ultrafutás

2021.11.08. 17:24

Szoros befutókat hozott az utolsó verseny

A hétvégén rendezte meg a Iustitia egyesület az immáron hagyományos Fuss egy napot! Ultrafutás negyedik állomását. A verseny szokatlanul szoros küzdelmeket hozott mind a férfiaknál, mind a hölgyeknél.

Vincze Miklós

Forrás: Iustitia egyesület

A kecskeméti Iustitia egyesület szervezésében Kecskeméten rendszeressé vált Fuss egy napot! ultrafutás egy négy állomásból álló versenysorozat volt, melyet a pandémia kissé megtépázott, így aztán 2021-ben részben önállóan, részben a Domb-futással együtt zajlottak a versenyek. Az év utolsó, azaz a negyedik negyednapi versenyét azonban önállóan rendezték meg. Az égiek is honorálták a szervezők szándékát, ugyanis gyönyörű időben, napsütésben, valódi őszi környezetben, ideális hőmérsékletben folyhatott le a verseny.

A hat órás futók iramát időnként segítették a betét számok indulói: délelőtt az egy órás, délután a kettő és három órás versenyzők törték meg a számukra a monotóniát.

A két kedvező tényező, az időjárás és az iramfutók besegítése megtette a hatását, hiszen mindvégig igen szoros küzdelem folyt a dobogóért. Menet közben többször is változott a sorrend, izgalmassá téve a verseny nagy részét. Végül Kazai István jutott a legmesszebbre hat óra alatt; ő 70.425 m futott. A második helyezett Székely Lóránd (68.640m) alig 200 méterrel előzte meg Zsombok Gyulát (68.380m).

A nőknél a dobogó legfelső fokára Kádár Kitti állhatott fel (68.375m). Őt követte Dr. Kondor Boglárka (56.840m) és Vágné Türei Márta (54.005m). Dollákné Drabant Zsuzsanna mindössze 30 méterrel maradt le a dobogóról. Hat órányi futás alatt döbbenetesen kevés ez a különbség.

A további eredmények megtalálhatók a Iustitia egyesület honlapján. A program a Kecskemét Városi Szabadidősport Szövetség részvételével a „Tárt Kapus”- program keretében került megrendezésre.

Ezzel véget ért a 2021-s hivatalos évad, de nem maradnak azért verseny nélkül a kecskeméti futók, december 4-én kerül ugyanis megrendezésre a Farkas-futam.

Fotó: Iustitia egyesület

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában