Labdarúgás

2022.01.26. 21:06

Pandur László Kecelen folytatja

Kecelen vállalt szakmai igazgatói szerepet Pandur László, aki az elmúlt néhány évben Szabadszálláson tevékenykedett vezetőként a labdarúgásban.

Vincze Miklós

A fotón balra Vata Zalán, a Kecel elnöke és Pandur László, a Kecel szakmai igazgatója. Beküldött fotó

A keceli egyesület kereste meg a felkéréssel Pandur Lászlót, miután tavaly nyáron az a megyei első osztályú csapat, amelyet az ő neve fémjelzett Szabadszálláson megszűnt. – Vata Zalán és a keceli vezetőség elmondta, hogy a csapatuknak új impulzusokra van szüksége – jelentette ki. – Kecel városa fejlesztésekben gondolkodik a labdarúgás tekintetében. Új műfüves pálya készül a városban, és ezzel párhuzamosan a csapatot is szeretnék megerősíteni, a következő szezontól már egy versenyképes együttest szeretnének kiállítani. Ebben tudnék és szeretnék én szerepet vállalni.

Pandur László a kérdésünkre elmondta, hogy ez a következő, 2022/23-as idényben még nem mindjárt a dobogó megcélzását jeleni, hanem egyelőre annyit, hogy a keceli csapat a megyei első osztályú bajnokságban bárki ellen bárhol eséllyel lépjen pályára.

A felnőtt csapat mellett az edzői feladatokat továbbra is az elnök, Vata Zalán látja el, a feladatmegosztás konkrét formája a következő időszakban fog kikristályosodni, idén nyártól pedig a tervek szerint tovább fogják erősíteni a keretet.

– Az új impulzust, amelyre a klubnak most nagy szüksége volt, természetesen nem csak személyem jelenti majd, hanem a közvetítésemmel néhány új ember érkezése is – tért át konkrét lépésekre Pandur László. – A volt megye egyes szabadszállási keret tagjai közül a csapatkapitány, Kiss Szabolcs ősz óta már a Kecelt erősíti, az idei tavaszi idényben pedig már Máruska Vitalij és Golovics István is a keceliek keretében fog szerepelni, és szó van még egy érkezőről.

A Szabadszálláson az őszi idény során vállalt szerepével kapcsolatban elmondta, hogy amennyiben a szállási klubnál igényt tartanak arra, hogy a megye hármas csapatot tovább vezesse, akkor természetesen áll a feladat elébe.

Pandur László tősgyökeres szabadszállási, a labdarúgó pályafutását a Szabadszállási Honvéd Radnóti SE serdülő, ifi csapatában kezdte, majd megyei elsőosztályú felnőtt csapatában játszott. Utána szintén szabadszállási csapatban, a Szabadszállási KSK-ban szerepelt.

Sportvezetői pályafutása során a Szabadszállási Honvéd Radnóti SE elnökségének tagja és elnökhelyettese is volt. Aktív szerepet újra a szabadszállási labdarúgásban 2017-ben vállalt, amikor átvette a megyei másodosztályú bajnokságban kieső helyen és a megszűnés határán álló Szabadszállási SE szakmai igazgatói és labdarúgó szakosztály vezetői posztját. 

A következő idényben a csapattal kiharcolta a megyei első osztályba való feljutást.

A Pandur-éra első megye egyes évében a Szabadszállási SE 9. helyezést, a második évében bronzérmet, harmadik évében pedig 6. helyezést ért el. 2017-ben a Magyar Kupa főtáblán a legjobb 64. közé jutásért játszott, 2021-ben pedig a MOL Magyar Kupában a legjobb 32 közé jutásért játszva esett ki. 2021-ben megyei kupadöntőbe jutva ezüstérmet szerzett. A 2020-21-es bajnokságra létrehozott Szabadszállási SE megye hármas csapatával ezüstérmet szerzett.

Mivel Szabadszállásnak perspektivikusan az utánpótlás- és a létesítményhelyzete alapján sem volt szüksége megyei első osztályú élcsapatra, ezért ennek a sok sikert elért csapatnak a további szerepeltetésére nem volt szüksége a városnak, így ez 2021 augusztusában megszűnt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában