Kosárlabda

2021.11.14. 07:00

Nincs könnyű helyzetben a soproni túra előtt a KTE

A Tippmix férfi NB I./A csoport 10. fordulójában a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét a Sopron KC vendége lesz vasárnap 14 óra 5 perces kezdéssel. A kecskemétiek nem a legideálisabb előjelekkel vágnak neki a túrának, de akadnak gondjaik a soproniaknak is.

Nyitray András

Sopronban is kemény csata vár a győzelemre hajtó kecskeméti játékosokra

Fotó: Bús Csaba

A házigazdák öt meccs óta nyeretlenek, sérülések és betegségek nehezítették dolgukat az elmúlt időszakban. Chauncey Collins kiesése miatt új légióst is kellett keresniük az irányító posztra, és Rickey McGill személyében meg is találták az utódot. Jelenleg a tabella 12. helyén áll a Sopron két győzelemmel és hat vereséggel.

Kecskeméten sem volt zavartalan a felkészülés a vasárnapi találkozóra, ugyanis koronavírusra utaló tüneteket produkált három játékos is. Forray Gábor vezetőedző sincs tehát könnyű helyzetben a fontos bajnoki összecsapást megelőzően, amelyet a 3. pozícióból várhatnak tanítványaival. Egyelőre kérdéses, milyen összetételben tud majd pályára lépni a Kecskemét.

– A Sopron jelenlegi helyezéséhez nagyban hozzájárult, hogy sérülésekkel, betegségekkel küszködtek – mondta Forray Gábor. – Sikerült pótolniuk a távozó légiósukat, ismét öt amerikai van a keretükben. A magyar kosárlabdázók is visszatértek Juhos kivételével, úgyhogy gyakorlatilag komplett csapattal várhatják a meccset. Ráadásul nekik elmaradt a fordulójuk a hétvégén, több mint egy hetük volt rendezni soraikat. Branislav Dzunic a már tőle megszokott stílust igyekszik meghonosítani Sopronban is. Gyors kosárlabdát játszanak, sok korai pick and roll és egy-egy elleni játék jellemzi őket, míg védekezésben agresszívan lépnek fel, és az így szerzett labdákból igyekeznek indítani támadásaikat. Nekünk ezt kell meggátolni, minél több felállt védelem elleni játékra kell kényszerítenünk őket. Nálunk adódtak problémák, betegségek nehezítették a felkészülésünket. Egyelőre még nem tudni, hogy pontosan milyen összeállításban lépünk majd pályára. Az élet nagy rendező, felülírta az eredeti elképzeléseinket, ám ettől függetlenül természetesen győzni szeretnénk, és ezért mindent megteszünk majd. Bizakodó vagyok, pozitív szériában vagyunk. Egy idegenbeli győzelem nagy lépést jelentene céljaink elérése felé – hangsúlyozta a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét vezetőedzője.

Sopronban is kemény csata vár a győzelemre hajtó kecskeméti játékosokra
Fotó: Bús Csaba

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában