Labdarúgás

2022.02.22. 07:00

Vívóként kezdte, labdarúgóként hetvenévesen akasztaná szögre a stoplis cipőt Csorba Zoltán

Az igazolt, aktív játékosok tekintetében minden bizonnyal a labdarúgó megyei harmadosztályú bajnokság Északi csoportjában játszó Helvécia játékosa, Csorba Zoltán a korelnök Bács-Kiskun megyében. Vele beszélgettünk a hatvankét éve tartó sportpályafutásáról.

Vincze Miklós

Csorba Zoltán 62 éve sportol

Csorba Zoltán pályafutását, eddigi életét áttekintve az embernek a hűség szó jut eszébe először. Hűség a családban, a házasságban; hűség a munkában – munkahelyének az évtizedek során csak a neve változott – és hűség, sőt: klubhűség a sportban. Ennek csak látszólag mond ellent, hogy a sportágat illetően egyszer azért váltott, ugyanis a Helvéciának az idén a hatvankilencedik életévébe lépett játékosa ma is elsősorban volt vívónak tartja magát.

– 1960-ban kerültem be a sport világába. A Béke téri általános iskolába jártam, és Gál Tibor tanár úr volt az, akitől a vívás, egészen pontosan a tőrvívás alapjait elsajátítottam, és olyannyira megszerettem a sportágat, hogy egészen 1978-ig műveltem. Miután az alapokkal megismerkedtem, hamarosan a Vörös Meteor Egyetértés sportolója lettem – később az egyesület neve többször változott, akárcsak a munkahelyemé, ami a Volán volt és maradt mindmáig –, és ennél az egyesületnél Novomeszki István és Banó Csaba edzők keze alatt kupálódhattam, majd járhattam versenyekre. Nagyon sokat jelentett számomra a vívás, egy életformát is, ugyanakkor a vívásnak köszönhetően járhattam be keresztül-kasul az országot Szombathelytől Debrecenig, Budapesttől Szegedig. Ráadásul jó volt a társaság, hihetetlenül okos emberekkel érintkeztem nap mint nap, hiszen a vívás azért meglehetősen elit sport. A legnagyobb eredményünk az volt, amikor a hetvenes évek végén csapatban sikerült feljutnunk a másodosztályba. Komoly vívóélet folyt itt Kecskeméten, későbbi nagy nevek is kezdtek itt, például Busa István, aki – igaz, már nem kecskeméti sportolóként, de olyan vívóként, aki kecskeméti születésű és innen indult – olimpiai bronzérmet szerzett később. Tehát nem tagadom, sportolóként elsősorban ex-vívónak vallom magamat.

A labdarúgás 1968 táján jött be a képbe, a Kecskeméti Volán csapatában szerepelt először ifiként.

 

– Az ifiben játszottam, majd a felnőttekkel is együtt edzhettem, de a felnőtt csapatba nem kerültem be. Ez 1972-ig tartott, és a foci ezután – legalábbis igazolt játékosi minőségben – szünetelt.

De csak nagypályán. Mert kispályás csapatban rendszeresen focizott, teremtornákon is rendre szerepelt.

 

– Nagy élményt jelentett a nagy cégek közötti vetélkedés, a Volán színeiben hatalmas csatákat vívtunk a postával, a konzervgyárral és másokkal, nem is voltunk rosszak, van több trófeám abból az időszakból is.

Aztán a kilencvenes évek elején visszatért a nagypályás focihoz.

  

– A foci tekintetében a helyzet akkor változott meg, amikor 1993-ban kiköltöztünk Kadafalvára. Timár József, aki egy igazi családi barát volt már addig is, hívott ki Helvéciára focizni. Elkezdtem kijárni, ott aztán olyan sokan voltunk, hogy egy idő után klubot alapítottunk, elsősorban a helyiek kezdeményezésére. A Helvéciának akkoriban volt megyei másodosztályú csapata, ahova nem férhetett be mindenki, így mi, a hobbifutballisták megalapítottuk a Helvécia II-.t 1995-ben indultunk el a megye háromban, és azt követően végig ott szerepeltünk, pontosabban mindmáig ott szerepelünk. 2002-től Helvéciai Vállalkozók néven. Mára már összeolvadt a két csapat, az első és a második. Tehát 1995-ben kezdődött a helvéciai nagypályás focikaland, és örömmel mondhatom, hogy azóta is tart.

Nem fiatalon, negyvenhét évesen lett egyébként többedmagával futballklub-alapító. Az MLSZ adatbankja szerint 259 mérkőzést játszott, ezeken négy gólt szerzett, az adatbankot azonban csak 2006 óta vezetik. Csorba Zoltán elmondta, hogy az általa helvéciai színekben lejátszott nagypályás mérkőzések száma – idényenként körülbelül húsz pályára lépéssel számolva – jóval 500 fölött mozog. Csak a bajnokikat tekintve, hiszen játszott kupameccseken is. Ami a posztját illeti, eleinte szélső középpályásként szerepelt, később aztán inkább védekező feladatokat látott el.

– Ma már a többiekhez képest azért jócskán benne vagyok a korban, úgyhogy lehetőleg olyan szerepet kapok a meccseken, amelyben nem kell túlságosan sokat futni. Hatvankilenc évesen már nem bír az ember kilencven percet úgy végigrobotolni, ahogy a fiatalok.

Ettől függetlenül például a két héttel ezelőtt, Kerekegyháza II. elleni felkészülési mérkőzésen harminc percet vállalt. Persze nem csak focistaként szolgálja a klubot, hanem a vezetőség tagjaként és technikai vezetőként is, gyakran kíséri az egyesület utánpótlás-csapatait is tornákra a Bozsik-program keretében. Hamarosan itt a tavaszi rajt, így aztán már újfent nem csak kedvtelésből focizik.

– Már készülünk a tavaszi szezonra. A heti sportprogramom úgy néz ki, hogy hetente egyszer kispályán focizom, hetente egyszer van egy edzésünk és egy előkészületi mérkőzésünk. A bajnoki rajtig.

Annál a felvetésnél, hogy mi a legszebb, futballhoz kötődő emléke, vagyis a legemlékezetesebb meccse, nem kell sokáig gondolkodnia. A Magyar Kupában játszották ezt a meccset, a Magyar Kupa Bács-Kiskun megyei selejtezőjében, a 2000-es évek közepén.

– Mi megye hármasként a megyei másodosztályú Jakabszállást fogadtuk – tekintett vissza. – Nem ment rosszul a csapatnak játék, csakhogy az elején nekik szinte minden bejött, nekünk pedig semmi, így elhúztak 6–2-re a jakabiak. A mi lendületünket azonban ez sem törte meg, egy idő után kezdtek bejönni a dolgok, és a végén 6–6-ra sikerült egyenlítenünk. Ami egyúttal a továbbjutást is jelentette, hiszen mi voltunk az alsóbb osztályú csapat. Abban az évben eljutottunk egészen a harmadik körig, amely egy megye hármas csapat részéről nem kis dolog.

A helvéciai labdarúgó csapatban jelenleg négy Csorba van, van még egy Csorba Zoltán, egy Csorba Alex és egy Csorba Sándor. Csorba Zoltán elmondta, hogy közülük kettő, Alex és Sándor csak névrokon, Csorba Zoltán azonban a saját fia, aki az idén lesz negyvenéves. Hogy a szoros családi vonal, az apa-fia kapcsolat befolyásolja-e a kettőjük közti nexust a mérkőzésen, arra az apa határozott nemmel felel.

– Semmiképpen sem. A pályán ugyanúgy kezelem a fiamat, ahogy a játékostársakat. Sem szigorúbb vele, sem pedig engedékenyebb nem vagyok vele. A pályán játékostársnak tekintem, az egyiknek a többi közül.

A hivatalosan nyilvántartott 259 mérkőzésén nyolc alkalommal kapott piros lapot. Ez egyáltalán nem kiugróan magas szám, de látszik, hogy azért úgy átlag másfél évenként volt olyan mérkőzés, amin idő előtt leküldte a játékvezető. Adja magát a kérdés, hogy vajon sportszerűtlenség vagy esetleg reklamálás volt a jellemzőbb ok?

– A játékvezetőkkel mindig is korrekt viszonyban voltam és vagyok egészen máig, szövegért tehát nemigen szoktak kiállítani. A durvaság is abszolút távol áll tőlem, a kiállításokat főként olyan taktikai szabálytalanságokért kaptam, amikor máshogy már nem tudtam megakadályozni, hogy a csapat gólt kapjon. Nálam mindig a csapat érdeke az első. 

 

 

És hogy hány meccs, hány év lehet még benne labdarúgóként és sportvezetőként, arra így válaszolt.

– Megmondom őszintén, igazolt futballistaként szeretném még hetvenéves koromig csinálni. Ami pedig a Helvéciai klub pályán kívüli segítését jelenti, az az egészségi állapotomtól függ, remélem, hogy minél tovább ott tudok lenni a csapat mellett.

Az edzője, Timár Zoltán a játékosáról

 

 

– Immár több mint huszonöt éve vesz részt Helvécia sportéletében az örökifjú Csorba Zoltán – mutatta be játékosát a Helvécia jelenlegi edzője, Timár Zoltán. – A huszonhét évvel ezelőtt megalakult Helvéciai Vállalkozók egyik alapító tagja azóta is aktívan tevékenykedik mind labdarúgóként, mind technikai vezetőként. Hozzáállása, sportszeretete manapság nagyon ritka, fiatalokat meghazudtolva teljesít minden edzésen. És bármily meglepőnek hat a tény, 69 éves kora ellenére is több bajnoki mérkőzésen szerepelt a mögöttünk álló őszi idényben is. Sportolással először a Béke téri általános iskolában foglalkozott, ugyan nem a bőrt kergette először, hanem a vívást szerette meg. Minden évben el is mondja a csapattársainak, hogy NB II.-es játékos volt, majd soha nem felejti el a csattanót, hogy természetesen vívásban. Ahogy mondani szokás, nem kezdődhet meg mérkőzés nélküle, és ez az ő esetében teljes mértékben ez szó szerint igaz. Csupaszív játékos, a sportszerűség határain belül mindent megtesz a győzelemért. Ha a szabad egy személyes megjegyzést tennem, én természetesen csak elbeszélésből tudom, hogy ő is ott volt azon a tejfakasztó mulatságon, amit az én születésemkor rendezett édesapám. Mondanom sem kell, igen furcsa így az edző játékos kapcsolat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában