Futsal

2021.12.09. 14:49

Kecskeméti sikert hozott a megyei rangadó

A Regionális Futsal Bajnokság 7. fordulójában megyei rangadót rendeztek az Árpádvárosi Sportcsarnokban, hiszen a kecskeméti Dirner-Siland FC a lajosmizsei NNC Frogs csapatát fogadta szerda este. A két csapat történetének első összecsapását a rutinosabban játszó hazaiak nyerték meg 5-2-re.

Nyitray András

Fotó: Bús Csaba

Fotó: Bús Csaba

Az első lehetőség a Frogs előtt adódott, Treiber azonban ballal az oldalhálóba lőtt a 2. percben. Alig két minutummal később a Siland is megvillant, Lakatos-Lengyel tette a labdát Lóczi elé, aki azonban nem talált kaput. Az első tíz perc ezzel együtt inkább tapogatózó volt, a vendégek többet birtokoltál a labdát, viszont a labdaszerzésekből jól vezetett gyors kontrákat a Kecskemét. A 11. percben nagyon közel járt a gólhoz a Siland, Bakos és Fekete játszott meg szépen egy szabadrúgás figurát, utóbbi sarkazását végül blokkolták. A 13. percben megszerezte a vezetést a Kecskemét, ekkor Halasi lőtt fordulásból, ami ugyan még kijött a kapusról, de a kipattanót Lóczi elé tette, aki a kapu bal oldalába lőtt (1-0). 

Egy perccel később már jött is a második, megint egy labdaszerzésből indult a Siland, az akció végén csak az üres kapuba kellett lőnie Halasinak Lakatos-Lengyel passzából (2-0). 

A Frogs nagyobb sebességre kapcsolt, rengeteg átlövéssel próbálkozott ezután, aminek meg is lett az eredménye. Egy szöglet után Szabó vette be nagy bombával az egyébként jól védő Balla kapuját (2-1). Örülni azonban nem nagyon volt ideje a vendégeknek, ugyanis még ebben a percben egy oldalberúgás után Halasi keresztbe lőtt labdája találta meg középen Vasst, aki nem hibázott (3-1).

Forrás: Bús Csaba 

A második félidőben folytatódott Halasi remeklése, akit nem tudtak tartani a védők, rendre jól került helyzetbe, vagy hozta abba csapattársait, a 36. percben aztán a kapust is lecselezve betalált (4-1). Hiába volt ekkor aktívabb azonban a Siland, mégis jött a Frogs válasz, Márki szöglete ugyanis egy védőn irányt változtatva került a kapuba (4-2). A Lajosmizse nagy erőket mozgósított, de a szerencséjük ezzel el is szállt a kapu előtt, hiszen semmi akart összejönni. Kovács csak kapufáig jutott, Treiber lövése Ballában halt el, illetve lecsúszó lövését Szabó vágta fölé közelről. A Kecskemét közben taktikusan próbált kontrákra berendezkedni, melyből rendre akadtak is sanszok. Az utolsó három percben kapus nélkül próbálkozott a Frogs, de ezt sem sikerült gólra váltani. 

A legvégén aztán a kegyelemdöfést is bevitte a hazai csapat, az első meccsét játszó Bakos zárta le a rangadót góljával (5-2).

– Olyan mérkőzés volt, amilyenre számítottunk: kemény és küzdős. Talán az a csapat nyert véleményem szerint, amelyik egy kicsit jobban akart. Az első félidő kiegyensúlyozott volt, a másodikat erővel talán jobban bírtuk. Ez annak is volt köszönhető, hogy picit defenzívebben kezdtünk, kontrákra építettünk, szűkebb területen játszottunk. A végére így több erőnk maradt, illetve a helyzetkihasználásunknak köszönhetően megérdemelten nyertünk – értékelt a hazai csapat játékosa, Halasi Károly.

Forrás: Bús Csaba

– Két-három mérkőzése óta egy kisebb gödörben vagyunk, most sem jött ki a lépés számunkra. Görcsösebb a támadójátékunk, a védekezésünk sincs teljesen egyben. Gyakoroljuk a figurákat, de ez egy hosszadalmasabb folyamat, ellenfelünk ebben már sokkal régebb óta benne van. Szoknunk kell egymást, de az érezhető, hogy egy folyamatos fejlődésben vagyunk. Tehettünk volna többet, de most csak ennyi jött ki belőle. Maga a meccs jó iramú és élvezetes volt, de természetesen csalódott vagyok. Tisztában voltunk vele, hogy ez egy nagyon nehéz meccs lesz, de szerettünk volna nyerni. Ez nem az igazi arca volt a csapatnak, de a következő bajnokin szeretnénk ebből kimászni – értékelt az NNC Frogs csapatkapitánya, Dobosi Zsolt.

Dirner-Siland FC–NNC Frogs 5–2 (3–1)

Kecskemét, 100 néző. V: Bereczki B. (Minda G., Aczél T.)

Kecskemét: Balla – Lóczi, Lakatos-Lengyel, Fekete A., Halasi.

Csere: Szabó V., Vass, Bakos, Sándor, Herczeg. Technikai vezető: Marosvölgyi Attila

Lajosmizse: Peltzer – Kovács J., Dobosi, Szabó Sz., Treiber G.

Csere: Nagy T., Fekete T., Treiber Sz., Sajó L., Sajó A., Márki, Kis. Technikai vezető: Barna Róbert

Gólszerzők: Lóczi (13.), Halasi (14., 36.), Vass (17.), Bakos (39.) ill. Szabó Sz. (17.), Márki (36.)

Forrás: Bús Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában