Kézilabda

2021.12.23. 16:09

Élen a KNKSE

A Kecskeméti NKSE számára jól sikerült a női NB II. Dél-Keleti csoportjában az ősz, hiszen mind a 11 mérkőzését megnyerte az együttes, mely biztosan vezeti a tabellát.

Nyitray András

A KNKSE minden meccsét megnyerte ősszel

Forrás: KNKSE

A jó szereplés ellenére nem henyélnek a kecskemétiek, dr. Paic Róbert vezetőedző szerint pont az elégedettség lenne az egyik legnagyobb ellenségük.

– Hiányérzet nincs bennem, ezt terveztük – mondta a KNKSE trénere. – A megelégedés lenne az első lépés a süllyesztőbe, ha így megyünk bele a folytatásba, akkor az nem lesz elég, mert vannak hiányosságaink. A statisztikáink jól néznek ki átlagban, de javulnunk kell. Az első félidőink erősek, de sokszor visszaestünk a másodikban. 

Erényünk viszont, hogy az utolsó negyedórára mindig össze tudtuk kapni magunkat, ami fizikális erényeink dicsérete. 

A szezon második felében mindenkit felőröltünk, de már a felkészülés alatt sem csak NB II.-es munkát végeztünk el. Ettől függetlenül muszáj lesz újat mutatnunk, mert a mezőny már kiismert minket – mondta dr. Paic Róbert.

A KNKSE-nek akadnak kihívói, de elsősorban saját magát kell felülmúlnia az együttesnek tavasszal is.

– A sorsolásunk nehezebb, megyünk Szegedre, Gyulára és Bácsalmásra, de ahogy minket kiismertek, úgy mi is a riválisokat. Amennyiben képesek vagyunk 75-80 százalékát hozni tudásunknak, akkor bárkit meg tudunk verni. Főleg saját magunk riválisai leszünk tavasszal is, koncentráltan és összeszedetten kell kézilabdáznunk, erre nagy hangsúlyt fektetnünk majd – mondta dr. Paic Róbert.

A keretben lesz frissítés, érkezőkre és távozókra is lehet számítani a február közepén esedékes rajt előtt. Dr. Paic Róbert már neveket is említett.

– Várhatóak új játékosok, a visszatérő Pap Mercédesz biztosan velünk kezdi a felkészülést január 10-én. Bízom benne, hogy a sérülése után nagy hasznára lesz a csapatnak. Dolgozunk a jövőre nézve is hasznos játékosok megszerzésén, ezek még folyamatban vannak. Egy távozónk is biztos lesz, hiszen Bíró-Kisjuhász Petra anyai örömök elé néz. Alapvetően a keretünk együtt marad, kiegészülve ifistáinkkal, velük képesek lehetünk elérni a céljainkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában