Labdarúgás/Galériával

2022.04.26. 08:00

Parádés játékkal nyerte a rangadót a KTE HUFBAU

A KTE HUFBAU a Merkantil Bank Liga 34. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát fogadta. A feljutásért is zajló rangadón végig domináltak a lila-fehérek, így fölényesen tartották otthon a pontokat.

Nyitray András

Fölényesen tartották otthon a pontokat a kecskemétiek Fotó: Bús Csaba

Fotó: BUS CSABA

Kiegyenlített játékkal indult a mérkőzés, az első helyzet a 9. percben Dobronoky előtt adódott, aki egy kontra végén próbálta bevenni Varga kapuját, de a hazai kapus a helyén volt. A 22. percben megszerezte a vezetést a KTE, a labda ide-oda pattogott a tizenhatoson belül, majd alaposan meglepte Molnár kapust, miután a felsőlécről éppen Hadaró elé került, aki közelről a hálóba fejelte azt (1-0). Gyorsan jött a második kecskeméti gól, a 27. percben Vágót lökték fel a tizenhatoson belül, ami büntetőt ért. 

A labda mögé Lukács állt, aki a bal alsóba lőtt (2-0). A kitűnő futball hangulatú derbin mindkét csapat szurkolótábora kitett magáért, de a 33. percben megint a hazai szimpatizánsok ugorhattak a magasba, amikor Lukács beadását Tóth Barna fejelte a jobb alsóba (3-0). A 39. percben szépíthetett volna a Szeged, miután Csoboth harcolt ki büntetőt. A sértett állt a labda mögé, de jobbra tartó lövését Varga bravúrral kitolta. A 42. percben még Lukács próbálkozott meg egy pimasz emeléssel 16 méterről, de ez centikkel kapu mellé szállt.

Fordulás után sem változott a játék képe, a 47. percben Tóth Dávid beadása elment keresztbe, a hosszún érkező Hadaró azonban a bal alsó mellé tüzelt 15 méterről. Az 54. percben így is növelte előnyét a KTE, a csereként beálló Buna adott be jobbról, az ötösön aztán Tóth Barna érkezett, aki a rövidbe pöckölt (4-0). Sorra jöttek a kecskeméti lehetőségek, Lukács is ismét betalálhatott volna, de a Szeged megúszta ezeket a szituációkat. 

A 66. percben minden esélye odaveszett a vendégeknek, amikor Gajdos törlesztett Szalaival szemben, amiért a játékvezető azonnal kiállította. 

A Kecskemét innentől kézben tartotta a meccset, Grünvald és Szabó révén akár újabb gólokat is szerezhetett volna, de az eredmény már nem változott. Győzelmével a KTE továbbra is 2. a tabellán, ami feljutást érne a végelszámolásnál.

Kecskeméti TE–Szeged-Csanád GA 4–0 (3–0)
Kecskemét, 1800 néző. Vezette: Pintér Csaba (Horváth Róbert, Szécsényi István)
KTE: Varga B. – Tóth D. (Buna, 53.), Szabó A., Rjasko, Szalai G., Hadaró (Grünvald, 65.) – Nagy K. (Paudits, 80.), Vágó, Katona B. (Szuhodovszki, 65.) – Lukács D. (Szökrönyös, 80.), Tóth B. Vezetőedző: Szabó István
Szeged: Molnár F. – Kővári, Ódor, Temesvári, Pejovics – Simon Á. (Haruna, 80.), Kovács M. – Dobronoky, Farkas A. (Germán, a szünetben), Csoboth (Dobos, 69.) – Gajdos. Megbízott edző: Adem Kapic, Andorka Péter
Gól: Hadaró (22.), Lukács (28.), Tóth B. (33., 54.)
Kiállítva: Gajdos (66.) 

Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Rendkívül jó csapat a Szeged, de a mai napon a mi akaratunk érvényesült. Nagyon tisztelem ellenfelünket, tisztában vagyok a problémáikkal is, de a saját csapatomról szeretnék beszélni. Minden csapatnak van gyenge pontja, így a Szegednek is, a titok az volt, hogy a héten rendkívül jól felkészültünk erre, és ezt ki is tudtuk használni. Az volt az érzésem, hogy ma nekünk minden sikerül, nekik viszont nem, a fordulópontokból is rendre jól jöttünk ki, gondolok itt a kihagyott büntetőre. Összességében ma jobban játszottunk, így megérdemelten nyertünk. 

Andorka Péter, a Szeged-Csanád GA megbízott edzője: – Nehéz egy ilyen mérkőzés után bármit mondani. Jól kezdtünk, az első bekapott gólig volt három olyan lehetőségünk, amiből akár gólt is szerezhettünk volna. Utána öt perc alatt két olyan gólt kaptunk, ami lenullázta a csapatot. Jött a harmadik is, ebből pedig nem is tudtunk felállni már. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában