Röplabda

2022.03.30. 09:18

A MAFC nyerte az ötödik meccset, a KRC az 5-8. helyért folytatja

Kedden este a fővárosban lépett pályára a Kecskeméti RC a MAFC elleni, három győzelemig tartó összecsapás ötödik mérkőzésén, amelynek a tétje a férfi Extraliga bajnoki elődöntőbe jutás volt. A 2-2-re álló párharcban eddig mindig a vendégcsapat nyert, a MAFC azonban megtörte a hazai pálya átkot, így a Kecskeméti RC a rájátszásban az 5-8. helyért küzdhet.

Vincze Miklós

Fotó: Bús Csaba/ Archív kép

A hazai csapat az első szettet egy gyenge kezdés ellenére viszonylag simán behúzta. A másodikban a Kecskeméti RC a játszma derekától végig biztosan vezetve egyenlített, a harmadik felvonás viszont végletekig kiélezett küzdelmet hozott, és csak két, a hírös városiak által erősen vitatott hálóérintéssel dőlt el. A negyedik etapban sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, a végjátékában hazai részről három jó blokk, a vendégektől két rossz nyitásfogadás volt egymás után, ezzel eldőlt az összecsapás.

 

A mérkőzés legeredményesebbje a kecskeméti Lázaro Fundora Travieso lett 22 ponttal, csapattársa, Yusnaikel Argilagos Sogo 19 ponttal zárt. A hazai csapatból Csoma Krisztián 19 ponttal végzett.

 

MAFC-BME–Kecskeméti RC 3:1 (21, -23, 24, 18)

Budapest, Folyondár utca, 200 néző. V: Adler, Jámbor.

MAFC: Eke 9, Gálvez 8, Benkő 7, Lescay 17, Csoma 18, Krupánszki 12. Csere: Pápai, Bozóki (liberók), Szabó Balázs, Szabó Bence, Godoi. Vezetőedző: Nagy Péter.

KECSKEMÉT: Baserio 6, Sidiropoulos 1, Gebhardt N. 5, Szabó A. 9, Argilagos 19, Fundora 20. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Török S., Tomanóczy 2, Bogdán. Vezetőedző: Nagy József.

A párharc végeredménye: 3–2 a MAFC-BME javára.

 

Nagy Péter, a MAFC vezetőedzője: – Ahogy lehetett is rá számítani, egy harcos, küzdős találkozó volt. Büszke vagyok a csapatra, mert az első szett gyengébb kezdése után sikerült visszajönni. A második szettben volt egy hullámvölgyünk, de a harmadik és negyedik szettben óriásit küzdött a csapat, aminek győzelem lett az eredménye.

 

Nagy József, a Kecskeméti RC vezetőedzője: – Egy végletekig kiélezett párharcban maradtunk alul. Nagyon nehéz ilyenkor bármit is mondani, hiszen legalább annyira akartuk mi is a győzelmet, mint a MAFC csapata. Ők türelmesebben, kevés hibával játszottak. A negyedik szettben volt jópár rossz döntésünk, ami megpecsételte a szett és azzal együtt a mérkőzés sorsát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában