Galériával

2022.01.23. 15:23

Közel ötszázan futottak Kecskeméten, a jótékonysági Violin Maratonon

Ötödik alkalommal rendezték meg a Violin Maratont Kecskeméten, a jótékonysági futás bevételéből a Kodály Iskola szakközépiskolás növendékeinek szakmai fejlődését, hangszeres tanulmányait támogatják.

Hraskó István

Az útvonalon ezúttal is több helyszínen klasszikus zene csendült fel, megadva a futóknak a ritmust. Fotó: Hraskó István

2017-ben indította útjára a mára már hagyományosnak mondható futóversenyt Juhász Ágnes, a Kodály Iskola hegedűművész-tanára, nem mellesleg sokszoros Ironman és triatlon bajnok. Fő motivációja az volt, hogy segítsék a Kodály Iskola szakközépiskolás növendékeinek szakmai fejlődését, hangszeres tanulmányait, főleg azokat a tehetséges diákokat, akik anyagi okok miatt egyébként nem lenne lehetőségük kiutazni egy külföldi kurzusra, versenyre, megvenni egy új, jobb hangszert. A verseny teljes bevételét minden alkalommal az ő támogatásukra fordítják, idén sincs ez másként (tavaly a járvány miatt elmaradt a Violin).

A verseny a nemes cél mellett is összekapcsolódik a zenével és Kodály Zoltánnal. Az útvonalon ezúttal is több helyszínen klasszikus zene csendült fel, megadva a futóknak a ritmust. A mezőny a Kodály Iskolától indul, majd a belvárosban tettek egy, kettő vagy öt kört az indulók, attól függően, hogy öt vagy tíz kilométeres, esetleg félmaratoni távra neveztek. Előzetesen közel 380-an jelentkeztek, de a helyszínen is lehetett még regisztrálni, így a résztvevők száma ötszáz körül lehetett. A futók között ott volt dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester is. A legfiatalabb induló a hatéves Leiner Zsejke volt, a mezőnyben szép számmal láttuk az ötvenes-hatvanas korosztály tagjait is. A legszínesebb résztvevő egy rózsaszín-szivárványos unikornisos jelmezbe öltözött fiatalember volt, aki mint elárulta, egy elvesztett fogadás miatt vállalta az extrém felszerelésben való futást. Több kerekesszékes is teljesítette a vállalt távot, egy apuka pedig gyermekét babakocsiban tolva.

Fotó: Hraskó István

Eredmények:

5 kilométer

Nők: 1. Kiss Anett Zsófia, 2. Farkas Janka, 3. Nagy Zsóka

Férfiak: 1. Csorba Bence Máté, 2. Horváth Zoltán 3. Telekes Kristóf

10 kilométer

Nők: 1. Filó Edit, 2. Dósai -Molnár Szilvia, 3. Mészáros Réka

Férfiak: 1. Szvekán Zsombor, 2. Bíró Károly, 3. Tankovics Csongor

21 kilométer

Nők: 1. Pászti Edit, 2. Szuhi -Lestár Erika, 3. Tóth -Varga Vera

Férfiak: 1. Patocskai Tamás, 2. Lencse Gábor, 3. Mészáros Tamás

Legfiatalabb: Leiner Zsejke (2015), Uhrin Márton (2011)

Legidősebb: Gellért József

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában