kézilabda / galériával

2021.11.12. 20:54

Közel járt első pontszerzéséhez a KTE-Piroska Szörp

A férfi NB I. 8. fordulójában az SBS Egerrel vívott hazai pályán kiesési rangadót a Kecskeméti TE-Piroska Szörp péntek este a Messzi István Sportcsarnokban. A hazaiak mindent megtettek első sikerükért a közvetlen rivális ellen, de a hajrában az Eger bizonyult rutinosabbnak.

Nyitray András

Fotó: BUS CSABA

Hazai oldalon egy új játékos is bemutatkozott, a hónapokra kidőlő Karai Miklóst a Szegedről érkező Lőrincz Attila pótolta már a találkozón. Ez Eger kezdett jobban, hiszen Bernatonis két találatára ugyan Szrnka válaszolt, de Holdosi újra kettő gólra növelte a vendég előnyt a 6. perc elején (1-3). Alig hét minutum elteltével Machac kiállítása után emberelőnybe került a Simon góljával közben zárkózó Kecskemét. Ebből az Eger jött ki jobban, Lezák hétmétersének hála, majd a 10. perc elején a szélről is betalált a vendég 10-es (2-5). Bencze József időt kért ekkor, hiszen érezte, hogy muszáj rendezni a sorokat. A sárga-feketék jól védekeztek, nehezen találta a rést a pajzson a KTE, szerencsére azonban Deményi is jól állta a sarat a hazai kapuban, több életerős átlövést is megfogott. Bár Menyhárt előbb ziccert hibázott, kevéssel ezután Szrnka csökkentette a különbséget beállóból (3-5). Gyors egymás után ezután két kiállítást is összeszedett a Kecskemét, amit az Eger Machac révén rögtön gólra váltott, majd Bernatonis és Holdosi üres kapuba dobott gólt a kettő percek lejárta előtt (3-7).

A folytatásban is Machac jelentette a legnagyobb problémát, a vendég beállót rendre megtalálták a falban – ő bizony nem is hibázott ilyenkor – de Csordás szélről szerzett góljával sikerült kozmetikázni az eredményt (4-9). A 20. perc Menyhárt hetesével indult, majd Szrnka fogta meg ismét nagyon jól a pozíciót, Lezák azonban igyekezett lehűteni a kedélyeket újabb két szélről szerzett góljával (7-12). Öt perccel a szünet előtt Ország góljával szépített egy kontra után a KTE, mely megint feljött ezzel háromra, így a vendégek időt kértek. Pulay átlövésből ezután be is talált, de a kitűnő napot kifogó Szrnka azonnal válaszolt (10-13). Az utolsó percekben kapus nélküli játékkal próbálkozott támadásban a Kecskemét, és ez be is jött, Horváth Andor talált be a szélről.

Az utolsó szó végül a Kecskemété lett ebben a játékrészben, így 13-15-ről fordulhattak rá a csapatok a második félidőre.

A második félidőt hatalmas elánnal kezdte meg a KTE, és alig három perc elteltével Csordás góljával már az egyenlítés is sikerült (16-16). A meccs innentől nagyon jó iramban folytatódott, nyílt sisakkal játszott mindkét együttes, hazai oldalon továbbra is Szrnka remek megoldásai mentek élményszámba, de Lezák se vett vissza a tempóból (18-18). A 8. percben Machac kiállításánál csillant fel a remény, hogy a vezetést is megszerezheti a Kecskemét, de Pulay kétszer is megtalálta a lyukat a védőfalon emberhátrányban (18-20). Ahogy letelt viszont a két perc, Kovács Márkot is leküldték, ráadásul Menyhárt a megítélt büntetőt is kegyetlenül beverte. Deményi remek védése ezt követően sokat ért, mert az ellentámadást Csordás találata zárta le, így újra egál állt az eredményjelzőn, sőt, egy újabb gyors akció végén Menyhárt vezetéshez juttatta a hazaiakat a 13. percben (21-20), amit egri időkérés követett.

Lezák góljával folytatódott a mérkőzés, majd negyedórával a vége előtt Országh kiállítása miatt főhetett Bencze József feje. Az előnyt Száva váltotta gólra, majd Enomoto válaszolt, de az Eger így is jobban jött ki ebből az kiállításból (22-24). Simon átlövésével kezdte meg újra a zárkózást a Kecskemét, amire egy újabb egri kiállítás adott lehetőséget, a csereként beálló Seprős azonban fogta Füstös ziccerét. Ezért nagy árat fizetett a Kecskemét, mert a másik oldalon Szrnkát is leparancsolták a pályáról, Lezák ráadásul belőtte a büntetőt (23-25). Időkérés után Seprős folytatta remeklését a kapuban, Füstös és Országh ziccerét is kivédte, ráadásul Pulay is eredményes volt. A kapus nélküli játékot Menyhárt váltotta gólra ezután, így az utolsó nyolc percre is teljesen nyitott maradt minden (24-26). Enomoto nagyon fontos gólt vállalt ezután a hajrában, majd Lezák válaszára Szrnka kontrázott (26-27). Az Eger nem akarta ekkor már kiengedni kezéből a vezetést, Pulay újabb hatalmas gólt vágott, de Füstös révén tapadt a Kecskemét az utolsó három percbe érve (27-28). Száva ugyan ismét betalált, de Tóvizi kiállításával még egy esélyt kapott a KTE, Simon azonnal be is talált beállóból (28-29).

Ki kellett védekezni ezután az Eger támadását, de Szrnka harmadik kettő percét is megkapta, így azonos létszámban folytathatták a felek az utolsó percet. A vendég tréner, Tóth Edmond nem engedte, hogy eldőljön a meccs, pont a legrosszabb pillanatban kért időt, így Lezák gólját a hazaiak szerencséjére nem adták meg 32 másodperccel a vége előtt. Már csak 13 másodperc maradt, amikor a passzívtól tartva Pulay lőtt, de Deményi a kapufával közös erővel valahogy megmentette csapatát a góltól. Bencze József azonnal időt kért, Enomoto lövése azonban elhalt ezután a blokkban, ahogy Simon időntúli szabaddobása is.

A Kecskemét hatalmasat küzdött, de továbbra sincs pontja az élvonalban.

Kecskeméti TE-Piroska Szörp–SBS Eger 28–29 (13–15)

Kecskemét, 700 néző. Vezette:

KECSKEMÉT: Deményi – Csordás M. 4, Országh 3, Szrnka 9, Simon B. 3, Sipeki, Menyhárt 2 (2).

Csere: Szél (kapus), Mazák, Horváth A. 3, Vetési, Lőrincz, Füstös 2, Enomoto 2. Vezetőedző: Bencze József

EGER: Balogh T. – Holdosi 3, Bernatonis 7, Machac 3, Tóth R., Szuharev, Lezák 8 (2).

Csere: Seprős (kapus), Kiss G., Pulay 5, Kovács M. 1, Tóvizi, Száva 2. Vezetőedző: Tóth Edmond

Kiállítások: 12 perc ill. 12 perc.

Hétméteresek: 2/2 ill. 2/2

Bencze József: – Az elején görcsösen játszottunk, ez rányomta a bélyegét a védekezésünkre és a támadójátékunkra is. A hét a hat elleni játékkal sikerült visszajönnünk, majd a második félidőben tényleg ki-ki meccs lett ebből a rangadóból. Ez volt az első olyan komolyabb végjáték, amit ebben az osztályban játszani tudtunk, meg is látszott, rutintalanok voltunk ebben a szituációban. Higgadtabban kellett volna megoldani a helyzeteinket, sokat elhibáztunk, emellett ma hiányzott az igazán kiugró kapusteljesítmény is, ami megtámogatta volna a védekezésünket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában