Labdarúgás

2022.04.15. 18:08

Továbbra is női kiemelt képzési központ marad a Kecskeméti LC

A Kecskeméti ­Labdarúgó Club közel tíz éve tölt be meghatározó szerepet a női labdarúgás fejlesztésében, 2017 óta kiemelt képzési központként. Az egyesület a 2022/2023-as bajnoki évadra is megkapta ezt a minősítést, és egyre nagyobb létszámban foglalkozik leány labdarúgókkal.

Nyitray András

Az óvódásoktól a felnőtt korosztályig biztosított a lányok számára a verseny Fotó: Nyitray András

Labdarúgás Kecskeméten komoly hagyományai vannak a leánylabdarúgásnak, hiszen kezdetben a Kecskeméti Női Labdarúgó Egyesület (KNLE) keretin belül zajlott a munka Szabó Erika irányításával. A KLC-vel 2013-ban került szoros viszonyba az egyesület, előbb együttműködés formájában, majd a 2016/2017-es szezontól a teljes játékosállomány átigazolt a Kecskeméti LC kötelékébe. A klubnál egyre szervezettebb keretek között, egyre nagyobb létszámban dolgoznak a lányokkal, már az óvodás szinttől kezdve. 

– Már az óvodákban igyekszünk felkutatni a sportág iránt érdeklődő lányokat, de itt még nincsenek külön választva a fiúktól – mondta a Kecskeméti LC elnöke, S. Juhász Attila. 

– Öt óvodában vagyunk ott folyamatosan, heti egy alkalommal. Jellemzően 15–25 fős csoportjaink vannak, a lányok száma ebben teljesen változó, de van, ahol már heten-nyolcan is beszállnak a fiúk közé. Ezek még főleg játékos foglalkozások. 

Az óvodai program az első lépés, a következő már az egyesületbe történő integrálás. A KLC az óvoda után az általános iskolákban is ott van, innen lehet már jobban behozni a lányokat az egyesületi edzésekre is, ahol jobban a futballra összpontosulhat a figyelem. 
– A lányokkal kicsit nehezebb a helyzet, 6–7 éves korban még nem, inkább 7–10 között tudjuk őket behozni az egyesületbe. Az óvodai programot folytatjuk, illetve továbbvisszük a II. Rákóczi Ferenc és Mátyás általános iskolákban, előbbiben heti két alkalommal, utóbbiban viszont a plusz-testnevelésórák keretein belül is négy évfolyamban. Most már elsősorban ott tartunk pluszórákat, ahol látjuk a lelkesedést is a gyerekeken. Itt már akadnak olyan csoportok, ahol csak lányok vannak, akik hamarosan edzésekre is kijöhetnek a stadionba – mondta S. Juhász Attila. 

Az MLSZ versenyrendszerében szinte minden korosztályban ott vannak az egyesület csapatai, ráadásul többen is rendre kiemelkedő eredményeket érnek már el. 

– Egyesületi szinten az U7-U9 Bozsik korosztályokban is futballoznak már lányok, míg az U11-ben már ­önálló leánycsapatunk is van. Ezenfelül három regionális ligában – U14, U16, U19 – veszünk részt, illetve van egy megyei U15-ös csapatunk is. Az U14 nagy eséllyel megvédi bajnoki címét, míg az U16 jelenleg második, míg az U15-ös csapatban, ahol fiatalabb játékosok is elkezdhetik bontogatni a szárnyaikat, szintén vezetjük a tabellát. Az U19-ben a tabella vége felé foglalunk helyet, de ennek oka az is, hogy nagyon megviselte a klubunkat, hogy tavaly tíz játékost is elvitt tőlünk az Airnergy, de ezt is kezdjük kiheverni – mondta S. Juhász Attila. 

A felnőttcsapat a megyei bajnokságban szerepel, egyre szervezettebb és eredményesebb keretek között. A klub célja, hogy idővel magasabb osztályba lépjen az együttes. 

– Folyamatosan gyarapodik a létszám és a minőség is. Egyre jobb a közösség, egyre többen vesznek részt rendszeresen az edzéseken, nagyon összetartó a társaság Parti Gyula vezetésével. Azok a fiatal lányok, akik 6–7 éve itt nevelkednek nálunk, sorra mutatkoznak be, illetve válnak meghatározóvá. A célunk idővel az, hogy eggyel magasabb szinten versenyezhessen az együttes – mondta a KLC elnöke. 

A klub továbbra is kiemelt központként dolgozhat az utánpótlásért, amit már 2017 óta mondhat el magáról megszakítás nélkül. 

– Amióta az MLSZ elindította a női képzés terén ezt a programot, azóta folyamatosan ott vagyunk a kiemelt akadémiák mögött. Az utóbbi években egy audit is megelőzi a sorrend kialakítását, ezen rendre jó eredményekkel felelünk meg. A csapatok szereplését is nézve kijelenthető, hogy jó pozíciót foglalunk el a mezőnyben, egyre többen tudnak egyénileg is kiemelkedni. Most éppen három utánpótlás válogatott játékosunk van, de ha a korábbi években nem jön be a Covid, ez a szám magasabb is lehetne. Ígéretet már kaptunk rá, hogy azok is lehetőséget kapnak utólag a bizonyításra, akik a vírus miatt korábban lemaradtak erről. A női szakágunk fejlődését jól mutatja, hogy amikor először beigazoltuk a lányokat még a KNLE-ből, akkor 16 fő érkezett hozzánk összesen, mostanra viszont bőven 100 fő felett jár a létszámunk a szakágban. Ez a szakembereink dicsérete is, hiszen Szabó Erika, Parti Gyula, Balla Gábor és Szutor Sándor is kitűnő munkát végez a különböző korosztályokban, a legkisebbektől a legnagyobbakig – zárta gondolatait S. Juhász Attila, a KLC elnöke. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában