Kézilabda

2021.09.17. 13:59

Minél több fiatal játékost építenének be a keretbe

Hétvégén megkezdi a bajnokságot a harmadosztályban a Mizse KC. Az NB II. első fordulójában az Üllő csapatát fogadja szombaton 18 órakor a Polyák Imre Sportcsarnokban.

Kovács Nóra

Idén több fiatal lajosmizsei játékos csatlakozott a felnőttkerethez

Fotó: Bús Csaba

A Lajosmizse bár sokáig esélyes volt az osztályozóra az NB I./B Keleti csoportjában, végül a tabella tizedik helyén zárta a szezont, így az idei évben az NB II.-ben szerepel.

– Nehezen éltük meg ezt a tizedik helyet, mivel reális esélyünk volt arra, hogy legalább az osztályozós pozíciókra odaérjünk – nyilatkozta Avar György, a Mizse KC vezetőedzője. – Az ősszel nagyon kevés pontot szereztünk sérülés és betegség miatt, tavasszal viszont gyűjtöttünk annyi pontot, amivel ki tudtuk volna harcolni a minimális osztályozós helyezést, így csalódottak vagyunk a végkifejlet miatt.

Bár idén is voltak távozók és érkezők a Mizsénél, a keret alapja megmaradt a 2021/2022-es szezonra. – Javarészt egyben maradt a tavalyi szezon társasága, három távozója volt idén az egyesületnek, akiket viszont megpróbáltunk pótolni. Az egyik távozó Petrik-Varga Ádám, a másik Scheuring Balázs, utóbbi családi okok miatt nem vállalta el az idei szezont a csapattal, illetve távozott még Kiss Attila, aki az NB I./B-s százhalombattai egyesülethez igazolt. Őket megpróbáltuk pótolni, Kiss Attila helyére érkezett a testvére, Kiss Péter, illetve Kecskemétről Talmácsi Ákos csatlakozott az egyesülethez. Emellett sok fiatalt is próbálunk beépíteni az együttesbe, ezáltal is valahogy a lajosmizsei kötődést jobban a csapat köré építeni – mondta a vezetőedző.

Idén több fiatal lajosmizsei játékos csatlakozott a felnőttkerethez
Fotó: Bús Csaba

A nyári szünet után, augusztus elején heti négy edzéssel megkezdték a felkészülést a bajnokságra, ahol másod- és harmadosztályú csapatok ellen készültek. – Jelenleg a hathetes felkészülésünk végén járunk, a célegyenesben vagyunk. Kilenc edzőmérkőzéssel hangolódtunk a bajnokság rajtjára, amelyen NB I./B-s és NB II.-es csapatokkal mérkőztünk. Ezek az összecsapások jól szolgálták a felkészülést – várjuk az NB II. Déli csoportjának rajtját. Nagyjából össze van rakva, hogy kinek, hol, miért jut játéklehetőség, és kinek mi lesz a feladata.

Az viszont hiányérzet a számomra, hogy még kissé ismeretlen nekem az NB II. mezőnye, mivel minimális célként tűztük ki a Déli csoport megnyerését, ezért dolgozunk és harcolunk.

Természetesen nehéz lesz, de a legfőbb rivális ebben talán a Dunaharaszti és a Székesfehérvár lehet, de majd később tisztább képet kaphatunk – tette hozzá Avar György.

A bajnokság első fordulójában a Mizse az Üllői VKSK SE csapata ellen mérkőzik. – Jelen pillanatban a tájékozódás a csapatról teljesen informális, mások véleményére hagyatkozunk, mivel vizuálisan nem tudjuk őket megnézni. A mérkőzésen magunkkal kell majd foglalkoznunk, hogy a maximumot ki tudjuk hozni magunkból, akkor pedig sikeresen meglépjük a mérkőzést. Jelenleg 19 játékosból kerül ki a 16-os keret. Örülök, mivel végre elérkezett az a pillanat, hogy gondolkodnom kell azon, ki az a 16 játékos, akinek bizalmat szavazok. A lajosmizsei fiatalok is szépen lassan épülnek be a csapatba, nekik is szeretnék minél több játék­lehetőséget biztosítani – hangsúlyozta a vezetőedző.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában