Kosárlabda / galériával

2021.09.04. 20:13

Kilencedik évét nyitotta a Mercedes Kosárlabda Akadémia

Kilencedik szezonját kezdi meg a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia.

Kovács Nóra

Fotó: Bús Csaba

Idén már a növendékekkel és edzőkkel, de szülők nélkül tartották az ünnepélyes évnyitót.

Az eseményen részt vett Németh Ágnes, 367-szeres kosárlabda válogatott, aki első magyar kosárlabdázóként kerülhetett be a Fiba Hall of Fame-be.

Ivkovicné Béres Tímea, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia igazgatója, Szeberényi Gyula Tamás, Sportért felelős alpolgármester, Sörös Jenő, a KTE Kosárlabda Klub Kft. ügyvezetője és Tóth Viktor, a Kecskeméti KC elnöke.

– Ez az év a meglepetések éve volt – mondta Németh Ágnes. – Az első, hogy beválasztottak a Hall of Fame-be a másik, hogy Ivkovicsné Béres Tímea felhívott, hogy Kecskeméten köszöntenének, ebből az alakomból, hiszen itt csak ellenfélként léptem pályára azonban nagyon jól ismerem a régi kosárlabda sportot.

Öröm volt látni az itt folyó munkát és hogy lelkesen kosaraztatok, azt kívánom, hogy mire felnőtt kosarasok lesztek, szép eredményeket érjetek el.

– Az elmúlt másfél évben a koronavírus járvány határozta meg az életünket a tavalyi évben nem is volt lehetőség ilyen szép számban összegyűlni. Ezért külön öröm számára, hogy most itt tudunk lenni, és az Akadémia kilencedik évadfordulóján együtt tudunk lenni a fiatal sportolókkal – mondta Szeberényi Gyula Tamás, sportért felelős alpolgármester. – Általában a versenysportnál a profi csapatok vannak a figyelem központjában, hiszen az ő eredményüket nézi mindenki, azonban ahhoz, hogy stabilan ott tudjunk lenni az élmezőnyben, a nagy csapatok szintjén ahhoz az kell, hogy utánpótlás szintjén is olyan munka folyjék, ami itt az akadémián. Ezt vissza is igazolják a korosztályos csapatok eredményei. A város büszke az itteni munkára és a fiatal sportolókra – tette hozzá.

 

Fotó: Bús Csaba

Az akadémia erejét mutatja, hogy rendkívül eredményes szezont zárt Kecskemét.

– Nagy öröm számunkra, hogy az elmúlt év az akadémia legsikeresebb éve volt a nehézségek ellenére is – mondta Ivkovicsné Béres Tímea, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia igazgatója. – Nagyon szépen dolgoztak a sportolók az edzőkkel együtt és ennek köszönhetően ilyen sikereket érhettetek el. Minden csapat az országos döntőbe jutott. A csapat sikerek mellett pedig az egyéni sikerek is fontosak, válogatott meghívókkal is büszkélkedhettünk, hiszen 18 sportoló kapott az elmúlt évben meghívott a válogatottba, ha megyei válogatottat is beleszámoljuk, akkor 47-en kaptak ilyen elismerést.

Infrastruktúra fejlesztéssel is büszkélkedhetünk, a héten hivatalosan is átadtuk a Bányai Júlia Gimnázium tornatermét, ahol már tavasz óra edzhetnek a fiatalok.

Az idén a kilencedik szezont kezdjük, 30 csapattal indulunk neki az idei évnek, ebből 22 versenyző korosztály és 8 iskolai előkészítő csoport.

Közel 600 tagja van az Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémiának, akiket 45 szakember tanítja a kosárlabdázás alapjaival.

A kilencedik szezonnak új célokkal, új útnak vágunk neki, ezen az úton minden nap a maximumot kell hozni, de közben élvezve a játékot, hiszen a kosárlabda az egyik legszebb sportág, legszebb játék számunkra

A legeredményesebb csapatok mellett az év edzőjét is díjazták. Idén Halmai Gábort választották meg.

Az elmúlt év alatt már több fiatal is aláírta a kecskeméti felnőtt csapatokhoz. Idén 15 fő csatlakozott a KTE és KKC együtteséhez.

Az évnyitón írta alá első felnőtt szerződését Hermann Hanna a Kecskeméti KC, illetve a Cserkó András, a Duna Aszfalt-DTKH-Kecskemét csapatához.

Zárásul a szezon megnyitása következett, amikor is jelképesen feldobták a labdát, majd hagyományosan egy akadémiai esküvel kezdték az új szezont a kosarasok.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában