labdarúgás / galériával

2021.08.19. 11:09

Nem szerzett pontot a Tiszakécske a III. Kerület ellen

A Merkantil Bank Liga NB. II-es labdarúgó bajnokság negyedik fordulójában a III. Kerület látogatott Tiszakécskére. Változatos mérkőzésen nem olyan eredmény született, mint azt a Tisza-partján elképzelték.

Szentirmay Tamás

Változatos volt az első félidő, az elején a hazaiak birtokolták többet a labdát, majd feljött a Kerület. Az első igazi helyzet a hazaiak előtt adódott a 10. percben, amikor az új szerzemény, Szalay Szabolcs teljesen egyedül vezethette kapura a labdát, de egy védő beérte így nem lett a helyzetből semmi. Ezt követően folyamatosan jöttek fel a vendégek, egyre több támadást vezettek, amelyek veszélyesek is voltak. Nem egy alkalommal Holczer bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy ne kerüljön a tiszakécskei hálóba a labda. A 32. percben aztán ő sem tudott segíteni. Jobb oldali szöglet után a védőkről kipattanó labdát Fejes közelről a kapu jobb oldalába lőtte 0–1. A szünetig hátralévő időben nem változott a játék képe. A vendégek támadtak, a hazaiak pedig védekeztek.

A szünet után viszont változott a helyzet. A tiszakécskeiek jobban rákapcsoltak és sikerült is egyenlíteniük. Erdei a 68. percben szabadrúgást végzett el a jobb oldalról, átívelte a másik oldalra a labdát, ahol érkezett Kalmár, aki a jobb alsó sarokba fejelt 1–1. Hiába volt azonban az öröm, a következő percben egy kontra támadásnál ismét vezetést szerzett a Kerület. Sili egy beívelt labdát a jobb alsó sarokba lőtt 1–2. A hátralévő időben a hazaiak mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy legalább az egy pontot megszerezzék, de nem sikerült, így a Kerület három ponttal távozott a Tisza-partjáról. Ez viszont azt is jelentette, hogy a Tiszakécske az utolsó helyre csúszott vissza.

Tiszakécskei LC–III. Kerületi TVE 1–2 (0–1)

Tiszakécske, 350 néző. Vezette: Takács János (Csatári Tibor, Belicza Bence Péter)

Tiszakécske: Holczer – Vachtler (Oláh 74.), Végső, Kiprich, Farkas N. – Erdei (Zádori 74.), Horváth A., Kovács B., Gyurján (Pál 46. – Simon M. (Galacs 61.), Szalay Sz., (Kalmár 61.) Vezetőedző: Nagy Sándor

III. Kerület: Horváth T. – Borvető, Egerszegi, Rabatin, Bekker – Schuszter (Szalai V.58.), Horváth O. (Köböl 58.), Sili (Rajczi 89.), Kleisz (Rédei 73.) – Erdei, Fejes Vezetőedző: Kemenes Szabolcs

Gólszerző: Fejes (0–1) a 32. percben, Kalmár (1–1) 68. Sili (1–2) 69.

Fotó: Szentirmay Tamás

Nagy Sándor vezetőedző érthetően feldúltan nyilatkozott a találkozó után. – Ezt a mérkőzést nem lehet értékelni. Nem értettem a kapkodást. Nagy nehezen tudtunk egyenlíteni és egy rossz bedobás után kapunk újabb gólt. Ebben az idegállapotban nem tudok mást mondani.

Kemenes Szabolcs a vendégek trénere boldogabb volt. – Nem volt egyszerű mérkőzés, azt kaptuk, amire számítottunk. Nagyon sok párharc volt, készültünk a Tiszakécske forgatásaira, de mégis sok gondot okoztak nekünk. Úgy gondolom, hogy a helyzetek számából főleg az első félidőben, már nagyobb előnyre tudtunk volna szert tenni. Ami helyzete volt a Tiszakécskének az első játékrészben az a mi hibánkból eredő volt. Még egyszer mondom, hogy nagyon nehéz mérkőzés volt sok csapat meg fog itt szenvedni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában