Kézilabda

2022.05.20. 12:09

A Tatabánya ellen folytathatja a KTE

A Kecskeméti TE-Piroska Szörp számára már tét nélkül fejeződik be a férfi NB I. idei kiírása, hiszen Bencze József csapata biztosan kiesett az élvonalból. Ezzel együtt szeretne szépen búcsúzni az újonc, mely szombaton 18 órakor Tatabányán lép pályára.

Nyitray András

Illusztráció

Fotó: shutterstock.com

A Kecskemét már korábban, dabasi vereségével elbúcsúzott az élvonaltól, azóta viszont talán felszabadultabb is lett a társaság, legalábbis az eredmények ezt mutatják. Legutóbb a Nemzeti Kézilabda Akadémia volt a kecskemétiek ellenfele hazai pályán, és végül jó játékkal, 27–22-re sikerült is legyőzni a fiatal riválist. 

A Tatabánya már jóval keményebb diónak ígérkezik, hiszen a mostani ellenfél az ötödik helyen áll, ráadásul még van esélye a dobogóra is odaérni, amihez kötelező lenne a győzelem. A kecskemétiek ebben az esetben azonban joggal mondhatják, hogy a papírforma nem számít, így volt ez tavaly decemberben is, amikor hazai pályán 27–26-re nyert a KTE-Piroska Szörp. Más kérdés, hogy akkor alaposan felpiszkálták az alvó oroszlánt, hiszen a Tatabánya december óta csak a Szegedtől és a Veszp­rémtől kapott ki. Először éppen múlt héten jött egy váratlan botlás tőlük, amikor 33–31-re kikaptak a Fejér-B.Á.L. Veszprémtől, ami megtörte a jó szériát. 

Idegenben a KTE. Fotó: Bús Csaba/archív-felvétel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában