Futsal

2022.01.25. 08:55

Második idei mérkőzését is nyerte a kecskeméti ScoreGoal

A felsőházi rájátszásért harcoló, a forduló előtt az 5. helyen álló ScoreGoal Kecskemét Futsal a 9. TFSE-Bestrong csapatát fogadta hétfőn este hazai pályán a futsal NB I. 17. fordulójában. A hírös városiak a remek első félidőbeli teljesítményüknek köszönhetően otthon tartották a céljaik eléréséhez oly fontos három pontot.

Vincze Miklós

Fontos pontot szerzett a Kecskemét Fotó: Bús Csaba

A hazai Biró és Sallai is helyzetbe került a mérkőzés első perceiben, majd a 4. percben előbbi szép cselek után higgadtan lőtt a kapuba, megszerezve a vezetést a hazai gárdának, 1–0. Kontrákból igyekezett veszélyeztetni a TFSE, ám Rigónak komolyabb dolga nem akadt. Folyamatos nyomást gyakoroltak a vendégekre a hírös városiak, és Sallai révén tovább növelték előnyüket a félidő derekán, 2–0. A fővárosiak ezt követően kapufáig jutottak, Vagner dőlt rá szépen, de Rigót kisegítette a keresztléc. Hullámzóvá vált a játék, Koós Károly pedig idejét látta, hogy magához rendelje fiait. Az időkérés után feljavult a kecskemétiek játéka, és a kapu előterében jutottak szabadrúgáshoz. Egy tetszetős variáció után Ristic vágta nagy erővel a hálóba a játékszert nem sokkal az első félidő zárása előtt, 3–0.

Szünet után Bencsik sistergős lökete adta meg az alaphangot, majd aztán a TFSE is vezetett egy életveszélyes támadást, és egy lövési kísérlet nyomán csak kevéssel suhant el a labda a kapufa mellett. A mérkőzés ezen szakaszában elszórta a labdákat a Kecskemét, Rigónak kellett résen lennie, és figyelmeztette is a társakat, hogy jobban koncentráljanak. Mánya kapásból vállalkozott, Klcsó bravúrral hárított. Utána a 27. percben ismét Ristic volt eredményes egy sakk-mattra játszott akcióból, 4–0. A jó iramú összecsapáson felváltva alakultak ki a lehetőségek, öt perccel a vége előtt létszámfölényes taktikára váltott a TFSE, és ez a húzásuk rögtön góllá is érett, 4–1. Nem sokkal később egy saját térfélen eladott labdából könnyű gólt lőhetett a budapesti együttes, Vagner volt eredményes, ezzel kialakítva a végeredményt, 4–2.

A kecskeméti kék oroszlánok a jövő héten az Aramis SE vendégeként zárják a rendkívül kiélezett alapszakaszt.

Ma a győzelem volt a legfontosabb, ezt a célt teljesítette is a csapat – értékelt Koós Károly, a kecskemétiek vezetőedzője. – Úgy gondolom, hogy egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk. 4–0 után még lőhettünk volna két-három gólt, és akkor még simább lehetett volna ez a siker. A végén kaptunk két elkerülhető gólt, ezekre majd feltétlenül oda kell figyelnünk a következő mérkőzésen. Innentől kezdve az Aramis elleni meccsre fókuszálunk, győzni szeretnénk ott is egyértelműen. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy ma is támogattak bennünket, sokat jelentett a csapatnak.

ScoreGoal Kecskemét Futsal–TFSE Bestrong 4–2 (3–0)

Kecskemét, vezette: Futó Tamás, Nyekita Benjámin

ScoreGoal Kecskemét: Rigó – Biró, Ristic, Mánya, Sallai. Csere: Halmavánszki – Klacsák, Bencsik, Virágh, Öreglaki, Boznánszky, Kovács Á., Kulcsár. Vezetőedző: koós Károly

TFSE-Bestrong: Klcsó – Andorka, Szabó Zs., Dudás, Fehér. Csere: Koháry-Papp – Sóvári, Szentjóby, Kulik, Póta, Lipl, Anibal, Weyne. Vezetőedző: Soltész Levente

Gól: Biró a 4., Sallai a 10., Ristic a 18., 27., illetve Sóvári a 36., Anibal a 39. percben.

Sárga lap: Biró 35., illetve Weyne 25. perc. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában