Ökölvívás

2022.01.26. 06:50

Kecskeméti bunyósok szerepeltek Kőszegen

A hétvégén a Kecskeméti SC-KESI egyesületét két bokszoló képviselte a rangos erőpróbán.

Vincze Miklós

Fotó: shutterstok.com/illusztráció

A hétvégén hetedik alkalommal rendezte meg a kőszegi Fitt-Box Ökölvívó Egyesület az Edzőküzdelmi Napot, amelyre minden évben érkeznek ökölvívók az ország különböző pontjairól, de a környező országokból is, hogy versenykörülmények között vívjanak felkészülési mérkőzéseket. Az idén is tekintélyes nemzetközi mezőny, négy ország huszonöt egyesületének százharminchét ökölvívója vett részt a rendezvényen. A három ringben összesen hatvanhat mérkőzést vívtak meg a résztvevők, az utánpótlás-korcsoporttól az elit korcsoportig, női és férfi kategóriában egyaránt. A Kecskeméti SC-KESI egyesületét két bokszoló képviselte a rangos erőpróbán, amely az idei első megmérettetési lehetőség. 67 kilogrammos súlycsoportban Burai Roland, +80 kilogrammban pedig Mészáros Márk bunyózhatott. Bár hivatalos eredményt nem hirdetnek ezen a tornán, felkészítő edzőik, Németh János, Pongó István és Kispál Zoltán maximálisan meg voltak elégedve a két junior-korosztályú kecskeméti versenyző Kőszegen nyújtott teljesítményével, miután az ellenfeleikre többször is rá kellett számolni, így a győztes kiléte felől nem lehetett kétség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában