejátszani. 

Ettől függetlenül semmit sem akarnak a véletlenre bízni, és a vasárnap 17 órakor kezdődő mérkőzésen a három pontért szállnak harcba. Amennyiben győztesként hagyják el a pályát, akkor hazai közönség előtt ünnepelhetik a bennmaradásukat. A Szolnok az elmúlt négy mérkőzésen, menekülve a kieséstől, két alkalommal győzött, egyszer döntetlent játszott, egy alkalommal pedig vereséget szenvedett. Éppen ezért hiába tartózkodnak jelenleg az utolsó előtti helyen, nem lehet könnyelműen titulálni ezt a mérkőzést sem.

A kécskei tizenegynek nagy szüksége lesz a szurkolóinak a biztatására is, akikre egyébként eddig sem lehetett panasz, hiszen a bajnokság legnehezebb szakaszaiban is hűségesen kiálltak a kedvenc csapatuk mellett.– Az előző fordulóban egy meglehetősen nehéz mérkőzést játszottunk egy jó csapat, az első osztályba feljutásra pályázó Kecskemét ellen, de belülről úgy éreztem, hogy pariban voltunk velük azon a meccsen, sőt voltak bizonyos időszakok, amikor mi domináltunk – tekintett vissza Erdei Carlo a Kecskeméti TE elleni megyei rangadóra. 

– A Szolnok elleni találkozó is nehéz lesz, de hazai környezetben játszunk, és a mérkőzést mindenképpen meg kell nyernünk. 

Két Tisza-parti csapat találkozik egymással, nekik is és nekünk is kellenek a pontok, éppen ezért küzdelmes, jó mérkőzésre számítok. 

Azt megígérhetem, hogy mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy győztesként hagyjuk el a pályát – hangsúlyozta a tiszakécskei csapat középpályása. 

– Az elmúlt fordulókban elszenvedett, vállalható vereségek után nincs vészhelyzet a csapatnál, minden rendben van – ezt már Visinka Ede vezetőedző jelentette ki. – Igaz, hogy most négy vereséget szenvedtünk el egymás után, de sem a Siófok, sem pedig a Kecskemét ellen nem játszottunk rosszul, így bizakodóak vagyunk, semmi okunk a pesszimizmusra, a bennmaradást illetően pedig maximális az optimizmus. A Szolnok ellen, hazai pályán egy jó eredményt kell produkálnunk, és akkor nem lesz semmi probléma. Biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog és megnyerjük a mérkőzést.

Persze tudjuk, hogy nem lesz könnyű találkozó, mert a Szolnok sem fogja könnyen adni a bőrét, mert ők még látják a saját esélyeiket. 

Mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy pontot, pontokat szerezzenek. Az utóbbi időben nekik is voltak meglepetés eredményeik, jól szerepeltek, hiszen például a Szeged csak 2–1-re tudta legyőzni őket, a III. Kerületet és a Békéscsabát pedig legyőzték. Ha meglesz ellenük a három pont, akkor már, az utolsó fordulótól függetlenül nem lesz kérdés a bennmaradásunk, és elértük a célunkat, mégpedig azt, hogy a következő bajnokságban is a másodosztályban fogunk játszani – fejezte ki a saját, a csapat, és nem utolsósorban a tiszakécskei szurkolótábor közös óhaját Visinka Ede.

Hét közben már érte egy apró öröm a szurkolókat, ugyanis az egyik közönségkedvenc gólfelelős, Kalmár Ferenc újabb egy évre aláírt a tiszakécskei csapathoz.

A 37 forduló párosítása: 

Vasárnap, 17 óra: Budafok–Békéscsaba, III. Kerületi TVE–Nyíregyháza, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–ETO FC Győr, Dorog–PMFC. Tiszakécske–Szolnok. Szentlőrinc–Siófok, Budaörs–Vasas, Soroksár–Aqvital FC Csákvár. 

18 óra 30: Szombathelyi Haladás–Kecskemét, 

hétfő, 20 óra: Ajka–Diós­győri VTK.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában