Labdarúgás/Galériával

2022.04.17. 21:41

Elvesztette nyolc fordulós veretlenségét a Tiszakécske

A Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság 33. fordulójában a Tiszakécskei LC az Aqvital FC Csákvár csapatát fogadta. A hazaiak ezen a találkozón is növelni szerették volna a pontjaik számát, de nem tudták.

Szentirmay Tamás

A Csákvár jobban akarta a győzelmet Fotó: Szentirmay Tamás

Eddig négy alkalommal játszott egymás ellen a két csapat a másodosztályban és négy tiszakécskei győzelem született, valamint két döntetlen. Az egyik győzelem éppen az ősz folyamán, ahol a Csákvár otthonában sikerült győznie a Tisza-parti kisváros csapatának. Akkor ez volt ebben a bajnokságban az első győzelme Visinka Ede fiainak. A találkozó érdekessége, hogy a vezetőedző, korábban két évig irányította a dunántúli gárdát, és Kiprich Dávid is ott játszott. Visinka Ede tehát jól ismeri a Csákvárt, de a másodosztályban nincs könnyű ellenfél, senki ellen nem lehet biztosra menni, és így volt ez most is a Csákvár ellen. 

A találkozó érdekessége, hogy Kosznovszky ezen a napot volt húsz éves, és szerette volna széperedménnyel zárni ezt a mérkőzést, de nem így sikerült. 

A 34. percben bal oldali szöglet után a védőkről kipattanó labdát Simon két lépés után a felső léc alá bombázta, Auerbach azonban bravúrral védett. Az első játékrész végén Kártik 22 méteres lövése a kapufán csattant. 

Az első játékrész borzasztó gyenge játékot hozott, egyik csapat sem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani. A második félidőben azonban hamar gólt szerzett a vendégcsapat. Az 54. percben jobb oldali beadás után Kártik 11 méterről a bal alsó sarokba lőtt 0–1 Négy perccel később Kovács Barnabás szabálytalankodott a büntető területen belül Derekassal, amiért tizenegyest adott a játékvezető. Az ítélet végrehajtó Kártik volt, aki a jobbra mozduló Holczer mellett a bal alsó sarokba lőtt 0–2. A hátralévő időben a hazaiak próbálkoztak, de nem volt átütőerő a támadásaikban. Igaz két alkalommal ők is tizenegyeshez juthattak volna kezezés miatt, de a játékvezető nem így látta. 

A Tiszakécske idei leggyengébb játékának köszönhette vereségét. A csákváriak jobban akarták a győzelmet. 

– Ma is nagyot küzdöttünk, tudtuk, hogy a Csákvár jó csapat az első félidőben is volt egy-két veszélyes akciójuk, nekünk meg egy átlövésünk, értékelte csapata teljesítményét Visnka Ede. – Ha megszereztük volna a vezetést, akkor előnyből könnyebb lett volna. Sajnos egyéni hiba után kaptuk az első gólt, a második pedig elkerülhető lett volna, a tizenegyes szerintem véleményes volt, mert test a test ellen volt a párharc. 

Nem úgy pörgött a csapat, ahogy szerettem volna és ahogyan készültünk. 

A második félidőben kialakítottunk helyzeteket, futottunk az eredmény után, sajnos mellé, fölé mentek a labdáink. Tudtuk, hogy ez a nagy menetelés egyszer véget ér, sajnos most következett be. Van még öt forduló, nagyon gyorsan újra kell gondolnunk a bajnokságot és bele kell állnunk a hátralévő mérkőzésekbe. 

– Kiegyenlített mérkőzést játszottunk egy jó ellenfél ellen, véleményezte csapata teljesítményét Tóth Balázs. – Azt gondoltuk, hogy könnyebben tudunk a Tiszakécske mögé kerülni, de ezúttal is bebizonyították, hogy jól tudnak játszani. A találkozó afelé dőlt el, hogy hol volt egyéni hiba. Nálunk látszott az egység, nem csináltunk hibákat, vagy ha csináltunk, akkor kisegítettük egymást.

Tiszakécskei LC–Aqvital FC Csákvár 0–2 (0–0)

Tiszakécske, 500 néző, vezette: Takács Tamás (Csatári Tibor, Szabó Dániel).
Tiszakécske: Holczer – Balázs B. Csáki, Máté Zs., Uzoma – Erdei (Oláh M. 84.), Kovács B. (Pongrácz 65.), Kosznovszky, Simon M. (Marsa 46.) – Gyurján (Vachtler 46.), Beliczky (Kalmár 59.). Vezetőedző: Visinka Ede
Csákvár: Auerbach – Major G., Vaskó, Karacs, László N. – Mim (Baracskai 71.), Derekas, Molnár R., Ominger – Kártik (Tamás 80.), Torvund (Dulló 87.). Vezetőedző: Tóth Balázs
Gólszerző: Kártik 0–1 az 54. és az 58. percben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában