Asztalitenisz

2021.11.12. 09:58

Hengerelt a Spartacus

Az női NB II. Délkeleti csoportjában összevont fordulót rendeznek no­vember 12-én és 13-án Kecskeméten, azonban az ATSK Szeged kérésére a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér II. elleni mérkőzésre már szerda este sor került a Balla József Sportcsarnokban.

Nyitray András

Forrás: Spartacus

Az összevont fordulóban az ATSK Szeged, az ASE Orosháza II., a Statisztika Utánpótlás Akadémia II., valamint a Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér II. vesz részt. A korábbra hozott találkozón remekelt a Kecskemét, hiszen úgy sikerült legyőzni a Szegedet, hogy az ellenfél egyetlen meccset sem tudott behúzni, a végeredmény így 10–0 lett.

– A fiatal szegedi csapat ellen együttesünk rögtön az elejétől kézbe vette az irányítást, és határozott játékkal érvényesíteni tudtuk az erőfölényünket a mérkőzés végéig minden meccsben. A jó indulásunk fontos volt a következő mérkőzések szempontjából, önbizalmat gyűjthettünk. Gratulálok a csapatnak – értékelt a Spartacus trénere, Szabó Krisztián.

A Kecskeméti Spartacus együttese szombaton folytatja az összevont fordulót, előbb 10 órás kezdéssel a Statisztika AK II., majd 16 órakor az ASE Orosháza II. ellen lehet bizonyítani a kecskeméti Damjanich János Általános Iskola Balla József Sportcsarnokában.

Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér II.– ATSK Szeged 10–0

Kecskemét, Balla József Sportcsarnok

Kecskemét: Polónyi Nóra 3/3, Márkus Enikő 3/3, Palincsárné Farkas Szilvia 3/3, a Palincsárné Farkas–Polónyi páros 1/1.

Szeged: Erdélyi Blanka 3/0, Hangai Flóra 3/0, Pelyva Boglárka 3/0, a Hangai–Pelyva páros 1/0.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában