Futsal

2021.11.11. 09:13

Húsz gólt rámolt be vendégének a Dirner-Siland

A tavalyi évben a Csongrád megyei regionális futsal bajnokságban, azaz a futsal harmadosztályában a második helyen végzett, kecskeméti Dirner-Siland Futsal Club a negyedik helyen befutott Apátfavát fogadta hazai pályán szerda este. Reménykedtek a hazaiak a három pont itthon tartásában, eredeti tervük kivitelezése azonban minden előzetes várakozást felülmúlt.

Vincze Miklós

Sokáig nem kellett várni arra, hogy zörögjön a háló, ugyanis már az első percben betalált mind a két csapat, hazai részről Fekete, a vendégek részéről pedig Gera, 1–1. A következő pengeváltás a 4. és az 5. percben történt meg, Kiss Szabolcs a hazaiaknak szerezte meg a vezetést, Gáspár pedig kiegyenlített, 2–2. Ekkor volt utoljára szoros az eredmény, amikorra ugyanis Rabi a 11. percben megszerezte a vendégek harmadik gólját, akkorra már Lakatos-Lengyel is kétszer betalált, sőt, Kiss László és Kiss Szabolcs is beköszönt, így a harmadik vendégtalálattal már csak 6–3-ra tudta kozmetikázni az Apátfalva az eredményt, az első hátralévő játékrészben pedig ők már nem is szereztek gólt, a hazaiak viszont még hatot, így 12–3-mal zárult az első játékrész.

Sok nyitott kérdés a második játékrészre így nem maradt, ráadásul mivel a játék képében, így az eredmény további alakulásának a tendenciájában sem állt be változás, a második félidőt 8–2 arányban nyerték a hazaiak. Valóságos háziverseny alakult ki a lefújásig a hazai gólszerzők között, ezt a nem hivatalos viadalt Fekete Dávid nyerte hat találattal, aki – ha ez az este egy céllövöldében tett látogatás lett volna –, a legtöbb művirágot, kacsintós brifkót, műanyag stopliscsukát, kártyapaklit, plüsst, mézeskalácsfigurát vihette volna haza. Kiss Lászlónak és Lakatos-Lengyelnek is szatyorra lett volna szüksége a nyeremények hazaszállításához, hiszen ők öt-öt góllal a második helyen osztoztak az egy meccs alapján megállapított góllövőlistán. Kiss Szabolcs talán a kabátzsebébe is bele bírta volna gyűrni a nyereményeit, hiszen csak négy találatig jutott, de ezt aligha bánta.

Dirner-Siland Futsal Club–Contitech Apátfalva SC 20–5 (11–3)

Kecskemét, vezette: Minda Gábor, Gargya Balázs

Dirner-Siland: Szabó V. – Fekete, Lóczi, Kovács Zs., Kiss Sz. Csere: Balla – Vass, Kiss L., Ungor, Lakatos-Lengyel, Sáfrány.

Apátfalva: Kardos – Posztós, Dimovics, Gáspár, Vörös. Csere: Vass, Gera, Pászti, Szabó R., Fülöp, Rabi.

Gól: Fekete D. 1., 14., 15., 24., 24., 37., Kiss Sz. 4., 10., 12., 26., 40., Lakatos-Lengyel 7., 8., 17., 28., 30., Kiss L. 9., 17., 20., 27., illetve Gera 1., Gáspár 5., 35., Rabi 11., Vörös 24.

Sárga lap: Gáspár 1. perc.

Kiállítva: Rabi, 27. perc.

Borítóképünk archív felvétel.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában