A padban és a pályán is kitűnt Lengyel Szabolcs

Lengyel Szabolcs sportos családban nőtt fel, hiszen az édesapja kiváló kapus volt, de nem kell a múltba visszamenni ahhoz, hogy a családban sportolót találjunk, hiszen a bátyja, Lengyel Péter is labdarúgó, ő jelenleg szintén a Jánoshalmát erősíti. Sőt, Lengyel Péter Szabolcshoz hasonlóan már – a tavalyi évben – elnyerte ezt a kitüntetést. Adódik a kérdés: vajon a példaképe lett Szabolcsnak a testvére ezzel? Vagy éppen ellenkezőleg: egyfajta fiútestvérek közti nemes vetélkedés keretében akart bizonyítani a bátyjának Szabolcs, hogy neki is megy ez? 

– Tulajdonképpen mind a két állítás igaz – felelte Lengyel Szabolcs, az újdonsült díjazott. – Nyugodtan kijelenthetem, hogy a bátyám a példaképem is, örültem tavaly a díjának, hiszen mindenkit büszkeséggel tölt el egy ilyen elismerés, főleg azt, aki közeli hozzátartozója a díjazottnak, de természetesen munkált bennem a bizonyítási vágy is, hogy én is meg tudom csinálni, és motivált, hogyha megcsinálom, rám is büszkék lehetnek. 

Szabolcs elmondta, hogy erre a díjra egyébként előzetesen nevezni kell, és ezt megteheti bárki, akinek a tanulmányi átlaga 4,72 felett van és emellett rendelkezik országos sportbajnokságban elért első, második vagy harmadik helyezéssel.

Lengyel Szabolcs az idén érettségizik. A kedvenc tantárgyai között sportoló lévén természetesen megtalálható a testnevelés, de nem szakbarbár, nem csak a sportpályákat, sportcsarnokokat látja. 

– A kedvenc tantárgyam természetesen a testnevelés, de a kedvenceim közé sorolnám a matematikát is, annál is inkább, mert ebbe az irányba is szeretnék továbbtanulni. Egyébként Pécsre, a mérnöki karra adtam be a jelentkezésemet. 

A felnőttek között az idei 2021–2022-es évadban mutatkozott be, de fiatal kora dacára már jó néhány utánpótlásklubban megfordult. 

– Fociztam Kiskunhalason a KFC-ben, a Szilády RFC-ben, Kecskeméten a KTE-ben, Budapesten az MTK-ban. Az elmúlt nyáron kaptam a halasi csapat elnökségétől egy megkeresést a felnőttcsapatba, így újra a KFC-ben szerepeltem fél évet, most pedig Jánoshalmán vagyok a felnőttkeret tagja. 

Mindegyik edzőmnek sokat köszönhetek, főleg azoknak, akik a felnőtt focival való megismerkedésben segítettek és segítenek most is, hiszen nagyon sok jó tanáccsal látnak el, amikből tanulva rengeteget fejlődhetek. 

A sok edző közül, aki egyengette az utamat, van egy, akinek kiemelkedően sokat köszönhetek. Ő Dervaderics Gábor, aki minden körülmények között ott volt velem, támogatott és segített, hogy minél jobb karriert fussak be, és mentálisan is nagyon sokat készített fel mind a meccsekre, mind az edzésekre. 

Az MTK-nál még az U17-es, illetve az U19-es csapat tagja volt, utána viszont már felnőtt­keretben szerepelt Kiskunhalason. Nem is tagadja, hogy nem egyszerű az ifi fociról a felnőtt futballra átállni. 

– Az ugrás az ifi és a felnőtt foci között elég nagy, hiszen a felnőttek már gyorsabban gondolkodnak, tájékozódnak – érthető módon, hiszen már rutinosabbak –, de úgy vélem, hogy a KFC jó alapot adott arra, hogy könnyen be tudjak illeszkedni a felnőtt fociba. Ott Agócs Zoltán volt az edzőm, aki nagy bizalmat szavazott nekem 17 évesen, hiszen állandó kezdőjátékosnak nevezett. 

Arra a kérdésre, hogy az első szezonjából mi a legkedvesebb emléke, természetesen egy győztes mérkőzést idézett fel. 

– A legkedvesebb emlékem az őszi, utolsó előtti fordulóban a Kiskunhalas–Tiszakécske meccsen volt, amikor 2–0-ra győztünk az én góljaimmal. Ezt sosem felejtem el, a sok drukkert, ahogy szurkolt, az ünnepet és természetesen a sok gratulációt. 

A közeljövőbeli tervei egyelőre a jelenlegi csapatához kötik. – Szívesen maradok Jánoshalmán, ha úgy érzik, hogy szükség van rám, mert nagyon jó közösség mind a csapat, a szurkolók és természetesen a stáb is. Szeretnék már újra pályára lépni ott is, ha már sajnos egy sérülés közbeszólt, és nem tudtam sok meccsen játszani.