ökölvívás

2021.09.09. 18:36

A budapesti bajnokságon alakul ki a vb mezőnye

Az ideig világbajnokságon Belgrádba Gálos Roland is utazik.

Kovács Nóra

Forrás: shutterstock.com

Öt súlycsoportban már megvan a magyar induló, a többiben pedig a Budapest-bajnokság keretében sorra kerülő válogatón dől majd el, hogy ki képviselheti a magyar színeket az október végén kezdődő férfi ökölvívó-­világbajnokságon.

A csepeli Laurencz László Sportcsarnokban csütörtöktől szombatig küzdenek majd meg a fővárosi klubok korosztályos és felnőtt bokszolói a bajnoki címekért.

A magyar élmezőny szűkössége miatt a legkisebbeknél, 48 kilóban nincs olyan versenyző, akit indítani lehetne, további öt súlyban pedig egyértelmű, ki lesz a vb-fellépő. Így Csepelen hét kategóriában rendeznek válogatómeccseket. Lesz olyan, melyben ketten, lesz, melyben hárman, 75 kilóban pedig négyen küzdenek majd a kiadó helyért. A kétszereplős kategóriákban pedig nem csupán egy-egy meccset rendeznek, hanem kettőt, mivel a szövetség úgy kaphat teljes képet az érintettek közötti erőviszonyokról.

Az idei világbajnokságnak Belgrád ad otthont október 26. és november 6. között, s a vb-re már utazóként készülhet a tokiói olimpikon Gálos Roland, valamint Bernáth Attila, Kovács Richárd, Kozák László és Kiss Levente.

Borítóképünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában