Labdarúgás / Galéria

2022.04.02. 21:55

Igazolta a papírformát a Fülöpke vendégeként az Ágas

A kilenc ponttal sereghajtó Fülöpjakab a negyvenegy egységgel harmadik Ágasegyházát fogadta a megyei harmadosztályú bajnokság Északi csoportjában, a 19. fordulóban. A mérkőzésen igazolta a papírformát az Ágas, 6–2 arányban győzött.

Vincze Miklós

Fülöpjakab-Ágasegyháza Megye III. Fülöpjakab Bács-Kiskun Megye

Fotó: Gulyás Sándor

A hazai csapat a tavasszal még nem szerzett pontot, az Ágasegyháza ugyanakkor az ötven százalékos tavaszi mérlegén szeretett volna javítani. Az első negyedóra a vendégek reményeit támasztotta alá. A hazai kapusnak, Görög Tibornak már az első percben kétszer kellett hárítania, ráadásul két közeli kísérletet. A 9. percben ismét egy szöglet után közelről leadott fejest mentett bravúrral. Három percre rá szabadrúgásból Sipos Márk durrantott harmincról nem sokkal fölé. Negyedóra elteltével ismét Görög hárított újfent egy közeli kísérletet, alig három méterről lőtték rá a labdát, aztán a kipattanót követően Sipos eresztett meg egy komoly kapáslövést 15 méterről, labdája a keresztlécről jött vissza. 

 

A 23. percben egy csel után Mizsei Adrián adott le életerős lövést balról, huszonnyolc méterről, Benkó Bence csak másodszorra bírta megkaparintani a labdát. Még nem telt le az első félóra, amikor Magyar Dávid tört előre a bal oldalon, laposan középre lőtt, a labda a menteni igyekvő Oroszi Gábor lábáról a bal sarokba perdült, 0–1. Öt percre rá Dinnyés Máté ívelt be balról a kapu elé, Mizsei nyolc méteres fejese nyomán a felső lécen csattant a labda. 

 

A 39. percben Szinkó Ferenc passzolta ki középről Hojsza Attila elé a játékszert, aki néhány méteren át vezette, majd balról, a kilépő Görög mellett higgadtan a hálóba helyezett, 0–2. A félidő zárása előtt Vizi Renátó ívelt be szögletet a jobb oldalról, a hosszú oldalra átívelt labdáját a hamarosan az ötvenedik születésnapját ünneplő Kiss Károly jobbal, elegánsan a hosszú sarokba lőtte, a pettyes a kapufáról perdült a kapuba, 1–2.

Négy perccel a második játékrész megkezdése után Berényi Gábor beadását követően Gudmon II. Zoltán fejelt nyolc méterről a léc alá, 1–3. A 70. percben négy az egy ellen indíthattak veszélyes kontrát a vendégek. Németh Zsolt rávezette a kapusra a labdát, majd önzetlenül Szinkó elé tálalt, akinek már csak az üres kapuba kellett passzolnia azt, 1–4. Két percre rá Sipos döngette meg egy középről leadott lapos lövéssel a jobb kapufát. A 77. percben egy hazai indítást követően a vendégvédők fejjel mentettek ugyan, Bodor azonban a lehulló labdát elegánsan, kapásból a jobb alsó sarokba küldte, 2–4. Sokáig nem örülhetett a szépítésnek a Fülöpke, két percre rá Papp Zoltán ívelt be szabadrúgást, Sipos 15 méterről, kapásból a hazai kapu bal oldalába bombázott, 2–5. Zárásként a 88. percben Szinkó Ferenc tört be jobbról a hazai 16-oson belülre, és helyezett elegánsan a kilépő portás mellett a kapu közepébe, kialakítva a 2–6-os végeredményt. Lelkesen küzdött a hazai csapat, ám a több helyzetet kidolgozó, és helyzeteit jobb arányban értékesítő Ágasegyháza ilyen arányban is megérdemelten győzött.

 

Kürtösi Szabolcs: – Viszonylag jó kerettel tudtunk felállni ezen a mérkőzésen, igyekeztünk megnehezíteni a dobogós Ágas dolgát. Ez akkor sikerülhetett volna, ha az első játékrészben jobban kihasználjuk a helyzeteinket, ha az első két gólt mi rúgjuk, akkor talán fordítva is alakulhatott az eredmény. De nem mi rúgtuk, illetve ezalatt hátul komoly hibákat követtünk el. Hibákból aztán a második játékrészben sem volt hiány, így aztán bár csapatom lelkesen, az utolsó pillanatig küzdött, nem tudtuk szorossá tenni a mérkőzést.

Papp Zoltán: – Nagyot küzdöttünk a végig lelkes hazai csapat ellen, és a végén több góllal tudtunk nyerni, ez pozitívum. Ami negatívum, hogy figyelmetlenségünkből kaptunk két gólt. Nincs semmi baj, megyünk tovább, megpróbáljuk élvezni a futballt, hiszen erről szól az amatőr foci, és tesszük a dolgunkat.

 

Fülöpjakab SE–Ágasegyháza SE 2–6 (1–2)

Fülöpjakab, 70 néző, vezette: Biber Tamás (Kovács Alexandra)

Fülöpjakab: Görög – Vizi (Borbély 79.), Szabó Á., Mizsei (Pöszmet 88.), Dinnyés, Vakulya, Palásti, Oroszi (Baráth 73.), Kiss K., Fehér (Bodor 67.), Timár (Cseh 60.). Edző: Kürtösi Szabolcs.

Ágasegyháza: Benkó (Gudmon I. Zoltán 86.) – Sárosi (Gudmon I. Zoltán 46.), Lévasi, Váczi (Hojsza 32.), Torbán (Papp 55.), Szinkó, Németh (Héjjas 77.), Horváth V., Sipos, Berényi, Magyar. Játékos-edző: Papp Zoltán.

Gól: Kiss K. a 43., Bodor a 77. illetve, Oroszi (öngól) a 30., Hojsza a 39., Gudmon II. a 48., Szinkó a 70., 88., Sipos a 78. percben.

Sárga lap: Fehér, illetve Horváth V.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában