Labdarúgás / Galériával

2022.03.13. 20:15

Az utolsó negyedórában varázsolt Baján a Borota

A második helyezett Baja a negyedik helyen álló Borotát fogadta a megyei másodosztályú bajnokság Déli csoportjában, a 13. fordulóban. A küzdelmes mérkőzésnek a végén pörögtek föl az események, és ebből a vendégek jöttek ki jól, a mérkőzés utolsó negyedórájában ugyanis kétgólos hátrányból fordított a Borota.

Vincze Miklós

Fotó: Pulai Zsóka

Tőről metszett déli rangadóra készültek Baján a szurkolók, hiszen két, bajnoki címre törő csapat találkozott vasárnap délután. A Baja az első tavaszi fordulóban a Borsód ellen aratott magabiztos győzelmet, míg a Borota hazai pályán a Kunbaját szorongatta meg, igaz, legyőzni nem bírta. Az pedig végképp nem vigasztalta a borotaiakat, hogy egy pontot elvettek a Kunbajától, hiszen a két, általuk vesztettnek ítélt pont miatt lecsúsztak a télen annyira megbecsült második helyről a negyedikre. Dögönyözték, gyűrték egymást a csapatok az első félidőben is, helyzeteket azonban ekkoriban nem nagyon alakítottak ki.

A második játékrészben aztán bő negyedóra elteltével három perc alatt két gólt szerzett a Baja. Két szépen kivitelezett kontratámadás végén előbb Mezőfi Zsombor, majd Varga Stefano talált a kiszolgáltatott helyzetbe került Horvát Miklós hálójába. A 75. percig nem úgy tűnt, hogy képesek lesznek a vendégek fordítani, ám akkor a menteni igyekvő Princz Gilbert fejéről a saját kapujába pattant a labda. Erre mintegy varázsütésre felébredtek a második félidőben négy cserével felfrissített vendégek, és egy perccel a lefújás előtt előbb Lukac Damir bombázott egy kapu előtti kavarodást követően a hálóba hét méterről, 2–2-re alakítva az állást, majd a 91. percben egy vendégszögletet követően egy kapufáról kipattanó labdát Usumovic Bojan juttatott a hazai hálóba, és a Borota ezzel 3–2 arányban megnyerte a mérkőzést.

Érdekesség, hogy a két csapat őszi idénybeli összecsapásán is sokáig vezetett 2–0-ra vendégként a Baja, a Borota akkor az egyenlítésre volt képes az utolsó tíz percben, most viszont még az őszi varázsláson is túltett Fenyvesi Ferenc csapata. Úgy, hogy a bajai társulat mindkét alkalommal jól játszott. Kis túlzással lassan megérthető lenne az a szurkoló, aki arra gyanakodna, hogy ez a BLC ellen másodszor kivitelezett borotai trükk, ez már több, mint varázslat, ez már fekete mágia.

Bajai LC–Borotai SE 2–3 (0–0)

Baja, 300 néző, vezette: Béleczki László (Péter-Szabó Ottó, Pocsai Károly)

Baja: Sztruhák – Szolga (Vincze 59.), Nagy E., Bölcskei, Kerezsi (Vukovic 46.), Szilágyi (Szabados 87.), Mezőfi, Varga S. (Csiki 70.), Fehér (Princz 46.), Kudella, Szilasi. Edző: Koch Tamás.

Borota: Horvát – Kovács Z. (Vujkovic 46.), Busa (Kopumovic 62.), Vizin (Piukovics 62.), Gáspár (Madarász 74.), Lukac, Körmöczi, Simic, Usumovic, Ciric, Mijatovic. Edző: Fenyvesi Ferenc.

Gól: Mezőfi 59., Varga S. 62., illetve Princz (öngól 75.) Lukac 89., Usumovic 91. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában