Kerékpározás

2022.04.07. 07:00

Már nyeregbe ültek a bringások

A második teljes versenyidényét kezdte meg a kecskeméti alapítású MKB Bank Cycling Team március végén, ráadásul nem is akárhogyan, hiszen az azóta eltelt rövid időszak alatt már négy rangos versenyen indultak el. A maguk elé kitűzött új normákkal összhangban, hiszen folyamatosan igyekeznek emelni maguk előtt a lécet.

Vincze Miklós

Rangos nemzetközi mezőny gyűlt össze az április eleji, szlovákiai versenyen. Beküldött fotó

Sáfár Tamás, az egyesület csapatigazgatója elmondta, hogy az MKB Bankkal megkötött, több évre szóló szerződés megteremtette a klub számára a nyugodt tervezés lehetőségét és a minőségi versenynaptárat. Ez az anyagi biztonság – a rendkívül erős és tapasztalt U19-es és U23-as sor felépítése mellett – az edzőtáborok szervezését, a külföldi versenyeken való részvételt is lehetővé teszi a számukra. Ráadásul az utóbbiakra már akár napokkal előbb el tudnak utazni, így nem fáradtan érkeznek a helyszínre, a többórás út során elgémberedett lábakkal, és akár a pályát is be tudják járni az adott verseny előtt. 
 

Mindennek köszönhetően az MKB Bank Cycling Team és bringásai nevét már nemcsak Magyarországon, de a nemzetközi versenyeken is egyre inkább megismerik, és ma már a korábbiakhoz képest sokkal nehezebb bajnokságokban, kupasorozatokon próbálnak részt venni, felkészülve az egyesület számára az év legfontosabb versenyeire: az országos bajnokságra, illetve az utána in­duló többnapos nemzetközi versenyekre. 
 

A kecskeméti alapítású csapat tagjai a horvátországi edzőtábor után egyszerre három helyen kezdték meg a 2022-es idényt. 

Erdős Gergely Belgiumba utazott, ahol a Gent-Wevelgem junior-­világkupán vett részt, a magyar nemzeti válogatott tagjaként. Az erő megvolt, a lábak rendben voltak, jól is helyezkedett, de sajnos a 121 kilométeres verseny vége előtt pár kilométerrel bukásba keveredett, így végül nem sikerült befejeznie a viadalt, azonban így is hatalmas élményekkel és tapasztalatokkal tért haza, aminek köszönhetően tovább erősíti a Cycling Teamet. 

A csapat nagy része az osztrák szezonnyitón vett részt, Leondingban, ahol az MKB Bank Cycling Team új igazolása, a TdH tavalyi fehér trikósa, Pelikán János szerepelt, aki az élmezőnnyel tudott megérkezni a nehéz pályán (160 kilométer, 2000 méter szint, 41 km/h átlag). Wermeser Zsombor, a csapat egyetlen, paralimpiát megjárt biciklistája is be tudta fejezni az osztrák kontinentális csapatokkal megtűzdelt versenyt. 
 

A magyarországi szezonnyitón, a teveli Sajó Péter-emlékversenyen a betegségéből éppen felépülő Szöllőssy Ádám az U19-es kategóriában a legjobb magyarként negyedik helyen végzett, sajnos lemaradva a nap elmenéséről. 
 

A mögöttünk álló hétvégén a szlovák országúti szezonnyitón állt rajthoz az MKB Bank Cycling Team – sérülések és betegségek miatt megtépázott – sora. Ezúttal hegyek helyett a hideggel és hatalmas széllel kellett megküzdenie a hatalmas, több mint 130 fős mezőnynek. 

A kecskeméti alapítású csapat tagjai felvették a versenyt a szlovák, cseh, osztrák és román élvonal versenyzőivel, közülük is kimagaslót nyújtott Orosz Bálint, az MKB elsőéves, U23-as bringása. Bálint nagyon aktívan versenyzett, ő volt az egyike azoknak, akik befolyásolni tudták az eseményeket. 

A mezőnyhajrában a 2., összesítésben pedig a 6. helyet szerezte meg. A magyarok mellett az egész szlovák élvonal, nagyon sok cseh és osztrák csapat képviseltette magát a szlovák szezonnyitón, rendkívül erős mezőny állt össze. 
 

– Bálint olyanokkal vette fel a versenyt, akik szinte kivétel nélkül nála sokkal magasabb, kontinentális szinten bicikliznek. Non plus ultra volt, amit ezen a napon művelt. Fáradhatatlan volt, ha kellett, egyedül vitte fel a leszakadó mezőnyt, de még így is maradt a sprintre ereje. Ha a többiek – akik hasonló erőt képviselhettek volna – betegség miatt nem hagyják ki a versenyt, valószínűleg még jobb eredmény is születhetett volna. De így is maximálisan elégedett vagyok az egész csapat teljesítményével – mondta Sáfár Tamás csapat­igazgató. 
 

– A cél még mindig ugyanaz, hogy nagyon hasznos és minél gyorsabb versenykilométereket gyűjtsünk, és belerázódjunk a versenyek miliőjébe, ritmusába – utalt a célkitűzésre. – Nagyon fontos, hogy a részben új sorral felálló csapat összeszokjon, a srácok ismerjék meg egymást és saját határaikat – mondta végül Sáfár Tamás. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában