Labdarúgás / Galériával

2022.03.13. 18:47

Magabiztosan győzött az Akasztó Soltvadkerten

Már a második tavaszi fordulót játszották a megyei első osztályban. A második forduló egyből egy szomszédvári örökrangadót hozott. Az első fordulóban vereséget szenvedő Soltvadkert fogadta, az Akasztó csapatát. A vendégek az első fordulóban győztek a Kiskunhalas ellen. A találkozó rangadóhoz méltó volt, ahol az akasztói csapat jobbnak bizonyult az ellenfelénél.

Földes Péter

Fotó: Földes Péter

Már az első percekben látszott, hogy az Akasztó nem védekezni érkezett Soltvadkertre. Az ötödik percben Bajusz ugrott ki egy ígéretes indítás után, de lövését fogta Szabó kapus. Két perccel később ugyanő került helyzetbe, ám a hálóőr ekkor is résen volt. A 13. percben is a vendégek voltak akcióban, amikor is Juhász került helyzetbe, ám a kapufára helyezett. Három perccel később már örülhetett a támadó. Bajusz ugratta ki és a vadkerti védők szorításában gyönyörű gólt lőtt a bal felső sarokba 0-1. Ezt követően is támadásban maradtak a vendégek, ám egy-egy kontrával veszélyeztetni tudott a Vadkert. A 24. percben Bányai rántotta le Bashirit harmincöt méterre a kaputól. A szabadrúgást Molnár remekül rúgta Fék fejére, aki néhány centit tévedett. A 31. percben Németh végzett el egy szögletet, melyre Dobosi érkezett. A fejest nagy bravúrral védte Szabó, ám a kipattanót Kapus elemi erővel vágta a kapuba. 0-2. Két perccel később Katona szögleténél Németh Zsolt kapus maga alá ütötte a labdát, melyre Fék reagált a leggyorsabban és szépített az eredményen. Három minutummal arrébb ismét két gólos volt a differencia. Németh ismét jól végezte el a sarokrúgást, melyet a hosszú oldalon Juhász fejelt Szabó kapujába. 1-3. Ezt követően kicsit lenyugodott a mérkőzés, egészen a 42. percig, amikor is Katona a baloldalról adott keresztlabdát, melyet lekezelt Radics, majd ballal óriási gólt rúgott Németh kapujába 2-3. Izgalmas első félidő volt.

A második félidő elején a vadkertiek próbálták beszorítani ellenfelüket, ám vagy a védők, vagy pedig Németh kapus állta útját a próbálkozásoknak. Az 56. percben remek ütemű átadást kapott Bajusz a jobb oldalon, majd nagyon önzetlenül hozta kihagyhatatlan helyzetbe Juhászt, aki ezzel megszerezte a harmadik találatát is. A biztos vezetés tudatában már „csak” a biztos védekezésre épített az Akasztó. A vadkerti csapat azonban nem tudott rést találni a jól záró reteszen. A 80.percben Dulai beadása megtalálta Gémesit, aki azonban mellé fejelte a labdát. Két perccel később Gémesit buktatták, tizenhat méterre a kaputól. A szabadrúgást Hegedűs lőtte kapura, melyet óriási bravúrral védett Németh. Több lehetőség nem akadt a találkozón. 

Újvári Gábor, a Soltvadkerti TE vezetőedzője: – Gratulálok az Akasztónak! Sajnos akaratban és játékban is felülmúltak bennünket. Úgy érzem, új impulzusra van szüksége ennek a csapatnak. 
Judák László, az Akasztó FC technikai vezetője: – Elsősorban büszke vagyok a csapatra. Nagyon jól játszottunk, akartunk, küzdöttünk egymásért. Az első félidőben nagyobb előnyt is magunknak tudhattunk volna, ha berúgjuk a lehetőségeinket. Sajnos ezek még nem jönnek. Bízom benne, hogy jövő hétre tartalékoltunk. Szeretném kiemelni Juhász Tamást, aki rúgott három gólt és végig a hátán vitte a csapatot. Nagyon jól futballozott ma is. 

Soltvadkerti TE – Akasztó FC 2-4 (2-3)
Soltvadkert, Nézők: 100, vezette: Kiss László (Apró Ferenc, Herczeg Róbert)
Soltvadkerti TE: Szabó N. – Dulai, Fék, Supka, László, Hegedűs, Katona, Molnár, Bashiri (Gémesi 60.), Tóth, Radics Vezetőedző: Újvári Gábor
Akasztó FC: Németh Zs. – Kerekes, Márki, Dobosi, Vincze, Bányai, Németh T. (Szabó Zs. 40.), Palla, Kapus, Bajusz (Palotay 86.), Juhász (Szabó N. 90.) vezetőedző: Szrenkó István
Gól: Fék 33., Radics 42. illetve Juhász 16., 36., 56., Kapus 31. percben
Sárga lap: Molnár 23., illetve Palla 26., Márki 63., Bányai 74. percben

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában