labdarúgás

2021.09.15. 20:41

Győzött Kunszálláson és továbbjutott a Kecskeméti LC

A megyei másodosztályú Kunszállás a megyei első osztályban szereplő Kecskeméti LC-t fogadta a megyei kupa első körében. A mérkőzésen a vendégcsapat hozta a papírformát, és biztos győzelemmel jutott tovább.

Vincze Miklós

A hétközi mérkőzés nehéz ügy az amatőr csapatok számára, látszott ez a Kunszállás és a Kecskeméti LC összeállításán is, hiszen mind a két csapat meglehetősen rövid kispaddal kezdte meg a mérkőzést. Nagy lendülettel kezdtek a vendégek. A 9. percben egy vendég szögletet követően veszélyesen tekeredett a hazai léc alá. Kovács László először megfogta ugyan, viszont egyszer lepattintotta maga elé, megzavarták, a labda így kigurult róla, Bozsik lecsapott rá és tíz méterről habozás nélkül a bal alsó sarokba lőtt, 0–1. A gólt követően tovább támadott a fiatal, lendületes kecskeméti csapat, védekezett a rutinos hazai.

A 19. percben Bálint vágott ki nagy szólót a bal oldalon, visszatette Balázsnak, ő balról, jobbal a bal felső sarok irányába tekert, Kovács védett. Két dologban szemmel láthatóan fölényben volt a kecskeméti csapat, a sebességben és a labdabirtoklásban, márpedig ez végzetes variáció lehet. Ennek ellenére tartotta magát a Kunszállás. A 33. percben egy jobb oldali vendég beadást követően Kovács Dániel fejelt majdnem gyertyát, ám a megoldás nem volt veszélytelen, mert a labda a felső lécre hullott. Két percre rá először veszélyeztettek a hazaiak, Ficsór azonban jócskán fölé lőtt.

A 41. percben Csordás vágott ki egy energikus vágtát, végül balról, tíz méterről a hosszú sarok mellé lőtt. Bozsik szögletét követően Zsoldos lőtt a bal fölső fölé. A félidő zárása előtt Pálnokot Bálint leszerelte, a labdát elvette tőle, a bal oldalon megiramodott, a lövése is jó volt, Kovács azonban ismét szépen mentett.

A második játékrész elején egy hazai szabadrúgást követően a kipattanóval iramodtak meg a vendégek. Bálint passzát követően újra Csordás vágott ki nagy szólót, jobbról lőtt, Kovács ezúttal is hárítani tudott. Kisvártatva Bálint sprintelt és lőtt a hosszú sarok mellé. A 64. percben Szűcs beadását fejelte fölé Bozsik. Négy percre rá a hazai Kovács Gergő eresztett meg egy bombát negyvenről.

Határozott volt a vendégfölény, a kecskeméti fiatalok helyzeteket is dolgoztak ki garmadával, csak éppen a ziccereket nem sikerült kihasználni, a nem elég pontos lövésekkel naggyá tették a hazai portást.

A 81. percben Szűcs indított remek ritmusban, Csordás kilépett, de ezúttal is a kapusa lőtte a játékszert. Egy percre rá Polgár indította Böröndét, aki kiugrott a védelmi vonal mögé, de fölé durrantott. Igazi ziccert alig dolgozott ki a Kunszállás, de mindenki tisztában volt azzal, hogy egygólos vendégvezetésnél, a mérkőzés zárószakaszában már minden megmozdulás veszélyes lehet. A 85. percben a hazai játékosedző, Kertész Gábor lőtt szabadrúgásból a bal felső sarok fölé. Nem sok volt már hátra, lassan mindent egy lapra tettek fel a hazaiak. Egy perccel a kilencven perc lezárulta lőtt egy vendégakciót azonban csak szabálytalanul tudtak megállítani, a 16-osuk előtt, a kapuval szemben. Bozsik állt oda a labda mögé, és mérnöki pontossággal a jobb felső sarokba tekert, 0–2. Lehiggadtak a kedélyek, lejátszották a hátralévő néhány percet, s hazamentek a legények.

Kertész Gábor, a Kunszállás játékos-edzője: – Hat kulcsemberen hiányzott, ez sajnos meg is látszott a játékunkon. Nem mi voltunk a mérkőzés esélyesei, és az eredmény végül is a papírformának megfelelően alakult. Hasznos volt ez a kupameccs, egy edzésnél mindenképpen sokkal hasznosabb. A védelmünk viszonylag jól zárt, a támadásépítésünk nem volt elég agresszív, de egyébként a srácok hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok. Megérdemelten jutott tovább a KLC.

Nagy Lajos: – Voltaképpen úgy alakult ez a mérkőzés, ahogy elterveztük. Szerettünk volna az elején gólt szerezni, ez sikerült, szerettünk volna sok mezőnyfölényt kiharcolni és sok helyzetet kidolgozni, ez is sikerült. Csak egy dolog bánt engemet, hogy ismét jobbnál jobb ziccereket hagytunk ki, nem kis létszámban. Ezen mindenképpen javítanunk kell, de ezzel együtt elégedett vagyok a srácokkal, hiszen a célunkat teljesítettünk, tovább jutottunk, ráadásul biztosan hozták a papírformát a szimpatikus, harcos, az utolsó pillanatig küzdő Kunszállás ellen.

Kunszállás SE–Kecskeméti LC 0–2 (0–1)

Kunszállás, vezette: Ézsiás Gábor (Krepsz László, Borbényi Miklós Bence)

A Kunszállás kezdőcsapata: Kovács L. – Polgár, Fekete I., Fekete T., Vincze, Szalai, Börönde, Jókai, Kovács G., Pálnok, Ficsór. Cserék: Kertész, Vincze, Papp, Domján. Játékos-edző: Kertész Gábor.

A Kecskeméti LC kezdőcsapata: Kormos – Csordás, Balázs, Bálint, Szűcs, Fekete M., Zsoldos, Kőrös, Kovács D., Kovács D., Módra, Bozsik. Cserék: Tóth A., Kovács Á. Terbe. Edző: Nagy Lajos.

Gól: Bozsik a 9., és a 89. percben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában